Szerbiában nyolc hónapja folynak országos tüntetések, amelyek a jelek szerint szombaton este átlépték a zenitet. Nem nagyságrendileg, hanem eszközökben. A diáktüntetésnek nevezett szombati megmozdulás előtt a szervezők ultimátumot adtak a vezetésnek, és, ahogy az lenni szokott a nyugatos demonstrációk esetében, nem elégszenek meg a kormányváltással: választások nélkül akarják elmozdítani Alekszandar Vučić államfőt is. Sok a hasonlóság a szlovákiai tüntetések kapcsán, bár itt nem (csak) Ukrajna és a háború támogatása van a háttérben. Szerbia esetében a nagyhatalmi és nyugat-európai érdekek jóval szövevényesebb történetet tárnak elénk.
Június 28-án ismét korrupció- és kormányellenes tüntetések zajlottak Belgrádban. A tömeg nem csak kormányváltást követelt, hanem a szerb államfő 12 éves regnálásának végét is. A szervezők állítása szerint 140 ezren vettek részt a megmozdulásban, a hatóságok szerint 36 ezren. A valóság valószínűleg valahol a két érték között lesz (ezek átlaga sem elhanyagolható egyébként: 88 ezer fő).
A tüntetések ráadásul szimbolikus, nemzeti jelentőségű napon zajlottak: Vidovdan ünnepén. Ez a vallási ünnep egyúttal nemzeti emléknap is, ami a rigómezei csatára és az akkor hozott áldozatokra is utal. A mártírokra, áldozatokra emlékeznek ezen a napon, nemzeti szempontból pedig ez az ünnep a bukás és újjáéledés emléknapja is egyben.
Ez hibrid hadviselés?
Vidovdan ide vagy oda, elég világos, hogy a 16 halálos áldozatot követelő tavalyi újvidéki tragédiára hivatkozva kirobbantott tiltakozási hullám nem tűnik teljesen természetesnek. Nem vitatjuk, hogy vannak objektív okai is a megmozdulásoknak. Ám az időzítés, a tüntetések kitartó jellege (egy elvileg elnyomó rezsimhez képest…) kérdéseket vet fel.
Az 1998-as szintúgy szerbiai diáktüntetések főszereplője, az Otpor szervezet vezetője írta meg azt módszertani könyvet (a szó szoros értelmében), amely a kormányok „békés”, tehát nem katonai vagy fegyveres úton történő megdöntéséről szól. Mondanunk sem kell, hogy az Otpor legnagyobb támogatója az USA volt. A módszertant szervezett keretek között a CNAVAS (Center for Applied Nonviolent Action and Strategies) vitte tovább, amit 2024-ben alapítottak az Otpor egykori aktivistái. A CANVAS világszerte tart kormánybuktató tréningeket – és természetesen jelentős uniós támogatásban is részesül.
A CANVAS módszertan átvételét pedig a szlovákiai, Ukrajna-párti és kormányt megdönteni akaró NGO-k is fontolóra vették – míg ki nem szivárgott a belső levelezésük.
Ami a jelenkort illeti, az USA „puha” befolyásoló eszköze, az USAID hosszú évek óta támogatja a szerb NGO-kat, ugyanez a helyzet az EU-val. A Trump-adminisztráció csak idén állította le a támogatások folyósítását, az USAID így 2024-ben 18 millió dollárt juttatott Szerbiának, névleg olyan projektekre, mint a „médiakörnyezet megerősítése”. Tavaly és idén az EU 7,55 millió eurót juttatott a „civil társadalom és a demokrácia támogatására”.
A brit (!) Westminster Foundation for Democracy szintén jelentős összegeket adományozott hasonló célokra.
A tüntetések egyik központi mozgatója, a Trag Foundation 5,5 millió dollárnyi támogatást kapott az USAID-től. A másik két főszervező, a CRTA (Center for Research, Transparency and Accountability) és Civic Initiatives irodáiban idén februárban a szerb hatóságok házkutatásokat tartottak. Innentől ez már nyílt geopolitikai játszmának számít.
