Ma délután tárgyalóasztalhoz ülnek az MKP székházában az ellenzéki pártok elnökei. Richard Sulík, Igor Matovič, Alojz Hlina és Menyhárt József, mégpedig az MKP meghívására.

 

Az SaS, az OĽaNO és a KDH elnöke rég nem látott paprikás hangulatban érkezik a találkozóra. Ez az, ami az MKP elnöke számára nagy lehetőséget, ugyanakkor komoly veszélyforrást is jelent.

 

De kezdjük az elején. Menyhárt Józsefnek eddig nem igazán sikerült belefolynia az országos történésekbe. Hlinával, Matovičcsal és Hlinával ugyan kétoldalú találkozókat folytatott, de ezen túl lényegében két közös ellenzéki rendezvényen vett csak részt, és egyszer fel is szólalt. Az MKP eddig kimaradt az országos témák tematizálásából.

 

 hirdetes_810x300  

A párt neve lényegében a médiapolitizálás szintjén bukkant fel, főleg Igor Matovič – egyébként taktikailag zseniális – elképzelése (OĽaNO – MKP közös indulás) kapcsán. Ennek köszönhetően parlamenten kívüli súlyához és önmaga teljesítményéhez képest Menyhárték azért elfogadható mértékben voltak jelen a köztudatban.

 

Most viszont az MKP valami nagyobbat húzott. Az ellenzéki csúccsal egy huszárvágással az élre ugrott, magára irányította a figyelmet, amiből egy jó kezdet, ugyanakkor csalódást jelentő találkozó is lehet. Mégpedig a partnerei közti aktuális viszony miatt.

 

Ezért minden azon múlik majd, mennyire és főleg kinek sikerül irányítania majd a dolgokat. Annak érdekében, hogy a tárgyalást követő sajtótájékoztató ne süllyedjen az általános megállapítások szintjére. Konkrétumokkal, előre mutató vízióval szolgáljon, ugyanakkor kerülje a túlontúl vitás kérdéseket (legalábbis azok nyilvános kommunikálását) és ne zárja le a közös utakat még azelőtt, hogy elindulnának rajta.

 

A legnagyobb gondot jelen pillanatban Alojz Hlina nehéz természete jelenti. A KDH elnöke kétségkívül elismerést érdemel azért, hogy hamvaiból élesztette újjá a pártot. A megyei választások egyik győzteseivé váltak, ugyanakkor a parlamentből még hiányoznak. Alojz Hlina mégis olyan elbánást követel magának, mintha legalábbis saját frakcióval ülnek a törvényhozásban. Ez egyelőre nincs így, Sulík és Matovič pedig érthetően ragaszkodnak az ellenzéki kalácshoz. Ez az egyik fő magyarázata a folyamatos feszültségeknek köztük.

 

Hlina a surranópályán, az SaS és az OĽaNO hátán próbál felkapaszkodni, a közös eredményt pedig igyekszik kisajátítani.

 

Ha a mai találkozó dramaturgiája kicsúszik az MKP kezéből és átcsap az elmúlt napokban a sajtóban és a közösségi médiában tapasztalt szlovák ellenzéki adok-kapokba, a Menyhárt féle kerekasztal eredménye csalódás lesz.

 

Amennyiben ügyesen taktizál és sikerül megvalósítania a mai találkozó mögött feltételezhetően jelen levő jól átgondolt stratégiát, az MKP végre önállóan is növekedési pályára állhat. És végleg elszakadhat a magyar-magyar összefogást sürgetők „elvárásától“, ami Bugár Béla haláltánca miatt egyébként is csak az MKP vesztét okozná.

 

A Körkép.sk természetesen az első sorból tudósít majd a fejleményekről.

 

Király Zsolt

További ajánlott írások:

 

MKP – SaS – OĽaNO – KDH ellenzéki csúcs lesz pénteken az MKP székházában

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!