Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Gregorio Borgia

 

A jövő évi európai parlamenti választás döntő lesz egy új egyensúly kialakítása szempontjából – hangoztatta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes egy szerda esti találkozón, kijelentve, hogy szerinte Paolo Gentiloni uniós gazdasági biztos országáéval ellentétes érdekeket képvisel.

 

Salvini kifejtette, olyan érzése van, mintha az olasz biztos nem az olasz, hanem egy másik nemzeti válogatott mezével játszana az európai pályán.

 

„Tanácsok helyett csak panaszt és bírálatot fogalmazott meg” – mondta a jobboldali Liga párt vezetője, aki a jelenlegi római kormányban az infrastrukturális és közlekedési tárcát vezeti.

 

 hirdetes_810x300  

Az Il Tempo napilap szervezte politikai találkozón felszólaló Salvini úgy vélte, alapvető jelentőségűnek számít, hogy a biztosok az egész európai közösség és országuk érdekeit védjék.

 

Paolo Gentiloni korábbi olasz miniszterelnök, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa 2019 foglalta el az uniós biztosi széket.

 

Matteo Salvini hozzátette, a jövő júniusban esedékes európai parlamenti választás döntő lesz egy új egyensúly megteremtésére a parlamentben és az Európai Bizottságban.

 

Kijelentette, az otthon- és munkahelyteremtés, a közlekedés, a biztonság, a migráció tekintetében a következő európai törvényhozás képviseli majd a különbséget „élet és túlélés között”.

 

Példaként említette a műanyagra kivetett európai adót, amely szerinte az egyébként kiemelkedően környezetvédő olasz ipart hivatott sújtani.

 

Salvini hozzátette, reméli, hogy az eddig az európai zöld megállapodási programért felelős Frans Timmermans győz a hollandiai választásokon, és akkor csak Hollandiában „okoz kárt, és nem egész Európában”.

 

Timmermans augusztus 22-én mondott le az Európai Bizottság alelnöki posztjáról, hogy indulhasson a novemberben esedékes holland választásokon.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.