Jozef Sedlák: Szlovákia – valóban rurális ország?

Szlovákiát gyakran vidéki országként emlegetik. Településszerkezetét tekintve talán igaz is ez a meghatározás, életmódját tekintve azonban egyre kevésbé. A mindennapok egyre inkább a városi létformához közelítenek – többek között azért, mert a mezőgazdaság, amely valaha a falusi élet alapját képezte, mára elveszítette szerepét mint a vidéki munkaerőpiac meghatározó ágazata. Ugyanígy szertefoszlott az a kép is, miszerint a mezőgazdaság garantálja az ország élelmiszer-önellátását.

Már a negyedik évtizede zajlik az a folyamat, amely során átalakul a klasszikus falu: az a településforma, amelyet egykor a szövetkezetek, fóliasátrakban termelt zöldségek, a házak mögött tartott sertések és bikaborjak tartottak életben. Az egykori szövetkezeti vállalkozó szellemű, dolgos generáció kihalt, és nem akadtak utódaik. A piac urai ma már a külföldi és hazai háttérrel rendelkező, jól szervezett, gyakran államilag támogatott kereskedelmi láncok és beszállítók.

Vannak ugyan újfajta gazdák is – vállalkozók a földeken –, akikre akkor figyelt fel a közvélemény, amikor a száj- és körömfájás-járvány elérte a szarvasmarha-telepeket. Az emberek akkor tudatosították, hogy az ország legnagyobb tejtermelői – és még inkább a sertéstartók – vagy külföldi tőkével működő farmok, vagy hazai nagybirtokosok tulajdonában állnak.

Ezek az új szereplők – legyenek külföldiek vagy hazai nagyvállalkozók – fokozatosan átvették az egykor virágzó szövetkezetek helyét. Az uniós támogatásokkal élve új technológiákba fektettek, és elérték, hogy a birtokaik termelékenyek legyenek, miközben jellemzően néhány tucat alkalmazott is elég a működtetésükhöz. Hasonló sikereket értek el azok a szlovák cégek is, amelyek mögött gyakran olyan szövetkezeti menedzsmentek állnak, amelyek idővel a vállalatok tulajdonosaivá váltak.

De akadnak más példák is: apró, családi gazdaságokból – szó szerint néhány hektárral indulva – nőttek ki több ezer hektáros farmerek, akik átvették a környékbeli csődbe ment szövetkezetek vagy állami gazdaságok földjeit.

A vidéken továbbra is működnek kisebb családi gazdaságok: gyümölcs- és zöldségtermesztésre szakosodott farmok. Ám a termelékenység ütemét itt is a legnagyobb, modern technológiával felszerelt, gyakran vegyes – szlovák és külföldi – tulajdonú vállalatok diktálják. Eközben több száz fiatal gazda is próbálkozik a földdel, korlátozott kezdőtőkével és szűkös földterülettel.

Soha nem volt még olyan változatos a szlovák mezőgazdaság vállalkozási szempontból, mint ma: a birtokszerkezet széttagolt, a vélemények gyakran ellentmondanak egymásnak, az eredmény pedig – országos szinten – nem képes kielégíteni a hazai szükségleteket. A rendszerváltás óta hivatalba lépett kormányok közül egyik sem tudta összehangolni ezt a sokszínű, de szétzilált mezőgazdasági „szimfonikus zenekart”.

Továbbra sincs egyértelmű mezőgazdasági és élelmiszeripari doktrínánk. Egyes kormányok túlhaladottnak tekintették az élelmiszer-önellátás eszméjét, mások formálisan kiálltak mellette, de a gyakorlati eredmény siralmas: hanyatlás és kiegyensúlyozatlan termelési struktúra.

Időközben egy új generáció jelent meg a falvakban: a volt szövetkezeti dolgozók gyermekei és városból kiköltözött új lakók. Ők egy dologban biztosan egyetértenek: a falun élni jó. A gazdaságokat viszont zavarónak találják – büdösek, a kombájnok zajosak és port vernek fel. Természetesen még mindig vannak állattartók vidéken, de – mint a száj- és körömfájás is megmutatta – sokszor feketén végzik a tevékenységet.

A valóság: éghajlatváltozás, politikai és gazdasági instabilitás világszerte. Mindenki újraértékel, és a legsötétebb forgatókönyvek is napirendre kerülnek. Rádöbbenünk, hogy valami lényegesen fontosat alábecsültünk. Az autó nem táplál bennünket. Ideje szembenézni az igazsággal: ez az ország képes lenne akár kétszer ennyi embert is eltartani a világ élvonalának megfelelő színvonalon.

Miért nem tudunk ezzel mit kezdeni?

Pravda.sk, Slovensko – vraj vidiecka krajina

Nyitókép forrása: pixabay