Karol Morvay: A fegyverkezési kiadásokról pragmatikusan és ideológiamentesen

A honvédelmi kiadások természetüknél fogva különböznek az állami költségvetés többi kiadásától; senki sem akarja hivatalosan növelni őket. „Toleráltnak” tekintik őket. Nyilvánvaló, hogy a fegyverkezési kiadások általában nem növelik a társadalomban általánosan érzékelt jólétet. Ebben különböznek a közszféra más területeire, például az egészségügyre, az oktatásra, a szociális ellátásra és a tudományra fordított kiadásoktól.

Ne csak azt a problémát elemezzük azonban, hogy a fent említett kiadásoknak milyen szintet kellene elérniük, hanem próbáljuk megválaszolni azt a kérdést: Ha már elkerülhetetlen a honvédelmi kiadások növelése, vajon irányítható-e ez a nem kívánt elem úgy, hogy a lehető legtöbb hasznot hozza a gazdaságnak?

Mit tartalmaz egy eurónyi védelmi kiadás?

Ennek a megfontolásnak különösen akkor van értelme, ha a kiadásokat elrettentő megelőző eszközként növeljük, amellyel békét vásárolunk. Valamint mindenféle katasztrófa elleni védelemre, nem pedig az eszközök felhasználásának a „vágyára”.

Segítségül hívhatjuk a közkiadások funkció szerinti nemzetközi osztályozását (COFOG), ahol a honvédelmi kiadásoknak külön osztálya van. Számos adatban hosszú távon nagyon alacsony értékeket látunk Szlovákia esetében (még a V4-es államokhoz képest is alacsonyat), amelyek a „rózsaszín idők” naivitására utalnak. A változás jelei már az ukrajnai háború előtt is megfigyelhetők, 2014-ben és 2017-ben ugrásszerű, egyszeri növekedés látható a honvédelmi beruházási kiadásokban (akár többszörösére is). Az alulfinanszírozottság és a modernizációs hiányt már nem takargathatták tovább. Az az érv, hogy mindez csak a szomszédos háború miatt van, nem állja meg a helyét. Elég lenne egy nagyobb ipari baleset vagy természeti katasztrófa, és csúnyán ráfizetnénk erre az elhanyagoltságra. A háború csak még sürgetőbbé tette a változtatást.

Mi rejtőzik a közpénzekből védelemre fordított egy euróban? Az adatok hosszú távú átlagát használjuk a kiadások három legnagyobb összetevőjére 2011-től kezdődően, de az Ukrajnának történő adományozási műveletek nélkül (ezek a műveletek annyira felborították az adatsorokat, hogy nehéz velük dolgozni).

Körülbelül 57 cent az euróból a szektorban dolgozók béreire és a bérből fizetendő járulékokra lett felhasználva. A legtöbb közszektorhoz hasonlóan a honvédelem is költségvetésének nagy részét bérekre fordítja. További 23 centet a felhasznált anyagokra és szolgáltatásokra (köztes fogyasztás) költöttek. Ezek minden olyan inputot magukban foglalnak, amelyet a szektor tevékenységének végzéséhez felhasznál (villany, nyomtató toner, épülettakarítási szolgáltatások, járművek üzemanyaga és sok más). Csak az utolsó 17 cent igazán érdekes: ezek a beruházások az úgynevezett állótőkébe (gépek és berendezések, fegyverrendszerek, épületek, infrastruktúra).

Fontos megjegyezni, hogy a honvédelmi kiadásoknak csak viszonylag kis része ment fegyverekre és egyéb technológiára. Ebben az állótőke-képzésben rejlik a hosszú távú gyengeségünk, a modernizációs adósságunk. Tehát nem akármilyen kiadások növeléséről van szó. A sokat emlegetett, eddigi 2%-os GDP-arányos védelmi határba mindezeket bele kell számítani. Ez nem csak fegyverkiadásokat jelent, ezek kisebb szerepet játszanak. Azonban éppen ezt az összetevőt (az állótőkét) kell a jövőben „feltölteni”. Nem a béreket, nem a köztes fogyasztást, hanem az elhanyagolt állótőkét. Fennáll annak a kockázata, hogy más kiadásokat katonai kiadásoknak festenek át, hogy könnyebben megvalósíthatók legyenek most, enyhébb költségvetési szabályokkal és a titkosítási szintek kihasználásával, a politikusok „kreativitásának” megnyilvánulásával.

Lehetőség a küszködő iparág számára is?

Most vegyítsük ezt a témát az európai és a szlovák ipar küszködésének témájával. Jogosan merültek fel aggodalmak, hogy az ipar, amelyet a versenyképesség elvesztése terhel, hogyan fogja kezelni ezt a fegyverkezési kihívást. Ezzel kapcsolatban Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió utolsó elnökének szavait lehetne parafrazeálni. Ő bírálta, hogy országa képes csúcsfegyvereket gyártani, de nem tud női fehérneműt előállítani. Európa jelenleg ennek az ellenkezője. Leszokott a fegyvergyártásról (nagymértékben más ipari termelésről is).

Nálunk ez még egy kicsit másként van, az ipar részesedése a gazdaságban rendkívül magas, de neki is szüksége van stimulációra. A rossz beszerzési forgatókönyv valahogy így nézne ki: rengeteg gépet, felszerelést, fegyverrendszert vásárolunk anélkül, hogy részt tudnánk venni azok fejlesztésében, módosításában, gyártásában, innovációjában és karbantartásában. A fegyverrendszereket csak importálnánk, de a gazdaságra gyakorolt hatás csak negatív lenne: hatalmas terhelés a költségvetés számára.

A jobb forgatókönyv a következő: úgy vásárolunk fegyvereket, hogy részt veszünk azok fejlesztésében, vállalkozásaink innoválnak és módosítják kapacitásaikat, hogy bekapcsolódjanak a gyártásba, új kooperációs kapcsolatokat teremtünk az iparban, részt veszünk más európai államok ellátásában. Ezzel pozitív hatások keletkeznek más iparágakban is, nem csak a fegyvergyártásban. Európa-szerte (és nálunk is) a védelmi és gazdasági minisztériumoknak, valamint az ipari vállalatok szövetségeinek közös projekteket kellene találniuk. Lehetőség nyílik olyan projektek létrehozására, amelyek a szükségszerű rosszból stimulációt teremtenek az ipar és a kutatás számára is.

Nem tudjuk, a valóságban az államok hogyan közelítik meg a rendkívül ambiciózus, GDP 5%-os védelmi kiadási cél elérését. Valószínűbb, hogy az a jelenlegi állapot és e cél között fog stabilizálódni. Talán idővel egyes államok visszalépnek ezektől az ambícióktól. Azonban a közgazdászoknak más irányba is el kellene vinniük a vitát: Ha már többet kell költeni védelemre, hogyan lehet ebből a lehető legtöbb innovációs stimulációt kihozni a gazdaság számára, még a fegyvergyártáson kívül is?

Pravda.sk, O výdavkoch na zbrojenie pragmaticky a čisto neideologicky

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Matt Slocum, File