Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Czarek Sokolowski

 

Lengyelország ismét igen veszélyes játékba kezdett, valósággal provokálja a Nyugatot az ukrajnai beavatkozás elfogadására. Ezúttal Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter mondott keményeket, pontosabban tett olyan kijelentést, amely ismét megindíthatja Európát az eszkalációs lejtőn.

 

Sikorski nyilvánosan mondott köszönetet azoknak a NATO-országoknak, amelyek „vállalták a kockázatot” és katonákat küldtek Ukrajnába.

 

„Szeretnék köszönetet mondani azon országok nagyköveteinek, akik vállalták ezt a kockázatot. Mi tudjuk, kik ők, de nem árulhatom el őket. Más politikusokkal ellentétben nem sorolom fel ezeket az országokat”

 

mondta Sikorski, aki a nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy

 hirdetes_810x300  

 

a NATO katonai egységei már most is jelen vannak Ukrajnában”. 

 

Ez provokációval felérő kijelentés, tekintettel arra, hogy Oroszország jelezte, hogy egy direkt NATO beavatkozással vagy szerepvállalással a háborúban az konfliktust jelent a NATO és Oroszország között.

 

Fontos kiemelni, hogy Sikorski nem „nyugati országokról”, vagy „szövetséges”, esetleg „Ukrajnát támogató” országokról beszélt, hanem kifejezetten NATO-országokról.

 

Az sem mellékes, hogy az Ukrajnába katonákat küldő országok neveit elkotyogó politikusok alatt Olaf Scholz német kancellárt értette, aki nemrég kijelentette, hogy azért nem küld Taurus rakétákat Ukrajnának, mert azzal német kezelőszemélyzetet is küldenie kéne, márpedig Németország nem küld Ukrajnába katonákat, szemben a britekkel és a franciákkal, akiknek már vannak ott egységeik a Storm Shadow rakéták kezelésére. 

 

Nem ez az első eset, hogy a lengyelek mély oroszgyűlöletük okán túllőnek a célon. Az orosz-ukrán háború első évében például Ukrajna feletti légtérzárat sürgettek, ami egyet jelentett volna azzal, hogy nyugati vadászgépek légiharcot vívnak orosz vadászgépekkel – vagyis kitört volna egy NATO-Oroszország konfliktus.

 

Sikorski neve azért is emlékezetes, mert mikor „ismeretlenk” felrobbantották az Északi Áramlat gázvezetéket 2022 szeptemberében, ő a Twitteren csak annyit írt ki: „Köszönjük, Amerika”. A posztot később törölte.

 

Körkép.sk, Skynews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.