Szijjártó: Nekünk, magyaroknak a sport óriási erőforrásunk
Nyitókép: nemzetisport.hu/Szabó Miklós
– Miniszter úr, a héten járt Brüsszelben, Jeruzsálemben, Franciaországon belül Toulouse-ban és Párizsban, illetve csütörtökön Lisszabonban, emellett itthon ellátogatott Győrbe és Balmazújvárosba is. Ilyen egy normál heti programja?
– Átlagban három és fél munkanapot töltök külföldön, s másfelet Magyarországon. Itthon elsősorban Budapesten dolgozom, ám most, hogy sok támogatást kaptak vidéki vállalatok, sűrűn kell vidékre mennem, de ennek örülök. Ugyanakkor nem ritka az sem, hogy az egész hetet külföldön töltöm.
– Egyes kommentelők fel is vetették, talán dublőre lehet, másként szinte képtelenség bírni a tempóját.
– Győrben a bencésekhez jártam gimnáziumba, 5.45-kor volt a reggeli szentmise. Akkor megtanultam, ha az ember korán kell, sok mindenre jut ideje.
– Azért nem lehet véletlen, hogy a közösségi oldalán jó néhány, a külföldi látogatásai során, sportolás közben készült fotó és videó szerepel. Legutóbb Taskentből posztolt futóképet.
– A csodagyerekként feltűnő sakkvilágbajnok, a norvég Magnus Carlsen mondta, hogy rendszeresen fut, mert akkor tud a szellemi sportban teljesíteni, ha megfelelő az erőnléte. Így vagyok ezzel én is: ahhoz, hogy a munkámat jó hatásfokkal végezzem, fizikailag is rendben kell lennem. Törekszem rá, hogy naponta sportoljak, ami persze komoly elhatározást feltételez, mert késő este nem egyszerű választani az ágy és a konditerem vagy a futópálya között. Ebben az egy-két percben kell erősnek lenni.
– Amikor szóba kerül külföldön a magyar külügyminiszter hajnali futása, összerándul-e az ottani biztonságiak gyomra?
– Országa válogatja, mennyire veszik szigorúan a személybiztosítást. Van, hogy egy fél hadsereg mozdul meg, van, hogy csak egy-két ember. Ehhez hozzá kell szokni. Itthon azt a megállapodást kötöttem a biztosításomat ellátó egység parancsnokával, hogy kerékpárral kísérnek. Ha egy mód van rá, külföldön is ezt a megoldást kérjük.
– A politikai, gazdasági tárgyalásai mellett miért volt fontos, hogy – például – Moszkvában felkeresse az orosz futballbírók főnökét, Kassai Viktort, Madridban a Real edzőközpontjában megkoszorúzza Puskás Ferenc szobrát, vagy Lisszabonban ellátogasson a Benficához?
– Akárhol járok, Új-Zélandtól, Kambodzsán át Dominikáig, a legismertebb magyar a mai napig Puskás Ferenc. Ez is jelzi, hogy nekünk, magyaroknak a sport óriási erőforrásunk. Az a terület, ahol nem az ország mérete, a GDP nagysága vagy a hadsereg ereje mondja meg, ki mennyire erős, hanem az emberi tényezők kerülnek előtérbe: a szorgalom, a kreativitás, a tenni akarás, az elkötelezettség. Érdemes építeni rá, hogy vannak magyarok a világban, akiknek a nevéhez olyan teljesítmények kapcsolódnak, amelyek nem evidensen kötődnek egy tízmilliós közép-európai ország polgáraihoz. Ezért is ügyelek rá, hogy a sportdiplomáciát beépítsem az eszköztáramba.
– Nem véletlen tehát az sem, hogy annyi korábbi élsportoló tartozik a külügy állományához.
– Szeretek sportemberekkel dolgozni. Számos bírálatot kaptam ezért, pedig mindenkivel nyertünk, aki a minisztériumban van. Büszke vagyok rá, hogy Vincze Ottó, Taróczy Balázs, Gyurta Dániel, Kökény Roland és Gór-Nagy Miklós a munkatársam. Egykori sportolóként pontosan tudják, milyen a hazáért küzdeni, ezt tették egész pályafutásuk alatt. Keresem a lehetőséget, hogy további, pályafutásukat befejező, külföldi tapasztalattal rendelkező sportolókat vonjak be a diplomáciai munkába.
(…)
– Ezzel együtt – legalábbis a közösségi oldala alapján – naprakész a sport világában is.