A szerb tüntetésekre jelentős összeget (1,1 millió dollárt) gyűjtött össze az eredetileg sztrájkoló tanárokat támogató szolidaritási központ is.
Önmagában a fenti tények még nem jelentenék azt, hogy a szerb kormányellenes tüntetések kívülről irányított megmozdulások lennének. A kontextus azonban igen. Adott egy változó világrend, amelyben az összes rendezetlen sorsú törésvonal Európában lángba borul vagy nő benne a feszültség, robbanásra várva. Ez a helyzet Bosznia-Hercegovinában, Romániában, Nagy-Albánia tagadott, de létező kérdésében és így tovább. Szerbia ennek a folyamatnak a része.
nem véletlenül mondta nemrég Marta Kos uniós bővítési biztos, hogy: „Amit keresünk (Szerbiában), nagyon közel áll ahhoz, amit az utcán tüntetők keresnek”. Ennél direktebbek nem lesznek, így érdemes a sorok közé látni.
A kérdés az, hogy milyen nagyhatalmi és nyugati érdekek fújják a talpalávalót a szerbiai megmozdulásoknak. Mutatjuk.
Szerbia főszerepben
Ha azt állítanánk, hogy Szerbia a Nyugat-Balkán kapuja, egy hangzatos, de önmagában semmitmondó kiejelentést tennénk. De ha azt mondjuk, hogy Szerbia a kapu, amin keresztül a kínai áru és az orosz energia be tud jutni Európa szívébe, már sokkal világosabb a kép.
Szerbia kulcsfontosságú Európa és Ázsia kereskedelmi összeköttetései szempontjából. A geopolitikában pedig, aki uralja az be- és kilépési pontokat, az uralja a kereskedelmet (lásd az USA igényét Panamára, Ukrajna szerepét az energiaháborúban, és így tovább).
Az 1990-es években alkották meg az úgynevezett „páneurópai folyosók” projektjét. Összesen tíz ilyen közlekedési-kereskedelmi folyosót határoztak meg. Szlovákia a IV. (Drezda / Nürnberg – Prága – Pozsony – Budapest – Szófia – Isztambul / Szaloniki), az V. (Velence – Ljubljana – Budapest – Ungvár – Lviv) és a VII. számú (Duna) folyosóban érintett.
Szerbia a X. páneurópai folyosó része, ami Salzburg (Ausztria) – Ljubljana (Szlovénia) – Zágráb (Horvátország) – Belgrád (Szerbia) – Niš – Skopje (Észak-Macedónia) – Veles – Thesszaloniki (Görögország) vonalat jelenti. Fontos vasúti és közúti folyosó, kiemelt tranzitvonal az Adriai és Égei-tenger között.
Ez a folyosó stratégiai jelentőségű logisztikai vonalnak számít az EU – Nyugat-Balkán – Közel-Kelet útvonalak szempontjából.
Lítium és zöld átállás
Brüsszel egyik fő érdeke Szerbia kapcsán a stratégiai jelentőségű lítiumkészletekhez való hozzáférés. a Jadar-völgyben található Európa legnagyobb lítium-lelőhelye, amely – papíron legalábbis – képes fedezni az EU lítiumigényének 25 százalékát (más források 90 százalékot emlegetnek).
A bányászati projektet a Rio Tinto kapta meg, ami egy brit-ausztrál óriáscég, de szoros kapcsolatban áll a lítiumra leginkább kiéhezett Németország nagy cégeivel, mint amilyen a Volkswagen, a Daimler, a BMW.
