Nyitókép: facebook.com

 

Menczer Tamás magyar külügyi államtitkár közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének arra vonatkozóan, hogy a szlovák külügyminisztérium bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet, hogy számonkérje rajta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter felvidéki látogatását és az azon elhangzottakat.

 

Mint ismert, a szlovák politikusok és a külügyminisztérium a szlovákiai választási kampányba való magyar beavatkozást nehezményeznek. Menczer Tamás erre reagálva két példát is felhozott:

 

Csehország köztársasági elnöke, Petr Pavel világosan elmondta, hogy a szlovákok Robert Ficóra ne szavazzanak.
Mark Rutte holland miniszterelnök világosan elmondta, hogy a szlovákok a Demokrata nevű pártra szavazzanak.

 

Menczer hozzátette, hogy a Demokrati még saját közösségi oldalán is eldicsekedett Rutte szavaival.

 hirdetes_810x300  

 

Szijjártó Péter a Körképnek: Erős magyar képviselet Pozsonyban csak a Szövetséggel lehetséges. Érdemes elmenni szavazni, mert van rá esély (Interjú)

 

Bejegyzését a magyar külügyi államtitkár a következőkkel zárta:

 

a szlovák külügyminisztérium vajon bekérette Csehország és Hollandia nagykövetét?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.