Molnár Tamás atya: Jézus arra hív, hogy az iskolakezdést is az alázat és a szolgáló szeretet lelkületével tegyük meg

Augusztus utolsó napjaiban, amikor lassan lezárul a vakáció, jó megállni és visszatekinteni a nyárra. A szünidő sokak számára a kikapcsolódás, a feltöltődés, az élmények ideje volt. De vajon hogyan éltük meg mindezt? Tudtunk-e hálával tekinteni a kapott ajándékokra: a családi és baráti együttlétekre, a természet szépségére, az utazásokra, vagy épp a nyugodtabb napokra? Jézus evangéliumi tanítása segít abban, hogy ne csak a „főhelyek” pillanatait keressük – amikor minden jól sikerült, amikor megkaptuk, amit akartunk –, hanem vegyük észre az apró, egyszerű ajándékokat is. Az egészséges alázat szeme képes meglátni, hogy Isten minden nap jelen volt a nyárban: a barátok mosolyában, egy közös étkezésben, a csendben, de akár még a nehezebb pillanatokban is.

Az új iskolaév kezdetén, a 2025/26-os akadémiai év küszöbén, sok helyen az elkezdődő új pasztorális- és cserkészév első napjaiban olvassuk a vasárnapi Igét, melyben Jézus, mint a mi jó Tanítónk arról beszél, hogy bizony a kevélyt megalázzák, míg az alázatost majd dicsőségre emelik. Tanít – főként saját példájával –, hogy szeretetből tegyük a jót, ne elsősorban a viszonzás reményében. Most is – a vakáció és az új tanév fordulóján –, de később is, bármiféle iskolai tananyagon túl Tőle is tanulnunk kell, tanulónak, diáknak, egyetemi hallgatónak, s minden egyes embernek. Jézus iskolájában nem mondhatjuk huszonéves korunkban, hogy már befejeztük tanulmányainkat. Életreszóló feladat Tőle tanulni, Őt követni, s mindjobban példája szerint élni.

Ahogy belépünk az új tanévbe, nem mindig könnyű visszatérni a kötelességekhez, a munkához, az iskolához. De Jézus arra hív, hogy ezt is az alázat és a szolgáló szeretet lelkületével tegyük meg. Ha nem csupán azt keressük, hogy hol kapunk dicséretet vagy elismerést, hanem azt, hogyan tudunk örömet szerezni másoknak – akár egy jó szóval, akár egy apró figyelmességgel –, akkor valóban az Ő tanítványai vagyunk. Minden helyzetben.

Szép hagyomány, hogy az iskolaévet Veni Sancte-misével kezdjük. „Jöjj, Szentlélek Úristen” – csendül fel az ének, száll a fohász sok templomban ezekben a napokban. Mert isteni segítségre van szükségünk a tanuláshoz is. „Áraszd reánk teljesen mennyből fényességedet” – folytatódik a Szentlelket hívó imádság. A jót tanulva, s ezt a jót tettekre váltva láthatóbbá válik környezetünkben is e mennyei fényesség. Az abszolút Jó-tól tanulva jobb lesz a mi életünk is. Nem biztos, hogy a csupán emberi szemszögből értelmezett mérce szerint. Ám halhatatlan lelkünk, s az örök élet szemszögéből is helytálló értékrend szerint egész biztosan.

Kézenfekvő dolog, hogy nem csak az iskolában tanulunk, hanem otthon is, nagyon sokat. A családban, egymástól, a gyermekek szüleiktől, főleg azok példájából. Ezért imádkozzunk a családokért is, a szülők és nagyszülők számára is kérve a Szentlélek ajándékait, hogy bölcsen neveljék a rájuk bízottakat. És nevel a közösség is. A templomi közösség is. Felelősek vagyunk egymásért, a gyermekek és fiatalok fejlődéséért, mégpedig a hitéletükben is. Ebben az esetben is a hiteles keresztény életpélda a leghatékonyabb módja a segítségnek, valamint a háttérima, lehetőség szerint a közös ima.

Mint ahogyan az iskolában a feladott tananyag elsajátítása számonkérésre kerül, úgy további tetteink következményeiről is számot kell vetnünk. Mégpedig az aktuális vasárnapi evangéliumi részlet értelmében Jézus követelménye az, hogy alázatosan, szerényen, egyszerűen, ám szeretettel teli módon éljünk. Kérjük ezért most mindannyian a Szentlelket az új iskolaév küszöbén, hogy majd a Te Deum-ot énekelve is Istennek adhassunk hálát minden kegyelemért, s örömmel adhassunk számot a kapott lehetőségek jó felhasználásáról, talentumaink bölcs kamatoztatásáról, tanítványságunkról, vagyis az élő Krisztussal való élő kapcsolatunkról, melyben Krisztustól és Egyházától örömmel tanulunk.

Molnár Tamás – Remény

Nyitókép: Körkép.sk