Nyitókép: PAP/Leszek Szymański

 

Andrzej Duda lengyel elnök a NATO keleti szárnyának megerősítését kérte a NATO-főtitkárral folytatott legújabb tárgyalások során. Dudát Jens Stoltenberg látta vendégül szerdán a katonai szövetség brüsszeli központjában – jelentette a PAP lengyel állami hírügynökség.

 

A lengyel elnök a NATO-főtitkárral tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta:

 

„Lengyelország új biztonsági terveket vár a NATO keleti szárnyára. Szeretnénk, ha a NATO gyorsabban tudna reagálni egy esetleges támadásra.”

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátette, hogy Lengyelország „nagyon komolyan” veszi szövetségesi kötelezettségvállalásait, és a GDP-jének több mint 4 százalékát katonai kiadásokra fordítja. Azt is mondta, hogy Lengyelország már hosszú ideje modernizálja fegyveres erőit és modern fegyvereket vásárol, hogy szembenézzen „az orosz imperializmus” fenyegetésével. Jens Stoltenberg válaszában azt nyilatkozta, hogy a NATO megvédi a „lengyel terület minden centiméterét”.

 

A lengyel elnök és a NATO-főtitkára Ukrajna további katonai támogatását is érintette. Duda elmondta: hálás azoknak az országoknak, amelyek eddig modern harckocsikat adományoztak Ukrajnának. Hozzátette: Legalább egy harckocsidandárt szeretnének felállítani Ukrajna számára, de „esetleg több dandár” is összejöhet. A lengyel elnök megjegyezte, hogy az ukrán katonák német gyártmányú Leopard 2 harckocsikon képzése már folyamatban van Lengyelországban, ahol a hét elején meglátogatta őket.

 

Andrzej Duda szerdán videobeszélgetést folytatott Zuzana Čaputová szlovák államfővel és litván kollégájával Gitanas Nausėdával. Duda ezt követően Londonba utazik, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tárgyaljon, később pedig Németországba látogat, hogy részt vegyen az éves müncheni biztonsági konferencián – ott Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel fog tárgyalni.

 

Körkép.sk via Polskie Radio

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!