George Friedman: Putyin dilemmája

Az orosz-ukrán háború befejezésének elemzésekor a legfontosabb tényező, ahogy azt már korábban is állítottam, hogy Oroszország azzal, hogy nem győzte le Ukrajnát, már el is veszítette a háborút. Vlagyimir Putyin orosz elnök elsődleges érdeke az volt, hogy ütközőzónát hozzon létre és ellenőrizzen Oroszország és Lengyelország között a NATO keleti határán. Emellett vissza akarta szerezni Oroszország nagyhatalmi státuszát, amelyet a második világháború végétől a Szovjetunió összeomlásáig birtokolt. Amikor elvesztette ezt a státuszt, elveszítette uralmát Kelet-Európa és Németország keleti fele felett. Ezenkívül elvesztette vitathatatlan parancsnokságát a Dél-Kaukázus és Közép-Ázsia felett, nem volt többé erősebb Kínánál, és befolyásának nagy részét feladta a Közel-Keleten. Hatalma a harmadik világban is megfakult, átengedve helyét Kínának – amely ma az Egyesült Államok egyetlen igazi riválisa.

Oroszország katonai jelentőségének elvesztését az is kísérte, hogy képtelen volt jelentős gazdasági hatalommá válni. A cárok és a kommunisták idején Oroszország mindig is gyenge volt. Bár hatalmas és értékes földekkel, valamint meglehetősen képzett lakossággal rendelkezett, Oroszország továbbra is az maradt, amit a legkedvesebben „alulteljesítő” gazdaságnak nevezhetünk.

Oroszország hanyatlása persze jóval Putyin elnöksége előtt kezdődött és fejeződött be. Hatalomra kerülése a magánszektortól függött – azoktól az oligarcháktól, akik a Szovjetunió összeomlását követően a gazdaság jelentős részét konszolidálták és integrálták a globális gazdasági rendszerbe. Az oligarchák voltak az a jelentős erő, amely Putyint elnökké tette, és az orosz gazdaság addigra szépen fejlődött, figyelembe véve, honnan indult.

Putyin a nemzeti prioritásokra vonatkozó hagyományos orosz nézetet vallotta: Oroszország biztonságát külső invázióval és behatolással szemben. Putyin szempontjából az ország gazdasági felemelkedésének egyetlen módja az volt, ha biztonságban van a támadásoktól. Putyin számára ez azt jelentette, hogy minél többet visszaszerez az ütközőzónából az 1990-es években elszenvedett orosz veszteségekből, és ezáltal biztosítja Oroszország nyugati határát.

Ukrajnában nyilvánvalóan túlbecsülte az orosz hadsereg erejét és alábecsülte az ukránok ellenállását, nem is beszélve az Egyesült Államoktól és Európától kapott támogatásról. Putyin úgy vélte, hogy Oroszország győzelmet arat, mielőtt az Egyesült Államok és Európa beavatkozna.

Ukrajna gyors elfoglalásának kudarca újabb problémához vezetett: a gazdasághoz. Az orosz gazdaság romlott, mivel a forrásokat a hadsereghez irányították át, elvonva azokat a civil szektortól. Már a múlt héten olyan jelentések láttak napvilágot, hogy három nagy orosz bank a központi banktól kért segítséget a megmentésükhöz. A háború nagy vesztesei, a halottak mellett, az oligarchák voltak, akiknek vagyonát befagyasztották a külföldi bankok, és akik már nem tudtak sok befektetést vonzani más országokból. Befolyásuk nagy részét elveszítették a külföldi piacokon is (ennek mértéke attól függött, mennyire volt szüksége egy adott piacnak az orosz szénhidrogénekre). A gazdaság még nem virágzott igazán, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, de jó úton haladt. A háború miatt azóta kisiklott a fejlődéséből.

Figyelembe véve az ukrajnai kudarcot és az orosz hatalom feltámasztásának képtelenségét, Putyin számára lehetetlen békét kötni. Donald Trump amerikai elnök felvetette az Oroszországgal való entente lehetőségét, beleértve a jelentős gazdasági kapcsolatot és az amerikai befektetéseket is, a háború befejezéséért cserébe. Akkor azt hittem, Putyin örömmel fogadja az ajánlatot, de most már világos, hogy nem fogja beszüntetni az ellenségeskedést azon az alapon, hogy megtartja a megszerzett kis területet. Az emberéletek és a gazdasági fejlődés költségei, nem is beszélve a saját hitelességének romlásáról, irreálissá teszik a megállapodást, legalábbis most.

