František Mikloško: Szlovákia, Európa és a kereszténység válaszút előtt áll

2025 márciusában a Szlovák Kutatóügynökségek Szövetsége összegző jelentést tett közzé a vallási élet és az értékrend kapcsolatáról Szlovákiában. Több közvélemény-kutatás eredményeit foglalták össze, amelyek alapján érdemes újra feltennünk a kérdést: mit jelent ma kereszténynek lenni ebben az országban?

A legfrissebb adatok szerint a lakosság 56 százaléka a katolikus egyházhoz tartozónak vallja magát, 5 százalék az evangélikus, 4 százalék pedig a görögkatolikus közösséghez tartozik. Ugyanakkor mindössze a szlovákok 40 százaléka mondja azt, hogy hisz Istenben. A válaszadók 32 százaléka nyíltan nem hívő, a többiek pedig vagy csak bizonyos élethelyzetekben hisznek, vagy valamiféle „felsőbb hatalomban”.

A rendszeres vallásgyakorlás sem jellemző: hetente csak minden negyedik ember jár templomba, egy másik negyedévnyi rész csak nagyobb ünnepeken, a társadalom fele pedig gyakorlatilag sosem vesz részt istentiszteleten.

Érdekes adat, hogy még a magukat katolikusnak vallók körében is csupán 51 százalék mondja azt, hogy hisz Istenben – és csak 13 százalékuk állítja, hogy teljes mértékben az egyház tanításai szerint él. A protestáns közösségek aránya még ennél is alacsonyabb.

A szexuáletikai kérdések terén a társadalom még inkább eltávolodott az egyházi tanítástól. Például a megkérdezettek 77 százaléka egyetértett azzal, hogy egy nőnek joga van a terhessége megszakításáról dönteni. Csupán 16 százalék ellenezte ezt. Az LMBT-kérdésekben megosztottabb a kép: a bejegyzett élettársi kapcsolatokat csak a társadalom egyharmada támogatja, közel 60 százalék pedig ellenzi őket. A megkérdezettek közel fele úgy gondolja, hogy az LMBT közösség veszélyt jelent a nemzeti identitásra.

Az orosz agresszióval kapcsolatos kérdések viszont nem mutatnak összefüggést a vallási hovatartozással. Az ukrajnai háborús menekültek befogadását 55 százalék ellenzi, míg 35 százalék támogatja. Gazdasági és humanitárius segítségnyújtást is csupán a megkérdezettek 39 százaléka látna szívesen.

Egy nemzetközi felmérés – a Pew Research Center 2015–2017 között végzett kutatása – szerint Szlovákiában a lakosság mindössze 23 százalékának játszik fontos szerepet a vallás az életében. Ezzel az aránnyal Szlovákia a 74. helyen áll a vizsgált 100 ország közül. Európában például Görögország (55%), Románia (50%) és Horvátország (42%) is jóval előttünk jár.

És mégis – milyen a szlovák kereszténység, különösen a katolicizmus?

A felmérések azt mutatják, hogy a vallás inkább népi formájában él tovább. Ezt a típusú vallásosságot nem ritkán munkások, parasztok képviselték még a kommunizmus idején is, és ők voltak azok, akik – bár nem voltak a hit intellektuális zászlóvivői – megőrizték az egyház társadalmi jelenlétét. A kommunista vezetés sem mert komolyan fellépni ellenük. A mai papság és püspöki kar túlnyomó része is ebben a népi hagyományban nevelkedett és tevékenykedik. Ez a vallásosság azonban sokszor formálissá, felszínessé válik – ezt a kutatások is alátámasztják.

A szlovák katolicizmus mára elvesztette egykori társadalmi súlyát és véleményformáló szerepét. A kommunizmus idején még az igazság letéteményeseként tekintettek rá sokan, ma már ritkán jelenik meg ilyen formában. Hiányoznak a prófétai hangok – azok, akik nem riadnak vissza attól, hogy megingassák a megszokott rendet, hogy reflektáljanak az egyház helyzetére a szabadság és a szekularizáció korában, és utat mutassanak a hívőknek.

(…)

És most új próbatétel vár ránk. A keresztényeknek és az egyháznak most kell választ adnia arra, hogy mit kezdjenek azzal, hogy Robert Fico kormányfő – a liberalizmussal szembeni harc jelszavával – erkölcsi-etikai kérdésekben alkotmánymódosítást kezdeményezett, és ezáltal igyekszik maga mellé állítani az egyházat és a hívő szavazókat.

Ez a dilemmánk: az egyház politikai túlélési ösztöne minden körülmények között – szemben azzal a törekvéssel, hogy Krisztus evangéliumát követve formáljuk a társadalmat, minden emberi támogatás helyett csak a Feltámadottba kapaszkodva.

Ez a kérdés egyre sürgetőbbé válik a kereszténység számára világszerte – és hamarosan elkerülhetetlenné válik Szlovákiában is, ha valóban a „pusztában kiáltó szó” akarunk maradni, amely példájával másokat is képes megszólítani.

És végül – hívő emberként mégis optimista vagyok. XII. Pius pápa élete végén azt mondta: „Közeledik az egyház tavasza.” 1991 novemberében Silvo Krčméryvel, Ján Čarnogurskýval és annak feleségével együtt magánvacsorán vehettem részt II. János Pál pápánál. Említettem neki XII. Pius szavait, és megkérdeztem: „Közeledik-e már az egyház tavasza?” Azt felelte: „Előtte még lesz néhány fagyos reggel.”

Most mégis úgy érzem, Ferenc pápa emberközelsége, és különösen az, hogy nem fél elismerni az egyház hibáit, ajtót nyitott a megújulás és az új evangelizáció felé.

Ha a szlovák kereszténység is ezt az utat választja, újra áldássá válhat – Szlovákiának és a világnak egyaránt.

Postoj.sk, Čas veľkej skúškySlovensko, Európa a kresťanstvo na križovatke

Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová