Nyitókép: PAP/Szymon Pulcyn
Patryk Vega lengyel filmrendező Vlagyimir Putyin orosz elnök életéről forgat filmet, a készülő produkció részleteiről a Lengyel Közszolgálati Rádió közölt egy összeállítást. A „Putyin” című, még az idén bemutatásra kerülő film az „orosz diktátor” 60 éves életrajzának „kíméletlen” bemutatását ígéri.
Az angol nyelven forgatott film Putyin „zűrös gyermekkorával” kezdődik, amikor 10 éves korában mostohaapja bántalmazta. Ezután Putyin életének mérföldkövei kerülnek bemutatásra, beleértve a KGB-s éveit, a drezdai tartózkodását és „kvázi bűnözői tevékenységét” Szentpétervár alpolgármestereként. A film tényként kezeli és az orosz hírszolgálatoknak tulajdonítja a Bujnakszkban, Moszkvában és Volgodonszkban elkövetett lakásrobbantásokat, amelyek kulcsfontosságúak voltak a második csecsen háború eszkalációjában, és jelentősen növelték Putyin népszerűségét.
A film ezután a moszkvai túszdrámával és a beszláni iskola ostromával, majd Putyin hatalmának megszilárdulásával is foglalkozik, ami az ukrajnai háborúval tetőzik.
Patryk Vega egy speciális, a mélyhamisításhoz hasonló technológiát használt, hogy Putyin vonásait egy színész arcára helyezze. Ez szavai szerint kezdetben nem kis technikai nehézségeket okozott, ám egy évnyi erőfeszítés meghozta a gyümölcsét.
A rendező az ukrán főváros melletti Borogyanka városában beszélt a film részleteiről. Vega szerint a legnagyobb ukrán filmforgalmazó reakciója „elsöprően pozitív volt”. A filmet ukrán szinkronnal tervezik terjeszteni olyan országokban, ahol jelentős ukrán diaszpóra él.
Patryk Vega azt mondta, hogy Putyin háborúja nem pusztán Ukrajna, hanem a Nyugat ellen irányul, amelyben Ukrajna csak a csatatér. „Ne legyenek illúzióink, hogy (Putyin) megállna Ukrajnában.” – mondta a rendező.
A film készítői szerint a „Putyin” több mint egy film, hiszen egy „úttörő technológiával” készült, „a világ egyik legveszélyesebb vezetőjének megértését segítő útmutató”, amely mély betekintést nyújt az orosz elnök személyes és politikai motivációiba.
Körkép.sk, Lengyel Közszolgálati Rádió nyomán
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.