A szerb kormány elvileg támogatja a Rio Tintot a kitermelésben. A nyugatiak közben abban érdekeltek, hogy Kína ne tehesse rá a kezét a lelőhelyre. Itt elvileg érdekegyezés van. Érdekes azonban, hogy az újvidéki tragédia által elindult tüntetéssorozat akkor kapott igazán lendületet, amikor a Rio Tinto megkapta 2024 őszén a kitermelési jogokat. ű
Tekintettel arra, hogy a újvidéki tragédia kapcsán azt hangsúlyozták a mainstream lapok, hogy kínai volt a kivitelező, kérdés, hogy a Jadar-völgy kapcsán kik állnak szemben egymással. Hiszen Belgrád alapvetően a nyugati kitermelést támogatja, és nyilván Kína nem robbant ki saját maga ellen tüntetést. Két lehetőség van.
Vagy egy harmadik, ellenérdekelt fél (pl. USA) akarja megakadályozni a kitermelést, ami az EU versenyképességén javítana, vagy az EU maga is érdekelt a jelenlegi kormány lecserélésében egy „hűségesebbre”, mert az majd kedvezőbb áron (bagóért) adja el Nyugat-Európának a kibányászott lítiumkészleteket.
Gázjátszmák
Szerbia a keletről érkező energiafolyosók európai belépési pontja. Évi 2,2 milliárd köbméter orosz gáz érkezik Szerbiába a Török Áramlaton keresztül, és ennek jelentős részét tovább szállítja Magyarországra, Magyarország pedig Szlovákia felé szállít tovább.
Szerbia tehát alapvetően útban van Nyugat-Európának. Közép-Kelet-Európát teljesen nyugati irányú energiafüggőségbe taszítanák, ám ez mindaddig nehezen kivitelezhető, amíg Szerbia képes és hajlandó orosz gázt szállítani. Megjegyezzük, sokkal fájdalmasabb lenne az ukrán gáztranzit leállása Szlovákiára nézve, ha Szerbia is elzárná a gázcsapot. Belengettek már ezzel kapcsolatban 40 százalékos gázáremelkedést is.
Kína
Szerbia fontos szerepet tölt be a kínai áruk Európába juttatásában is. A görög pireuszi kikötőből Szerbiába onnan pedig Budapestre menő kereskedelmi útvonal a kínai Egy Övezet Egy Út egyik kiemelkedő projektje. Persze, Európa nyugati fele nem veszi ezt jónéven.
Az ok egyszerű: ha a transzatlanti kapcsolatok fejlődnek, akkor a nyugat-európai országok kereskedelme lendül fel, és többet lehet keresni Közép-Kelet-Európán. Ha a keleti irányú kereskedelem lendül fel, akkor Közép-Kelet-Európa keres a nyugati-európaiakon.
A kínai működőtőkét ugyanolyan gyakran róják fel Szerbiának, mint Magyarországnak – közben nem vesznek tudomást arról, hogy a nyugat-európai országok nagy részének Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere és nem az USA…
És persze a fegyveriparnak is vannak érdekeltségei. Azon túl, hogy Szerbia igyekszik egyensúlyt tartani az EU és Oroszország között, és nem hajlandó alávetni magát a brüsszeli genderdiktatúrának és egyéb politikai jelenségeknek, jelentős mennyiségű kínai haditechnikát vásárolt.
Szerbia az egyetlen európai ország, amely kínai katonai rendszereket használ. 2020-ban CH-92A drónokat, 2022-ben pedig FK-3 légvédelmi rakétarendszereket vásárolt Pekingtől. Ráadásul a NATO-t is irritálja, hogy ennyire közel a határaihoz kínai technológia jelenik meg.
Ahogy azt látjuk, Szerbia kivételes helyzetben lévő ország, és épp ezért óriási nyomás alatt van. A körülményeket látva nem tűnik életszerűnek, hogy a hatalmas, százezres nagyságrendű tüntetések csak így önmaguktól, külső segítség nélkül ilyen hosszú ideig megmaradnának. Túl sok érdek találkozik a tüntetésekkel – és nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél…
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Darko Vojinovic
Megosztás:
Címkék: Alekszandar Vučić gázjátszmák nagyhatalmi érdekek szerb elnök Szerbia szerbiai tömegtüntetések szerbiai tüntetések
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
