Nyitókép forrása: Facebook/Összefogás

 

Korábban elutasították az együttműködést Bugár Béla pártjával, az Összefogás Mozgalom kezdeményezői most mégis tárgyalóasztalhoz ülnek a Most-Híddal. A mozgalom közleménye szerint, amennyiben Bugárék nyitottak a találkozóra, október 4-én kerülhet sor.

 

„Az Összefogás mozgalmat azért hoztuk létre, hogy együttműködési platformot és közös listát teremtsünk a magyar közélet számára, egyben biztosítsuk a megújulás lehetőségét. Múlt csütörtökön lehetőségünk volt arra, hogy az MKP-nak, a Magyar Fórumnak és az MKDSZ-nek bemutassuk elképzeléseinket, ám célunk, hogy minden olyan politikai szubjektumot megszólítsunk, amely a magyar szavazók bizalmát élvezi”

 

fogalmaz a mozgalom közleményében. A találkozó célja, hogy az Összefogás „bemutassa elképzeléseit, és megvitassa a kialakult helyzetre adandó válaszlehetőségeket”. Hozzáteszik, hogy a mozgalom célja, „hogy elkezdjük az árkok betemetését”.

 

 hirdetes_810x300  

A dolog pikantériája, hogy épp Bugár Béla vádolta nemrég a sajtó előtt azzal a mozgalmat, hogy Világi Oszkár áll mögött. A hétvégén pedig a TA3 televízió politikai műsorában azzal támadta az Összefogást, hogy az „külföldi kormányok befolyása alatt áll majd” (utalva Magyarországra) és ennek Orosz Örs a legutóbbi Gombaszögi Nyári Tábor idején egyértelmű jelét adta.

 

A mozgalom életre hívását a kezdeményezői ráadásul épp azzal indokolták, hogy nem valósult meg az MKP – Most-Híd összefogás, és ezért „kutya kötelességük Bugár Bélával szemben” megmérettetni magukat.

 

A helyzetet tovább árnyalja, hogy a napokban több tucat polgármester nyílt levélben követelte az MKP és a Most-Híd összefogásáról szóló tárgyalások felújítását.

 

Lehet-e még tovább bonyolítani a felvidéki magyar politikát?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.