Nyolcadik éve dolgozom önkéntesként egy amerikai egyetemistákat mozgósító programban, melynek a neve Learning Enterprises. Ez a program arra hivatott, hogy fiatal, energikus lektorokat hozzon a tengerentúlról, hogy azok három héten keresztül interaktív módon angol nyelvet tanítsanak a nyári szünetben, többek között Szlovákia magyarlakta falvaiban.  A Learning Enterprises egy amerikai nonprofit szervezet, ami beszélgetésen alapuló angol nyelvoktatásra specializálódik az egész világon. 1992-es alapítása óta több különböző országba küldött önkénteseket. A program során az önkéntesek három héten keresztül helybéli családoknál élnek, miközben különböző korcsoportokra és készségi szintre felosztva tanítják az angolt a helyi közösségnek. A program által az önkéntesek lehetőséget kapnak, hogy utazásban, kalandokban legyen részük, és egy igazi esély, hogy részt vegyenek egy jelentőségteljes munkában.

A tanárok rendszerint fiatal főiskolai hallgatók. Mindegyik önkéntest egy családnál helyezik el a tanítási szolgáltatásaikért cserébe. Tanítási órák mindennap hétfőtől péntekig vannak, amelyeken mindenki szívesen látott! A program működésének az alapfeltétele az, hogy a programban résztvevő településen egy család biztosítsa az önkéntes elszállásolását és étkeztetését. Az LE tehát egy olyan szervezet, amely amerikai önkénteseket válogat szigorú kritériumok alapján, azzal a céllal, hogy azok Kelet-Európa és a világ több más országában, helyi közösségekben három hétig oktassák az angolt. A munkát egy háromnapos közös találkozó követi, majd a fiatalok egy másik településre kerülve,ismét egy háromhetes kurzus keretén belül tanítanak. A nyári kurzus díja általában jelképes összeg, az oktatás pedig a kommunikáción alapszik. Ez a kulcsfontosságú eleme a programnak, mivel az iskolákban az angol nyelvórákon nem jut elég idő a beszélgetésekre, itt pedig kötetlen beszélgetések keretében, önfeledten tudnak beszélgetni a diákok ezekkel a fiatal egyetemistákkal, akik rendkívül készségesek. Nagyon fontos ez ahhoz, hogy kellő magabiztosságot szerezzünk, és ne féljünk megszólalni. Ez továbbá tökéletes alkalom, hogy egymás kultúrájáról, szokásairól beszélgessünk, vagy akár összehasonlíthassuk társadalmi problémáinkat, világképünket.

 

A ténykedésem első három évében családom szállásolta el a szülőfalumba érkező amerikai lektort, majd helyben segítettem a program működését, szervezését. Ezen évek alatt értékes kapcsolatokra sikerült szert tennem, melyek mind a mai napig elkísérnek. Az LE "szamárlétráján" feljebb lépve invitáltak a budapesti orientációs napokra, ahol Szlovákia, Magyarország, Horvátország és Románia magyarlakta településeinek amerikai önkéntesei találkoztak ismerkedés, oktatás és városnézés céljából. Itt kalauzolást vállaltam, fordítottam, és amiben tudtam,  segítettem, hogy ezek a lelkes amerikai diákok ez alatt a 4 nap alatt is minél jobban megismerjék kultúránkat, illetve megosztottam az évek során szerzett tapasztalataimat a lektorokkal a nyári oktatást illetően. Mindezek során beszédkészségemet is fejlesztettem, miközben bepillantást nyerhettem a tengerentúliak világába. Érdekes volt továbbá tapasztalni, hogy az Egyesült Államokban neves egyetemeken jobbára politikai és társadalomtudományi tanulmányokat folytató fiatalok hogyan látják saját társadalmuk és országuk problémáit, illetve milyen ismeretekkel bírnak Európáról, illetve rólunk. Személy szerint rendkívül értékes kapcsolatokra sikerült szert tennem, enyhe túlzással úgy is fogalmazhatnék, hogy ha kedvem támadna körbejárni az Egyesült Államokat, akkor New Yorktól Bostonon, Chicagón át egészen a nyugati partig kedves ismerősök fogadnának, hiszen az évek során több lektorral, kiváltképp azokkal, akik a mi házunkban voltak elszállásolva vagy lakhelyemen tartottak kurzust, már-már baráti kapcsolatokat sikerült kialakítanom. Jó példája annak, hogy megéri aktívan részt venni ebben a programban, és önkéntes elszállásolását is vállalni – mivel a legtöbb településen sajnos mind a mai napig ez gátolja a program elindulását –, mivel több olyan emberről van tudomásom, akik önkéntes elszállásolását vállalták a program keretén belül, és a rá következő éven az amerikai fiatal látta vendégül a hajdani „fogadott testvérét vagy szüleit”, ahogy ezt ők mondják: hostsister, hostbrother, hostmother, hostfather. Ez alatt a három hét alatt az amerikai önkéntes gyakorlatilag tagja lesz a családnak, színesíti annak életét. Tapasztalatból mondhatom, ez rendkívül feldobja a családi hangulatot, több család közös programokat, kirándulásokat szervez az amerikai fiatallal, és bizony! olykor a három hét után rendkívül nehéz a búcsúzás.

