Leépül a lengyel-ukrán barátság, a németek pedig még rá is segítenek a feszültégre

Nyitókép forrása: canva.com

Hetek óta nő a feszültség Kijev és Varsó között, amelynek leglátványosabb, de messze nem az egyetlen példája az ukrán gabonadömping elleni lengyel fellépés. Ebben a kérdésben Ukrajna Brüsszellel és Berlinnek egyezkedik, hogy nyomást gyakoroljon arra az öt közép-kelet-európai országra (köztük Szlovákiára és Magyarországra), amely szeptember 15. után is korlátozni akarja az ukrán gabonaimportot. Nagyon érdekes a lengyelek nézőpontja, akik szerint az ukránok elfelejtették, mit köszönhetnek Lengyelországnak, és Németországhoz és Franciaországhoz dörgölőznek az uniós csatlakozás reményében.

Olga Sztefanisina ukrán miniszterelnök-helyettes augusztus közepén élesen bírálta Lengyelországot, amiért meg akarja védeni saját agrárpiacát az olcsó ukrán terményekkel szemben. A bírálat nem jogos, mindegyik közép-európai ország lehetővé teszi, hogy területén áthaladjon az ukrán gabona Nyugat-Európa felé – annak ellenére, hogy állítólag azért van szükség a szolidaritási folyosókra, hogy a szegény afrikai országokhoz juttassák el a gabonát. Természetesen szó sincs Afrikáról, hanem a sokkal fizetőképesebb nyugat-európai, kínai, török, gazdag közel-keleti országokról. De a nyilvánosság ilyen mértékű megvezetését mind Brüsszeltől, mind Kijevtől megszokhattuk már.

A lengyelek azonban úgy érzik, hogy miközben Kijev és Varsó kapcsolata fokozatosan gyengül, Kijev Berlinnél kilincsel abban a reményben, hogy a németek majd felgyorsítják az uniós csatlakozást.

Már most érdemes két dolgot kiemelni a történetben. Az egyik, hogy a háború után a világ egyik legjobb földterületeivel rendelkező Ukrajna legnagyobb gazdasági versenytársát úgy fogják hívni, hogy Lengyelország. Az ukrán mezőgazdaság komoly kihívást fog jelenteni a lengyel agráriumnak, ráadásul a Lengyelországba menő működőtőke is könnyen irányt változtathat Kijev felé.

A másik, hogy Mihajlo Podoljak ukrán elnöki szóvivő nemrég egy interjúban azt mondta, hogy míg tart a háború, addig Lengyelország fontos szövetséges, de a háború után Ukrajna már versenytársnak fog rá tekinteni.

A németek a növekvő feszültségre pedig rájátszanak. Berlin igyekszik nyomást gyakorolni a közép-európai országokra, hogy mondjanak le az ukrán gabona importkorlátozásáról. A német diplomácia ráadásul most októberig viszonylag hatékonyan dolgozhat azon, hogy Kijevet közelebb vigye a német, és távolabb a lengyel érdekektől, mivel Lengyelországban ősszel választások lesznek, így a lengyel kormány jelenleg nem engedheti meg magának, hogy a nemzeti érdeket és a politikai retorikát szétválasztva enyhítse a feszültséget Varsó és Kijev között.

Beszédes, hogy Brüsszelben azt mondták az ukránoknak a múlt héten, hogy az EU elégedett Ukrajnával a médiaszabadság és a jogállamiság terén – ami önmagában is nevetséges megállapítás – , de más területeken még sok a tennivaló. Majd ezt követően a fentebb említette Sztefanisina kormányfő-helyettes kijelentette egy interjúban, hogy Lengyelország a felelős az ukrán EU-tagság esélyeit rontó gabonaimport válságért.

Magyarul: az ukrán kormány egy része igyekszik igazodni a német narratívához, miszerint Lengyelország a gátja a csatlakozási folyamat felgyorsításának – ami igaz is, meg nem is. A lengyeleknek nyilván nem érdeke Ukrajna gyorsított felvétele, ha az azt jelenti, hogy elárassza az európai piacot olcsó mezőgazdasági terményekkel és élelmiszerekkel. De az is igaz, hogy más országoknak hasonló vagy teljesen más okokból szintén nem érdeke Ukrajna tagfelvétele.

Az egész folyamatról Jakib Maciejewski kommentátor a wPolitice.pl hasábjain úgy fogalmazott:

„Az a politikai tőke, ami arra épült fel, hogy Lengyelország támogatta Ukrajnát, még nem veszett el, de már elodázódik. Lehet, hogy Zelenszkij [ukrán] elnök szoros szövetséget szeretne fenntartani Lengyelországgal, és az ukrán társadalom is szimpatizál a lengyelekkel, de Németország keményen játszik, és diplomáciai offenzívát indított, amelynek célja Ukrajnát Lengyelország ellen fordítani”

írta. És ez csak perspektíva.

Az ukrán-lengyel kapcsolatokat történelmi sérelmek is terhelik. Leginkább a volhíniai mészárlás, amely időről időre komoly feszültség forrása a két kormány között. Az ukrán nacionalisták által legyilkolt lengyel tömegekről Kijev nem szívesen beszél, arra hivatkozik, hogy a megtorlásokban elpusztult néhány ezer ukránnal kiegyenlítődött a számla. Ez persze nem így működik.

A lengyelek leginkább azt sérelmezik, hogy korábban a kijevi kormány engedélyezte a németeknek a Wehrmacht-katonák exhumálását Ukrajna területén. Ugyanezt az engedményt azonban az ukrán nacionalisták által legyilkolt lengyel áldozatok kapcsán már nem teszik meg.

A lengyelek így egyre inkább úgy érzik, hogy Ukrajna nem mutat elég hálát, és ez már nem csak a választások közelsége miatt is emelkedett hangulat következménye. Macej Pieczynski politológus a Dorzeczy.pl-en azt írta:

„Lengyelország annyit tett Ukrajnáért, hogy joga van engedményeket követelni, és ezek mind olyan engedmények, amelyek nem ártanak Ukrajnának. Ilyen mindenekelőtt a volhíniai mészárlás áldozatainak exhumálásának engedélyezése Kijev részéről. Másodszor, legalább minimális megértés tanúsítása a lengyel mezőgazdasági érdekek irányába. Harmadszor, lengyel vállalatok is vehessenek részt Ukrajna újjáépítésében.”

„Ukrajnának be kell látnia, hogy a lengyel segítség nem feneketlen gödör, amely feltételek nélkül meríthető. Ukrajnának mindkét ország érdekében változtatnia kell a Lengyelországgal szembeni magatartásán”

fogalmazott.

Körkép.sk