Profik a szittyabiznisz ellen: 15 év alatt győzött a magyar íjforradalom

Nyitókép: Vörös Szabolcs

(…) A leletpontosan dolgozó rekonstruktőröknek köszönhetően a hazai autentikus – vagyis műanyag- és gagyimentes – íjkészítés másfél évtized alatt a világ élvonalába fejlődött. Ez a munka most először mutatkozik be a szélesebb közönség előtt. Professzionális szintre emelt élő történelem – szittyabiznisz és eredetpolitikai ambíciók nélkül. 

(…)

A hajdani fegyvereket újraálmodó, 10-15 éve építkező magyar kézműves közösség mostanra fejlődött olyan szintre, hogy nemcsak leletpontos rekonstrukcióra képes az összes Kárpát-medencében előkerült íjtípusnál, hanem a módszerek, mesterfogások feltámasztására is. (…)

Ahhoz, hogy értsük, miért volt különleges és tanulságos az elmúlt másfél évtized „íjforradalma” és a hozzá kapcsolódó őstörténeti kutatás, ezen a ponton elhagyjuk a budai múzeumot, és a kiállításon szereplő tárgyak alkotóinak nyomába eredünk.

×××

„Tartsad az ideget izomból, Attila! Vagy kilőjük a fontmérőt, azt’ túrhatod ki a szalmából!”

E fenti mondatért mindössze Csömörig kellett utaznunk, a Zengő Nyíl Lovas- és Íjászudvarba. A városhatárban, félig a mezőn felállított tesztpályán veszélyesen komoly munka zajlik. Érkezésünkkor éppen egy avar íj rekonstrukcióját rögzítik egy speciális állványra, hogy elvégezzék rajta az első fonterő-mérést és nyílsebesség-teszteket. A Magyar Történelmi Íjász Társaság vendégei vagyunk. (…)

Egy tesztelés közepébe csöppenünk tehát. (…) Nem matinényilazgatás ez: puskalövedék-kezdősebesség mérésére alkalmas műszerrel mérik, mennyivel „megy” az adott íjjal kilőtt nyílvessző, majd a lövést megismétlik lamellás fémpáncélra és ballisztikai zselatinra is – utóbbi ellenállása az emberi bőrnek felel meg. Vagyis kiderül, milyen ütőerőt képviseltek valójában az 1000-1500 éves fegyverek.

A Pári Vilmos (Vili bácsi) által „feltámasztott” íj csontelemei Nagymarton mellett, egy avar harcos sírjából kerültek elő. „Igazi különlegesség ez, mert míg a török és a magyar íjakat már elég jól ismerjük, az avarokat alig” – magyarázza Sudár Balázs. Közben megtörténik a fonterő-mérés: 70-71 font. Ekkora húzóerő szükséges az íj megfeszítéséhez. Egy font = 0.454 kilogramm. Vagyis a 70 fontos íj kihúzásánál durván 35 kg-ot kell „mozgatni”. Jön a sebességteszt: 54,89 m/s. Vagyis a nyílvessző egy másodperc alatt majdnem 55 métert tesz meg.

(…)

De miért pont az íj? Miért pont ez a fegyver futott be ekkora karriert, és köt le 2020-ban is elképesztő figyelmet, energiát, teremt megszállottságot?

A kultusz nem véletlen: ez az ember egyik legrégebbi fegyvere, emellett pedig van benne valami varázs. A felajzott íj ugyanis energiát tárol; ez az energia hozzáadódik a lövés során kifejtett erőhöz, maximalizálására pedig rengeteg technika fejlődött ki az évszázadok alatt, melyektől a különböző íjak rendkívül összetetté váltak.

(…)

Ameddig a szerelnek, az árnyékban, két jurta előtt nyílvesszőket mustrálunk. Ezeket szintén az íjásztársaság tagjai készítik, egyedileg, a rekonstrukció igényével. „Egy kés, egy reszelő: ennyi kellett hozzá” – varázstalanítja a helyzetet Marx Tibor. Tíz éve foglalkozik mindenféle íjászeszköz, benne a vesszők tökéletesítésével. Nincs könnyű dolga, hiszen kivételesen ritka esetektől eltekintve a vesszők legnagyobb részét kitevő fa elporladt. (…) „Ez például itt bangita fa. Nagyon ritka: ez egy cserjetípus, ami roppant kemény fát ad. Sokkal keményebbet, mint amilyet általában használnak” – magyarázza Marx Tibor. Egy 11. századi, speciális leletnél találtak bangita-nyomokat, azért épült ebből a vessző.

Egy-egy nyíl elkészítése autentikus eszközökkel 3-4 óra, ha már kész a kovácsolt hegy. Mármint a 2020-as mesternek kerül ennyi időbe, de azt mondják, 1000 évvel ezelőtt sem lehetett gyorsabb, már csak a száradási idők miatt sem. Több időt pedig valószínűleg nem is érte meg rászánni: a nyílvessző néhány lövés után tönkremegy, fogyóeszköz.

Amit csinálunk, úgy is nevezhetjük: kísérleti régészet – mondja Marx Tibor. „Kísérleti régész” az, aki a kutatók által feltárt és leírt eszközöket élesben is kipróbálja, hogy kiderüljön, tényleg úgy néz-e ki, úgy működik-e, ahogy azt íróasztal mellett elképzelték.

A Magyar Történelmi Íjász Társaság és a hasonló felfogással dolgozó rekonstruktőrök (…) sokáig vékony jégen jártak. Úgy is mondhatnánk, üllő és kalapács között voltak: a „tudóskodás” miatt ferdén néztek rájuk a szittya körök, de a céhes régészek és történészek sem fogadták el őket partnerként. Mára ez a helyzet megváltozott, minden oldalon kíváncsiak a munkájukra. (…)

„Mi is úgy működünk, mint egy tudományos kutatócsoport – mondja Füspök Zoltán, az íjásztársaság tagja. – Találunk valami problémát, amire aztán mindenki hatalmas lendülettel ráugrik. Az a cél, hogy amivel foglalkozunk, ami kikerül a kezünk közül, ne fantasy termék legyen, hanem minél hitelesebb.”

A minőségi győzelem ellenére, pusztán mennyiségi szempontból ez a szemlélet abban a körben, amelyet jobb-rosszabb kifejezéssel hagyományőrzőknek nevezünk, még kisebbségben van. „Szkíta áruházakban”, „ősök napján” ezernyi kézművesnek mondott terméket árulnak a hun íjtól az avar sámándobig, melyeknek valós régészeti leletekhez vagy valaha létezett tárgyakhoz nem sok köze van.

(…)

×××

Az elmúlt 15 évben nemcsak a lovasíjászsport kapott erőre idehaza, de „feltámadt” egy komplett kézműves mesterség, a hagyományos íjkészítés is. Mind olyasmi, ami a legkésőbb a 17. században kihalt Magyarországon. Az újraélesztéshez nem kellett más, csak maroknyi megszállott, aki nem mesekönyvekből és a fantáziából, hanem tudományos alapokon, kézzelfogható leletekből akar élő történelmet építeni. Szittyabiznisz és eredetpolitikai ambíciók nélkül.

valszonline.hu, Profik a szittyabiznisz ellen: 15 év alatt győzött a magyar íjforradalom