A dél-csehországi Třeboň jelentős kulturális, történelmi és fürdőváros, ennek ellenére nem csak erről nevezetes. Innét származik a szlovákiai ünnepi asztalokra kerülő pontyok többsége.

 

A Třeboň-i Európa legnagyobb édesvizi halgazdasága, ahonnan élőhalak tömegeit szállítják Németországba, Ausztriába, Olaszországba, Lengyelországba és persze Szlovákiába.

 

A halfogyasztásnak az egyház adott igazán lendületet, mikor a pápa kijelentette, hogy a hal valójában nem hús, ezért böjt idején is fogyasztható. Egykor a böjtöt sokan szigorúan betartották, ezért a hal, mint étel, rendkívül elterjedté vált az egyházi ünnepek alkalmával.

 

 hirdetes_810x300  
Forrás: Aktuality.sk

 

Nem csoda, hogy az ünnepi ponty kifogása valódi hagyománnyá vált a térségben. Október végétől tömeget érkeznek a Třeboň-i halgazdaságba, hogy végignézzék a százéves múltra visszatekintő rituálét.

 

Harminc halász látástól vakulásig dolgozik ebben az időszakban, több tíztonna élőhalat fognak ki, amelyek többsége karácsonyi ponty. A kifogásuk után kézzel válogatják a halakat. A vevők között a 2 kilogrammos ponty a legkeresettebb, ezeket a munkások speciális vizes tartályba gyűjtik. A többi halat súly és méret szerint tovább szortírozzák.

 

Forrás: Aktuality.sk

 

A tartályok gyakorlatilag betonfalú, vízzel telt medencék. Az ide kerülő példányok már nem kapnak enni, de a vizet folyamatosan cserélik a medencében, hogy az állatok kifogástalan minőségben kerüljenek a fogyasztókhoz.

 

A Třeboň-i halászmesterség ma már esélyes, hogy helyet az UNESCO Világörökségek között.

 

A Třeboň város történelmi főtere. Forrás: Aktuality.sk

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!