Békeringő: A NATO rácsapta az ajtót Ukrajnára, Zelenszkij a 1,5 milliós hadsereg illúziójába menekül

A nagy pálfordulások időszakát éljük, ahogy közeledünk az orosz-ukrán lezárásának közvetlen lehetőségéhez. Az amerikaiak hivatalosan is megerősítették, hogy Ukrajna nem léphet be a NATO-ba, amerikai katonák nem mennek Ukrajna területére, és az USA biztonsági garanciákkal sem terheli meg magát Ukrajna kedvéért. Az ettől eltérő vélemények csak a béke felé vezető húzd meg, ereszd meg „békeringő” része. Ám itt Ukrajna számára nem értek véget a pofonok. Donald Trump amerikai elnök Ukrajna megkerülésével tárgyalt orosz kollégájával a békéről. Zelenszkij pedig megtapasztalta, hogy hiába állnak mellette egyes nyugati hatalmak, olyan gyengék, hogy legfeljebb méltatlankodni tudnak, hogy a békefeltételek diktálásakor még csak ott sem ülhetnek az asztalnál. Az, hogy ezek után Zelenszkij vörös vonalakról beszél Trumppal szemben, egészen szürreális képet mutat.

Mark Rutte NATO-főtitkár csütörtökön hatalmasat fordított a köpönyegén, és gyakorlatilag rácsapta a NATO ajtaját Ukrajnára:

„…Soha nem adtunk ígéretet Ukrajnának arra, hogy a békemegállapodás részeként a NATO-ba kerülnek”.

Magyarra lefordítva ez azt jelenti, amit a békepárti sajtó (köztük a Körkép.sk is) már régóta hangoztat. A nyugat-európai és amerikai háborúpárti elit olyan ígéret reményében küldött halálba több százezer ukránt, amit nem tudott vagy soha nem is akart teljesíteni.

Pedig tavaly még Rutte is arról beszélt, hogy Ukrajna „sosem volt még olyan közel a NATO-tagsághoz, mint most”. Korábban pedig az volt a nyugati narratíva, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának (később már csak „közeledésének”) folyamata visszafordíthatatlan. Ehhez képest a mostani nyilatkozat azokat a realitásokat tükrözi, ami a háború elmúlt három évében végig világos volt. Nincs mit szépíteni rajta: Ukrajnát átverték, tönkretették, és most kiszipolyozzák.

A béke ára

Ukrajna romokban hever. Bár most a béke foglalja le a figyelmünket, a béke után az újjáépítés költsége és az emberi tragédiák tömege fog témát adni a sajtónak. Azok, akik a háború folytatásáért és elhúzásáért lobbiztak az elmúlt három évben, óriási vagyonra tehetnek szert.

Ma már nyilvános adat, hogy az amerikai demokrata képviselők komoly összegeket fektettek be hadiipari cégekbe, mert tudták, mely cégek fognak profitálni a szerződésekből.

Az amerikai Black Rock befektetőcsoport már 2023-ban kizárólagos szerződést kapott Ukrajnától arra, hogy minden, Ukrajna újjáépítésére érkező összeget majd ő fog kezelni – a világ egyik legkorruptabb országában. Ebbe beletartoznak majd az európai újjáépítési támogatások is. Nem nehéz összerakni a képet, mennyire lesz lyukas az a csatorna, amin keresztül elvileg majd a tönkrement országot akarják helyreállítani. 

Az amerikaiak már befészkelték magukat az ukrán agrárágazatba. A legutóbbi hírek szerint szemet vetettek az ukrán GDP 8 százalékát kitermelő nagy állami gázvállalatra, a Naftogazra. Zelenszkij pedig maga kínálta fel az USA-nak Ukrajna (megmaradt területén lévő) félbillió dollár értékű nyersanyagkincseit.

Aligha valószínű, hogy a háború elején tömegesen és önként frontszolgálatra jelentkező ukránok ezért adták az életüket…

Az ukrán vezetés illúziói

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben igyekszik úgy feltüntetni magát, mint akinek még beleszólása van az eseményekbe. Ám ezt a látszatot azután, hogy Trump és Putyin egyeztettek a tárgyalásokról, már nem nagyon lehet fenntartani.

Zelenszkij a müncheni biztonságpolitikai konferencián arról beszélt, hogy „bármiről hajlandó tárgyalni, de abba sosem egyezik bele, hogy jogilag elismerje” elvesztett területei orosz annexióját. Ezen kívül bármiről hajlandó tárgyalni, még a NATO-tagságról is. 

Ez egy szép megfogalmazása annak, hogy teljesen tehetetlen a kialakult helyzetben.

„Jogilag soha nem fogjuk elismerni ezeket a területeket mint orosz, vagy bármi más. Ezek ukrán területek. Ez egy határozott vörös vonal: ez benne van az alkotmányunkban. Erről csak az ukrán nép dönthet. (…)”

fogalmazott Zelenszkij, majd a NATO-tagság (amely a háború folytatásának egyik fő célja volt ukrán részről) jelentőségét próbálta kisebbíteni:

„Szeretnénk-e a NATO-ban lenni? Igen. De ez nem csak egy szóról szól, hogy NATO. Nem, itt a biztonságunk garantálása a lényeg”.

