Hosszú hetek, hónapok várakozása után elérkezett a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság kezdete. Az ilyen nagy mértékű sportrendezvényekhez hasonlóan a Körképen most is fokozott figyelmet szentelünk az eseményeknek, naponta jelentkezünk összefoglalókkal, érdekességekkel.

 

A nagyobb csapatok mellett minden bizonnyal több figyelem irányul majd a panamai válogatott szereplésére is, hiszen a DAC futballistája, Eric Davis is tagja a vb-n résztvevő keretnek.

 

Foci-vb: Davis tagja az Oroszországba utazó panamai keretnek

 

 hirdetes_810x300  

A nyitómérkőzésen Oroszország és Szaúd-Arábia találkozik csütörtökön 17 órától. A házigazdát nem tartják az esélyesek között.

 

Oroszországnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy megrendezhesse a vb-t. A FIFA követelményei szerint ugyanis a rendezőnek 12 csúcsminőségű stadionnal kell rendelkeznie, ráadásul minden bizonnyal az oroszok többet költenek a vb-re, mint amennyi bevételük származik majd belőle.

 

Ez alapján látszik, hogy inkább egyfajta erődemonstrációról szól majd Putyinék számára az egész torna, de még így sem tudni, hogy társadalmilag mennyit profitálnak majd belőle.

 

A helyszínek

 

Oroszország hatalmas területe miatt óriási távolságokat kell majd megtenniük a szurkolóknak, játékosoknak és a sajtó képviselőinek. A tornának 11 város 12 stadionja ad otthont. A két legtávolabbi között (Kalinyingrád és Jekatyeringburg) majdnem két és félezer kilométer a távolság.

 

A nyitómérkőzést és a döntőt Moszkvában, a 81 ezer férőhelyes Luzsnyiki stadionban rendezik. A második legnagyobb helyszínt Szentpéterváron találjuk, ez a 68 ezres Kresztovszkij stadion.

 

A legtöbb aréna 45 ezer fő befogadású, a két legkisebb, a kalinyingrádi és a jekatyerinburgi kicsinek számít a maga 35 ezres kapacitásával.

 

forrás: sport.sk

 

A csoportok

 

A vb-n 32 ország válogatottja méri össze erejét, őket 8 csoportba sorsolták ki. Három forduló után a csoportok első két helyezettje továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, a többiek számára pedig véget ér a torna.

 

A sorrend felállításakor a pontok száma dönt. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség döntő, majd a több lőtt gól. Ha valamilyen csoda folytán így sem sikerülne sorrendet állítani, akkor az egymás elleni eredmények alapján határoznak.

 

A csoportküzdelmek június 14 és június 28 között zajlanak, ezután kezdődik az egyenes kieséses szakasz.

 

Megérkezett a foci-vb hivatalos dala! (videó)

 

Meglepetések

 

Nagy meglepetésre nem lesz ott a vb-n Olaszország, ahogy az egyébként stabil résztvevőként számon tartott Csehország és az USA sem.

 

Hidegzuhanyként érkezett a hír, hogy a spanyol válogatott éléről egy nappal a vb kezdete előtt menesztették a szövetségi kapitányt. Julen Lopeteguinak érdemes lett volna várnia még azzal, hogy elfogadja a Real Madrid vezetőedzői posztját… A spanyolokat így Fernando Hierro vezeti majd, akinek szerződése egyelőre csak a vb-re szól.

 

forrás: erdely.ma

 

Kik vezetik a mérkőzéseket?

 

Magyar és angol bírókat ne is keressünk a vb-n. Helyettük lesz 6 afrikai, 10 európai, 5 ázsiai, 2 óceániai és 12 amerikai játékvezető, plusz a videóbíró.

 

Az oroszok nem viccelnek: szesztilalom és nyelveket beszélő rendőrök az utcán a foci-vb idejére

 

Mennyit kóstál a bajnoki cím?

 

A 32 vb-résztvevő csapat nemzeti szövetségei jól járnak a szerepléssel. A FIFA összesen 400 millió amerikai dollárt oszt szét, ráadásul 1,5 millió dollárt kap minden csapat felkészülési segítségként.

 

Azok, akik a csoportkörből búcsúznak, 8 millió dollárt vihetnek haza. A nyolcaddöntő kiesői 12 millió, a negyeddöntő búcsúzói 16 milliót kapnak. A torna 4. helyezettje 22 millió dollárral gazdagodik, a 3. helyezett pedig 24 milliót kap. A döntő „vigaszdíja” 28 millióra rúg, míg a világbajnok 38 millió dollárt tehet zsebre.

 

Jól járnak a vendéglátósok

 

Míg a papírforma szerint Oroszország mint rendező anyagilag ráfarag a vb-re, a sajtóhírekből az is kiderül, hogy némely orosz szállásadó akár 18 282 százalékos árakkal dolgozik. Az állami turisztikai ügynökség ezért rendreutasította a szállásadókat, 539 hotelt meg is bírságolt, vagy feketelistára tett. Érdekesség, hogy a kalinyingrádi szállásadóknál akár bitcoinnal is lehet fizetni.

 

Knézy Jenő már készül a foci vb-re

 

Közvetítés

 

Habár az M4 Sportcsatorna élő adással jelentkezik a mérkőzésekről, a geokódolás miatt Szlovákiában és Romániában csak a szerencse segíthet abban, hogy magyarul nézhessük a meccseket a televízióban. Az MTVA közleményben reagált az ügyre, ám tenni nem tudnak a blokkolás ellen.

 

Nem minden határon túli magyar nézheti anyanyelvén a foci-vb-t

Jó szurkolást kívánunk olvasóinknak!

Körkép.sk, nemzetisport.hu

Nyitókép: nemzetisport.hu/afp

Megosztás:
Címkék: foci-vb Főoldal

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!