 

Számomra 12-14 évesen ezek a nyarak csodálatos élményt jelentettek, amikor egy idegen kultúrából származó fiatallal laktam együtt három hétig, családommal közösen felejthetetlen kirándulásokon vettünk részt, mialatt folyamatosan próbáltam beszélni, felhasználni az iskolában felhalmozott tudást. Nyilvánvalóan nem minden mondatom volt nyelvtanilag helyes, de hamar felismertem azt, az a fontos, hogy beszéljek, nem pedig a mondat nyelvtani helyességén rágódjak. Amikor már családom nem vállalta az elszállásolást, továbbra is részt vettem a program szervezésében a lakóhelyemen. A többi falubeli fiatallal szerveztünk közös délutánokat, kofolázásokat, baseball meccseket. A lektorok a háromhetes kurzus alatt műsorszámot is tanítottak be a diákoknak: a legkisebbeknek énekes-játszós műsorszámokat, az idősebbeknek interaktív beszélgetős, közönségszórakoztató produkciókat. Azt hiszem, a szülőknek is maradandó élmény volt, amikor az utolsó napra szervezett búcsúest alkalmával gyermekeiket láthatták a színpadon, amint önfeledten énekelnek, beszélnek angolul.

A mai világban az angol nyelv ismerete alapvető követelménynek számít, melyet minél hamarabb el kell kezdeni tanulni. Erre tökéletes lehetőség ez a program, amely egyedülálló lehetőséget biztosít a falvaknak egy idegen kultúrával való megismerkedésre, az angol nyelv elsajátítására, baráti kapcsolatok kialakítására.

Ennek a cikknek nem titkolt szándéka a Learning Enterprises népszerűsítése, ugyanis a tét nem kisebb, mint a program léte a Felvidéken. Magyarországon, Erdélyben töretlen lendülettel zakatol a program, de talán a gyengébb szervezés is hozzájárult ahhoz, hogy az érdeklődés idehaza megcsappant, ezért fontos, hogy új résztvevőket, falvakat és családokat találjunk, hiszen ez egy egyedi lehetőség, ugyanis a nyelvtanulás mellett olyan kapcsolatokra tehetünk szert, amelyek talán egész életünkben végigkísérnek majd.

Amennyiben a leírtak felkeltették valakinek az érdeklődését, legyen az egy önkéntest elszállásolni vágyó család, polgármester, aki települése életét ezzel a lehetőséggel kívánja színesíteni, vagy bárki más – az alábbi elérhetőségeken még több információhoz juthat a programról, a jelentkezési határidő pedig március vége:

Tárnok Balázs
a Learning Enterprises szlovákiai önkéntese

[email protected]

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!