Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík

 

„Nem tréfadolog, hogy terrorcsoportok próbálnak alvó sejteket Európába csempészni” – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (HLAS) belügyminiszter, hozzátéve, hogy nem vállalja a felelősséget azért, hogy Szlovákia területére bejusson egy terrorista, aki aztán merényletet követ el például az izraeli nagykövetség ellen.

 

„Ráadásul olyan információkkal is rendelkezünk, miszerint az embercsempészek annyira találékonyak, hogy most már a szlovák-ukrán határon keresztül vezető útvonalat keresik. És ehhez visszaélhetnek az egyik kisebbség helyzetével is Kelet-Szlovákiában”

 

mondta a belügyminiszter.

 

Elmondta, hogy a szlovák-magyar határt jelenleg 250 rendőr és katona ellenőrzi, és leszögezte, hogy a határvédelem leállítása jelenleg elképzelhetetlen, mert az embercsempészek „nem hagyják unatkozni a hatóságokat”. 

 hirdetes_810x300  

 

„Ezt a határt is védenünk kell. Ma 250 rendőrrel. Ha azt az információk kapjuk, hogy a migránshullám ismét erőre kap, növelni fogjuk a számukat”

 

mondta Šutaj Eštok.

 

A belügyminiszter kijelentésének napján a kormány úgy döntött, december 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzések fenntartását Szlovákia Magyarországgal közös határszakaszán. Erre a célra további 3,18 millió euró forrást különítenek el.

 

A belügyminisztérium hivatalos statisztikái szerint január 1. és november 19. között 47 443 migránst vettek őrizetbe a szlovák hatóságok. Összehasonlításul: a 2022-es év egészében mindössze 8964 illegális migránst tartóztattak fel a szlovák hatóságok.

 

SITA, TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!