A dunaszerdahelyi székhelyű PÁZMANEUM polgári társulás látta vendégül a győri születésű  magyar válogatott labdarúgót, Németh Krisztiánt.

 

A beszélgetésre a helyi Vermes-villában került sor, ahol a vendégeket a házigazda Karaffa Attila köszöntötte. Némethet Álló István sportújságíró kérdezte. Szóba kerültek a kezdetek, az amerikai karrier, a magyar válogatottbeli szereplés és a sikeres EB kijutás is.

 

A 25 éves csatár pályafutása során játszott a magyar, az angol, a görög, a holland bajnokságokban, míg végül eljutott mostani csapatához a Kansas Cityhez. Saját bevallása szerint jobb lett volna a magyar bajnokságból rögtön a hollandokhoz kerülni, mivel az ottani foci megfelelő fejlődési lehetőségeket biztosít a fiatal játékosoknak. Idei amerikai mérlege: 33 mérkőzésen 16 gól és 7 gólpassz.

 hirdetes_810x300  

 

Jövő a DAC-nál?

 

A jó hangulatú találkozón a résztvevők megtudták, hogy Némethnek dunaszerdahelyi menyasszonya van – a szervezők ezzel kapcsolatban kifejezték abbéli reményüket, hogy ez egyszer „elegendő” ok lesz talán arra, hogy a csatár a DAC csapatában szerepeljen. Németh elmondta, hogy mindig szívesen érkezik Dunaszerdehelyre, a DAC több mérkőzésére is kilátogatott már, és elismerően nyilatkozott a sárga-kék szurkolókról.

 

Indul a licit!

 

A válogatott csatár Karaffa Attilának átadta a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen használt mezét, kérve, hogy fordítsák majd jótékony célra az érte licitben beérkező összeget. A licit 100,- euróról indul, amelyet Krisztián ki is fizetett a mez felajánlása mellé.

 

A találkozón került sor az YBS DAC fanklub, a DAC labdarúgóklub és a Szívünk sárga-kék FB csoport közös karácsonyi gyűjtésének lezárására, és az összeg kihirdetésére is. A dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályának a gyűjtés és a licitálás során 2431 eurót sikerült összegyűjteni. Domonkos Roland, az YBS társulás elnöke elmondta, hogy ilyen értékben vásárolnak és adnak át orvosi műszert a gyermekosztály részére.

 

Nyitókép: pazmaneum.com

Forrás: pazmaneum.com, sportolunk.sk, korkep.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!