Szentesi Zöldi László: Ő jelentette ki leghangosabban, hogy nem kedveli a kommunistákat

Hogy az ember ott üldögélt a kis moziban, csend és izgatott várakozás lengte körül, hogy mindjárt feltűnik a vásznon a fekete inges Zorro, akiről persze „álruhája” ellenére is tudtuk, hogy kicsoda, mégis annyira vártuk már, hogy jól odacsördítsen az ostorával, szétkergesse a rosszakat.

Vagy amikor a Borsalinóban hosszú perceken át Belmondóval bunyózott, a producer és a rendező pedig állítólag előre kikötötte, hogy az egyikük kereken ugyanannyit üt és kap majd, mint a másik, nehogy valamelyikük rajongótábora fellázadjon.

Láttuk őt naiv ifjúként Visconti filmjében, elég sokszor kíméletlen zsaruként, de nekem mégis örökké „a szamuráj” marad, a furcsa és magányos bérgyilkos. Mert ilyenek vagyunk mindannyian titkon, csak magunkra számíthatunk, és nem mások, hanem mi magunk írjuk életünk forgatókönyvét, még akkor is, ha éppen felszállunk a halálvonatra. Azt hiszem, ez volt élete alakítása, ekkor találta meg legjobb színészi karakterét.

Felidézem azt is, hogy a kevés francia sztár között talán ő jelentette ki leghangosabban, hogy nem kedveli a kommunistákat. Jean-Marie Le Pennel már akkor titokban tanácskozott a jövőről, amikor még senki sem sejtette, mi vár erre a szegény Európára. Soha nem rejtette véka alá, hogy a kutyáit jobban szereti, mint egyik-másik embert, és szeretett elbujdosni a világ elől, legalábbis remekül érezte magát, ha senki sem igyekezett megmondani neki, éppen mire gondoljon vagy mire ne.

Alain Delont bámulták a nők, de tartottak is tőle, mert…