Magyarra lefordítva: Ukrajna ha de jure nem is, de facto lemond elvesztett területeiről, amelyeket egyébként sem képes visszaszerezni. És lemond a NATO-tagságról is, mert nyilvánvalóvá vált, hogy akik azzal hitegették, hogy ez reális cél lehet, nem tudják azt biztosítani.

Az pedig, hogy Zelenszkij teljesen kiszolgáltatott helyzetben vörös vonalakról beszél, tragikomikus.

A háborús narratíva azonban még próbálkozik. Maga Zelenszkij ugyanezen a konferencián arról beszélt, hogy az oroszok 15 hadosztályt akarnak létrehozni Fehéroszországban, és már a jövő évben meg akarják támadni Lengyelországot és a balti államokat.

Mi azért hozzátesszük, hogy az elképzelés, hogy az Ukrajnát elfoglalni nem képes Oroszország ilyen rövid időn belül megtámadná a NATO tagállamait, nem túl reális. Bár, nyilván sok olyan lobbista és atlantista politikus van Európában, akik örülnének egy ilyen forgatókönyvnek.

Zelenszkij másik elrugaszkodott kijelentése arról szól, hogy ha nem kap NATO-tagságot, akkor Ukrajnának 1,5 milliós haderőt kell kiépítenie. Természetesen nyugati támogatással, nyugati fegyverekkel.

Hozzátesszük, hogy ez az elképzelés is irreális. Az ukrán haderő kimerült, a harcolni akaró és tapasztalt katonáinak döntő része valószínűleg odaveszett a fronton. Az utánpótlás egy jelentős része rosszul kiképzett és gyengén motivált. Azt is nehéz elképzelni, hogy Lengyelország és a nyugati országok majd felépítik Európa legnagyobb hadseregét Ukrajnában, a sajátjuk rovására. Olyan felvetés ez, mintha azt mondanánk, hogy saját pénzünkből létrehozunk egy potenciális ellenséget, aki majd katonai erejével eltiporja a jogainkat. Aligha fog ez megtörténni.

Európai illúziók – nevetséges álmodozók

A saját magát teljesen kiszolgáltató és meggyengítő Európai Unió is még kapaszkodik a politikai kijelentésekbe. Különösen azok az európai politikusok, akik Oroszország legyőzéséről és az „orosz kérdés végleges megoldásáról” szónokoltak. Ott van köztük Kaja Kallas, aki totális jelentéktelensége ellenére arról beszélt a minap, hogy Ukrajnát és Európát nem szabad kihagyni a béketárgyalásokból.

Ukrajna említése még érthető, végül is róla van szó. Az EU (és benne Kallas) emlegetése érthetetlen. Az EU olyan fanatikusan tolta a háború szekerét, mintha nem lenne holnap. Még a béke említését is elutasította. Most pedig, mikor béketárgyalások jöhetnek, helyet kér az asztalnál? Anélkül, hogy hitet tett volna a béke mellett akárcsak egyetlen hivatalos nyilatkozatban? Miközben saját magát módszeresen meggyengítette a háború álcája alatt, most erőpozíciót kér magának alanyi jogon? Ennek sincs köze a realitásokhoz. Ha másért nem, hát azért, mert egy háborúpárti Európát beültetni egy béketárgyalásokra felér a tárgyalások kudarcával.

Persze érthető az EU kapálózása. Részt kér a béke utáni Ukrajnát érintő nagy bizniszekből. De Brüsszel nem akarta útját állni a Biden-adminisztráció Európát tönkretevő politikájának. Trump politikáját pedig nem tudja feltartóztatni. Jelentéktelensége akkora, hogy nincs mivel kényszerítenie az amerikai elnököt. A legjobb esetben Trump elkéri az árát, hogy néhány európai ország helyet kapjon a tárgyalásoknál. De meg fogja kérni az árát.

Hasonló illúziókban ringatja magát Moldova, amely még csak nem is EU-tag. Ukrajna szomszédja azt akarja, hogy ha az orosz-ukrán háború lezárásáról szóló tárgyalások megkezdődnek, annak egyik következménye legyen a szakadár moldovai orosz exklávé, a Dnyeszteren Túli Köztársaság megszüntetése. Az európai biztonsági architektúra újjáépítésének jegyében. Ennek realitására se vegyünk mérget: Transznisztria Oroszország számára ugyanolyan fontos, mint a Krím. Mellesleg ott van Európa legnagyobb (és legtitokzatosabb) fegyverraktára, amit Oroszország sosem adna ki a kezéből önként.

Körkép.sk

Nyitókép forrása:  SITA/Olivier Matthys, Pool Photo via AP