Peter Bárdy: Fico egy gyáva alak vagy egy stratéga?
Nyitókép: TASR
Robert Fico az egyik legdolgosabb politikus, aki Szlovákiát valaha irányította. Hatalmas népszerűségnek örvendett, 2012 és 2016 között egyszínű kormánya volt és az összes lehetőségét annak szentelte, hogy kiépítse a „mi embereinken“ alapuló rendszert.
(…)
Robert Fico Miroslav Bödör nyitrai oligarchával barátkozott, akinek a fia, Norbert és a haverja, a maffia Marian Kočner „Főnöknek“ szólították Ficot. A másik nagy barátját, Miroslav Výboh oligarchát jelenleg azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott át Peter Pellegrininek, aki nem más, mint Fico „terméke“.
(…)
A Vámszedő-ügy korrupciós ügyeinek kivizsgálása halálosan közelít a Smer „hegycsúcsához“. Az aktuálishoz és az egykorihoz is. Peter Pellegrininek már nincs miért nevetgélnie, és ha a NAKA Výbohnál fog kopogtatni, akkor már Fico sem alhat nyugodtan.
A Smer elnöke nagyon jól tudja, hogy gondban van, ezért pragmatikusan és számítóan viselkedik. Létezik egy olyan elmélet, amely szerint Fico jó politikai stratéga. Fico azonban a stratégia kialakítása helyett tudta, kikre kell hallgatnia, ugyanis ügyes stratégákkal volt körülvéve. Mivel mostanra már elvesztette őket, a legerősebb tulajdonságára hagyatkozik – a szorgalomra.
Már hónapok óta fárasztja a nyilvánosságot azokkal a sajtótájékoztatókkal, amelyeken „gyanús megállapításokat“ prezentál. A koalíciós Sme rodinában pedig szövetségesre lelt, ami még inkább megkönnyíti a helyzetét.
Amikor a korrupciós hálóba már Fico másik „terméke“, Peter Kažimír volt pénzügyminiszter is kezd belegabalyodni, akkor egy percet sem habozva lehajítja őt a fedélzetről: „Minden kérdés, ami Peter Kažimírrel, a Szlovák Nemzeti Bank elnökével kapcsolatos, Peter Pellegrinit illeti, mert ez a két férfi volt a Smerben végbemenő árulás két kiötlője“.
Fico tudja, hogy gondban van, és azt is tudja, hogy a szálakat már nem tudja irányítani. (…) Gyáván dob le mindenkit a fedélzetről, aki ártani tud neki, mindeközben pedig megfeledkezik arról, hogy ha ezek az emberek elkezdenek beszélni, ők okozhatják neki a legmélyebb ráncokat.
Aktuality.sk, Komentár Petra Bárdyho: Zbabelec alebo stratég?
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2025. nov. 18. - 21:52
Napokon belül itt a hóhelyzet, a déli járásokban is havazni fog
- 2025. nov. 18. - 21:43
Az Epstein-ügy szlovák főszereplője a Slovnaft felügyelőbizottságának tagja lett
- 2025. nov. 18. - 21:36
A legjobb hat közé kerülés a női kéziválogatott célja a világbajnokságon
- 2025. nov. 18. - 20:45
Kmec hivatala cáfolja a PS vádjait és feljelentést tesz rágalmazásért
- 2025. nov. 18. - 19:59
Šutaj Eštok: A Kuciak-ügyben lezárult a nyomozás, nem lehet újraindítani
- 2025. nov. 18. - 19:31
Horvát kormányfő: Vukovár a horvát ellenállás és szabadság jelképe
- 2025. nov. 18. - 19:01
Észak- és Dél-Komárom egyaránt csatlakozott a koraszülöttek világnapjához
- 2025. nov. 18. - 18:28
Miért állt le a fél internet? – Világszintű zavarokat okozott a Cloudflare összeomlása
Népszerű tartalom
Vasárnap mi voltunk Izland
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 17.09:51
Hat Nemzetek Ligája- és négy felkészülési meccs – ez vár a magyar válogatottra 2026-ban
- sport
- |
- 2025. nov. 17.13:44
Figo és Rakitic mellett Csányi Sándor lánya is bekerült az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumába
- Foci
- |
- 2025. nov. 17.19:40
A volt amerikai külügyminiszter a korrupcióval vádolt ukrán vállalat tanácsadójaként dolgozik. Zelenszkij neve is előkerült
- Külügyek
- |
- 2025. nov. 17.08:52
Király Zsolt: Komáromban ismét kiderült, mennyire szétesett a felvidéki magyar közélet
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 16.01:32
Fico nem csatlakozik a Patriótákhoz, hanem új frakciót hozhat létre a "béke barátaival"
- Friss hírek
- |
- 2025. nov. 17.20:16