Egy nagy konfliktus nem elkerülhetetlen, de Európának észhez kellene térni

Egyre gyakrabban merül fel a gondolat, hogy az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok, kiegészülve egy esetleges kínai támadással Tajvan ellen, a harmadik világháborúhoz vezethetnek. Az idősebb generációk még emlékeznek a hetvenes évek végi harmadik világháborús rémhírekre, amikor főleg a neutronbombáról beszéltek, a nyolcvanas évek elejére, vagy még a kubai válságra is. Bár a huszadik század elején a világ épphogy elkerülte a pusztító konfliktust, később már inkább izomfitogtatásról és már-már kóros kölcsönös bizalmatlanságról volt szó. Senki sem akart háborút. Mi a helyzet ma? Rémhírről van szó, vagy valós aggodalmakról?

A vasfüggöny leomlása után Václav Klaus, a szövetségi pénzügyminiszter, azzal a kijelentésével vált híressé, hogy nem szereti a katasztrofális forgatókönyveket. Az örömteli optimizmus korszakában egyet lehetett érteni vele, még ha az általa szorgalmazott gazdasági reform másként alakult is, mint várták. A volt cseh miniszterelnök és elnök a közelmúltban az MF Dnes napilapban azon gondolkodott, valóban szükség van-e a GDP 5%-ára emelni a védelmi kiadásokat. Klaus Oroszországot nevezte meg főellenségnek, és összehasonlította fegyverkezési állapotát a NATO-országokéval. Az eredmény egyértelműen a NATO javára billent. A cseh exelnök azonban egy „apróságról” megfeledkezett: Kínáról.

Nem titok, hogy Oroszország és Kína katonailag együttműködik. Közös ellenségük van: a Nyugat. Egy összehangolt támadással Európában, Tajvanon és a Közel-Keleten káosz okozásával a NATO-erők (különösen az USA) szétszórhatóvá, sőt működésképtelenné válhatnak.

Kína régóta és tartósan áhítozik Tajvanra. Tajvan nem állam, nem ENSZ-tag, és csak 12 ország ismeri el a világon. Félretéve a bonyolult történelmet és jogi igényeket, tény, hogy a sziget valójában nem része Kínának. Hongkong tapasztalatai után nem tervezik az egyesülést a kontinentális Kínával. A Nyugat nem demokratikus ideálok, hanem gazdasági okok miatt védi Tajvant. A sziget alapvető szerepet játszik a globális kereskedelemben, különösen a mikrochipgyártásban. A naiv (mindig tévedhetetlen) neoliberálisok ugyanis „kiszervezték” az EU-ból és az USA-ból a stratégiai iparágakat, és most biztonsági kockázatoknak vagyunk kitéve (újabban a stratégiai nyersanyagok kitermelésében is). Amíg a mikrochipgyártás át nem települ az USA-ba és az EU-ba – ami eltart egy ideig –, a Nyugat stratégiai okokból nem engedi el a szigetet. Azonban nincs kidolgozott jövőbeli terv, és ez feszültséget kelt. A katonai megoldás nem elkerülhetetlen.

Ami Európát illeti… Belevágna-e Putyin 2022 tavaszi fiaskója után egy újabb kalandba? Hiszen még most sem képes Oroszország „gyorsabban” előrenyomulni Kelet-Ukrajnában. Nyilvánvaló, hogy nem kezdené bombázni Németországot, és hadserege nem szállna partra Franciaországban.

Egy háború masszív kibertámadásokat jelentene a stratégiai infrastruktúra ellen, a balti országok elfoglalására tett kísérlettel – Putyin azon álmának szellemében, hogy helyreállítsa a Szovjetuniót. Oroszország megpróbálná elfoglalni a Suwalki-folyosót, amely Lengyelország és Litvánia között köti össze Fehéroroszországot az orosz (fegyveres) Kalinyingráddal. Oroszország ezzel elvágná Litvániát, Lettországot és Észtországot a többi NATO-országtól. A Szövetség már figyelmeztette a Kremlt, hogy Kalinyingrádot a földdel tenné egyenlővé tenni egy ilyen esetben.

Ráadásul a fehérorosz diktátor, Lukasenko is zöld utat kellene adjon. Egy nem túl átgondolt politikával löktük őt Putyin karjaiba. Vazallusként biztosan nem akart a Kremlben végezni. Vágyik-e Lukasenko diktátor egy újabb háborúra, amikor az ukrajnai sem ízlik neki?

Putyin magabiztosságát más adja. Miközben Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea masszívan fegyverkezik, a NATO, és különösen Európa, alszik. Ukrajnának nem vagyunk képesek légvédelmi rakétákat szállítani, mert hiány van belőlük. A háború három éve tart, és mi nem fegyverkezünk, úgy viselkedünk, mintha béke lenne. A nyugati fegyvergyártó ipar három év alatt nem alakult át, az EU vezetői álmodozóként a szankciókról álmodoznak, amelyek végre térdre kényszerítik a Kremlt.

Egy dolog biztos: a geopolitikai erőviszonyok változnak. A történelemben ez mindig a háború kockázatával járt együtt. Egy nagy konfliktus nem elkerülhetetlen, de Európában észhez kellene térnie a vezetőknek és masszívan fegyverkezni kell. Putyin csak egyet nyelvet beszél: az erő nyelvét.

Pravda.sk, Strašenie treťou svetovou vojnou. Skutočne je vojna s Ruskom a Čínou nevyhnutná? Čo tomu zabráni

Nyitókép forrása: canva