„A Halál-völgyében nincs kegyelem” – Így készül a dunaszerdahelyi Bíró Attila a világ legkeményebb futóversenyére

Nyitókép: Bíró Attila, archívum

A Badwater135 a Föld legkegyetlenebb ultrafutóversenye, ahol nemcsak a test, hanem az elme is szakadék szélére kerül. A 217 kilométeres verseny a kaliforniai Halál-völgyön át vezet, 40 fok feletti hőségben, extrém körülmények között. Interjúnkban Bíró Attila felvidéki ultrafutó mesél arról, hogyan készül fizikailag és mentálisan erre a pokoli kihívásra, mi hajtja előre, és kik azok, akik a túlélés kulcsát jelenthetik számára július 7-9-e között Amerikában, Nevada államban.

A családi autót adta el, hogy elindulhasson élete versenyén!

Interjú

A Badwater135 a világ egyik legkeményebb megmérettetése a futók számára – mi motiválta arra, hogy nevezzen és el is induljon ezen az embert próbáló versenyen?

A szervezők is úgy hirdetik, hogy ez az aszfaltos ultrafutás legkeményebb versenye. Az embertpróbáló körülmények, a forróság, a 217 kilométeres táv és az, hogy évente csak száz futót hívnak meg a világ minden tájáról, hatalmas presztízst adnak ennek a versenynek. Ez a kiválasztottság, a halhatatlanság érzése motivál – hogy azok közé tartozhatom, akik teljesítik a Badwatert. Mindezek magukban hordozzák számomra a szükséges motivációt.

 Hogyan nézett ki a felkészülése fizikailag és mentálisan? Volt valami szokatlan edzésmódszere vagy kihívás, amit kifejezetten a halálvölgyi körülmények miatt iktatott be?

Edzéseim mind azt a célt szolgálták, hogy a testem hozzászokjon a pokoli körülményekhez. Hőkamra ugyan nem állt rendelkezésemre, de a szaunázás, a napsütéses, téli ruhás futások és a folyadékpótlás tudatos tervezése kulcsszerepet játszottak. Harmincegynéhány óra alatt várhatóan 70-80 liternyi folyadékot fogok elfogyasztani, és a csapatomnak is ugyanennyire lesz szüksége. Elméleti szinten is készültem: videókat néztem, tanácsokat gyűjtöttem, és tanulmányoztam a szabályzatot, ami elképesztően részletes.

A verseny 217 kilométeren át vezet a Death Valley hőségében – miként készült a forróságra?

A júniusi súlyponti edzéseim közül kettő kimondottan a halálvölgyi körülményekhez igazodott: heti kétszer jártam finn szaunába, ahol az volt a cél, hogy fokozatosan minél többször és minél tovább bírjam a 95 °C fokot. A másik pedig, hogy a legerősebb napsütésben jártam két órát futni fekete, téli öltözetben, meleg sapkában és kesztyűben. Első alkalommal a kezem legyőzése okozta a legnagyobb kihívást, állandóan le akarta húzni a polárfelső cipzárját…

Aki támogatni szeretné Attilát élete versenyén, az ITT megteheti.

És elengedhetetlen része volt az elméleti felkészülés is, rengeteg videót néztem, tanácsokat hallgattam meg és tanulmányoztam a hihetetlen aprólékos versenyszabályzatot.

Ki vagy mi adja a legnagyobb támogatást számodra egy ilyen verseny előtt és alatt? Lesz kísérője vagy csapata a helyszínen?

Szerencsére már tavasszal összeállt a csapatom, amelynek része a családom is. Támogatnak mindenben, és számukra is egy világraszóló élmény lesz. A csapat vezetője egy floridai Badwater-veterán, akinek tapasztalata kincset ér. Négy dedikált kísérőm lesz, közülük az egyik a verseny második felében „pacer”-ként is velem fut majd. Most először lesz élő bejelentkezés is a Körkép oldalán – ez motiváció, de óriási felelősség is.

A versenynek rendkívül sok, európai futó számára meghökkentő különlegessége van. Kezdve a 9 órás időeltolódással, az esti rajttal, ami így nálunk épp reggeli lesz. Csupán százan indulhatunk, de őket is 3 hullámban rajtoltatják a szervezők. Mi, a belga David barátommal a középső hullámba sorolódtunk, ami azt jelenti, hogy elméletileg az első hullám 38 futóját utol fog kellenünk érni a verseny első felében és az utolsó hullámban rajtoló 22 futónak pedig minket is a verseny második felében.

A felkészülés során voltak mélypontok, amikor úgy érezte, talán mégsem érdemes végigcsinálni? Ha igen, hogyan lépett tovább ezeken?

Igen, a május végi 48 órás világbajnokság Lengyelországban mentálisan kemény volt. Sokáig vívódtam, érdemes-e részt venni közvetlenül Amerika előtt. Végül elindultam, mert ott volt a nevezésem, ketten maradtunk a szlovákiai csapatból, és most először kaptam komoly dunaszerdahelyi háttértámogatást. Igaz, kiújult egy sérülésem, de végig a pályán maradtam – és ez Kaliforniában még előnyömre válhat. Rendkívül motivált vagyok, így fizikai felkészülési nehézségem nem volt.

A verseny különlegessége a kietlen, forró környezet, a Szlovákiában nem létező szintkülönbség, a központi frissítés teljes mellőzése, a kötelező csapatautó négy dedikált kísérőszemélyzettel, akiknek állandóan az én túlélésemre kell figyelniük, közülük egy a verseny második felében futhat mögöttem egyfajta támogatóként, pacer-ként.

Mit üzen azoknak, akik figyelemmel kísérik a szereplését, és talán most először hallanak erről a versenyről? Mire figyeljenek, mikor élőben követik majd a Badwatert?

Ez nem csak egy futóverseny – ez a fizikai és mentális tűrőképesség határainak feszegetése. A verseny során az időeltolódás, a sivatagi hőség, a szintemelkedések és a teljes frissítés önálló megszervezése miatt minden döntés életről és versenyről szólhat. Figyeljék, hogyan küzdünk a hőséggel, a kiszáradással, a pszichés hullámvölgyekkel. És azt is, hogyan segít túlélni egy összetartó csapat.

A dunaszerdahelyi Bíró Attila meghívást kapott a világ legnehezebb ultrafutó versenyére

Körkép.sk