Stratégiája kétségbeesett kísérlet Ukrajna megtörésére, nagyszabású dróntámadásokat mérve, nagyrészt, de nem kizárólagosan, Kijevre, Ukrajna fővárosára. Mivel nincs más lehetősége, olyan stratégiát alkalmazott, amelyet a németek a második világháborúban próbáltak ki Nagy-Britannián. Míg Hitler a Luftwaffe-t terrorfegyverként használva próbálta bombázással megadásra kényszeríteni Nagy-Britanniát, Putyin, más lehetőségek híján, terrorista támadást indított Kijev ellen, figyelmen kívül hagyva a múlt fontos tanulságát: a légi erő önmagában ritkán arat győzelmet.

Putyin sok hibája közül fontos Trump félreértelmezése. Látta Trump tárgyalási sürgősségét, és tudatosan félrevezette őt. Nem értette, hogy bár Trump nyilvánosan dicsérheti Putyint látszólagos békefenntartási elkötelezettségéért, ez nem feltétlenül az utolsó szava az ügyben. Félrevezette Trumpot a dicsérettel, és egyetlen amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy bolondnak tűnjön. A nyilvánvaló válasz az volt, hogy Trump újraindította a fegyverszállításokat Ukrajnának. Ugyanilyen fontos, hogy Trump nagyon nyilvánosan kibékült a NATO-val, és a németek harckocsi-dandárt küldtek Litvániába, és elkötelezték magukat az újrafegyverkezés mellett, ami bizonyára régi emlékeket ébreszt Oroszországban.

Trump azt mondta, hogy ha a háború 50 napon belül nem ér véget, masszív gazdasági károkat fog okozni Oroszországnak, nemcsak Moszkvát, hanem minden olyan nemzetet is megbüntetve, amely bizonyos orosz exporttermékeket vásárol. Putyin azon szerencsejátéka, hogy Ukrajna megadja magát a kijevi dróntámadásoktól, kudarcot vallott, és az egyetlen megmaradt reménye az, hogy Trump blöfföl, és továbbra is elfogadja az orosz elutasítást a háború befejezésével kapcsolatban. (Dmitrij Medvegyev volt elnök nyilvánosan is elmondta ezt.)

Ebben azt hiszem, hatalmas hibát követ el. Először is, Trump nem tűrheti, hogy megvessék. Másodszor, személyiségektől függetlenül, ha Trump hagyja, hogy az 50 napos fenyegetés semmivé váljon, aláássa saját hitelességét a világ nemzetei és az amerikai közvélemény előtt.

Trump azzal a valósággal néz szembe, amellyel minden amerikai elnök – az első 100 nap letelte után minden oldalról megjelenik az ellenzék. Trump elfogadottsági felmérései gyengék, és saját támogatói is megosztottak. Ez nem rendellenes vagy helyrehozhatatlan Trump számára, de ez nem az az idő, amikor gyengének és Putyintól rettegnek szabad látszania. Bizonyára sok amerikai nem akar részt venni az orosz-ukrán háborúban, de ez nem jelenti azt, hogy Trump megengedheti magának, hogy meggyengüljön azáltal, hogy hagyja magát bolondnak nézni.

Mindezen belül kulcsfontosságú az orosz belső politika. Putyin diktátor, de a kudarc ugyanúgy megbuktathatja a diktátorokat, mint bárki mást. És az a fenyegetés, amelyet Trump tett – hogy súlyosan sújtja Oroszország gazdaságát, ha nem jön létre béke – szörnyű következményekkel járna Moszkva számára. Putyin katonailag és gazdaságilag is kudarcot vallana, válságot okozva a hozzá legközelebb álló emberek között, akik nem akarnak vele együtt elbukni. Nem ismerem az orosz politika összes palota-intrikáját, de ha kiderül, hogy Trump ezúttal nem viccel a masszív gazdasági lépésekkel kapcsolatban, Putyin sokkal rosszabb helyzetbe kerül. Ezen a ponton nem hiszem, hogy Trump megengedheti magának, hogy visszavonuljon.

Putyin kockáztatott, hogy egy utolsó, kegyetlen erőfeszítéssel megtöri Ukrajnát. Ehelyett az Egyesült Államok közelebb került a NATO-hoz, és Németországgal együtt fegyvereket küld Ukrajnának, amely szintén közelebb telepített harckocsikat Oroszország határához. A rejtély az, hogy Putyin politikailag túléli-e a folyamatos téves számításait.

GeopoliticalFutures.com, Putin’s Dilemma

Nyitókép forrása: SITA/Evgenia Novozhenina/Pool Photo via AP