– Nálam minden reggel a Nemzeti Sporttal kezdődik, és ez most nem a reklám helye, hanem tényleg így van. Általános iskolásként került először a kezembe, amikor két forint harminc fillér volt az ára. Suliba menet Győrben a sarki újságárusnál, Magdi néninél vásároltam meg reggelente. Manapság megkapom a digitális változatot, aminek nagyon örülök, mert így repülés közben is bele tudok olvasni a cikkekbe.
– Sokat írunk mostanában a koronavírus-járvány következményeiről. A külgazdaságért is felelős miniszterként miként látja: a pandémia milyen károkat okoz a sportgazdaságnak?
– Teljesen új világgazdasági korszak kezdődik, amelyben valamennyi vállalat keresi a helyét. Ki előrébb tart, ki hátrébb, de mindenkinek jelentős erőforrásokat kell mozgósítania annak érdekében, hogy jó pozíciót szerezhessen. A cégek visszavághatják a nem szorosan a gazdasági tevékenységükhöz kötődő kiadásokat, emiatt klubok, versenyzők kerülhetnek nehéz helyzetbe. Ám a sportipar megúszhatja a csődöt, mert az embereknek óriási igénye van a sportolásra és a szurkolásra is.
Egy sportfotós mondta nekem még a digitális korszak előtt, amikor ellőtt kétszáz képet, de a lapba csak egy került be, hogy nem dolgozott fölöslegesen, mert a nyersanyag a legolcsóbb, az elszalasztott pillanat pedig a legdrágább. Ebből kiindulva arra számítok, hogy a lejtmenet után a sportiparnak lesz egy felfutása, ugyanis az emberek az elvesztett élményeket pótolni akarják majd.
(…)
– Több közös képet posztolt Dzsudzsák Balázzsal, ami sejteti, jó kapcsolatot ápol a válogatott jelenleg klub nélküli csapatkapitányával. Gyakran kérik-e, hogy beszélje rá, igazoljon Kispestre?
– Ilyesmi eszembe sem jutna. A külpolitikában is azt az elvet vallom, hogy adjuk meg egymásnak a tiszteletet, mindenki döntsön belátása és érdekei szerint. Sokat beszélgetek telefonon és személyesen is Balázzsal, tőle tudom, hogy számos ajánlatot kapott. Becsülöm őt, mert Nyírlugosról indulva nemzetközi szinten jegyzett futballista lett, akinek Hollandiában manapság is emlegetik a legemlékezetesebb találatait, például az Ajaxnak rúgott gólját. Azt mondtam neki, ne foglalkozzon a karrierjét vagy a mindennapjait érintő beszólásokkal.
Van némi közös a szakmánkban: mi politikusok is szembesülünk efféle kritikákkal. Ám fölösleges velük foglalkozni, dolgozni kell. Balázs letett annyit az asztalra, hogy jár neki a nagyrabecsülés, függetlenül attól, miként alakul a jövője. Persze jó lenne, ha szerencsésen választana, mert egy jó Dzsudzsákra szüksége lenne az Eb-szereplésért küzdő válogatottnak is.
nemzetisport.hu – Szijjártó Péter: Nekünk magyaroknak a sport óriási erőforrásunk
Megosztás:
Címkék: magyarország sport Szemle Szijjártó Péter
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2025. nov. 18. - 21:52
Napokon belül itt a hóhelyzet, a déli járásokban is havazni fog
- 2025. nov. 18. - 21:43
Az Epstein-ügy szlovák főszereplője a Slovnaft felügyelőbizottságának tagja lett
- 2025. nov. 18. - 21:36
A legjobb hat közé kerülés a női kéziválogatott célja a világbajnokságon
- 2025. nov. 18. - 20:45
Kmec hivatala cáfolja a PS vádjait és feljelentést tesz rágalmazásért
- 2025. nov. 18. - 19:59
Šutaj Eštok: A Kuciak-ügyben lezárult a nyomozás, nem lehet újraindítani
- 2025. nov. 18. - 19:31
Horvát kormányfő: Vukovár a horvát ellenállás és szabadság jelképe
- 2025. nov. 18. - 19:01
Észak- és Dél-Komárom egyaránt csatlakozott a koraszülöttek világnapjához
- 2025. nov. 18. - 18:28
Miért állt le a fél internet? – Világszintű zavarokat okozott a Cloudflare összeomlása
Népszerű tartalom
Vasárnap mi voltunk Izland
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 17.09:51
Hat Nemzetek Ligája- és négy felkészülési meccs – ez vár a magyar válogatottra 2026-ban
- sport
- |
- 2025. nov. 17.13:44
Figo és Rakitic mellett Csányi Sándor lánya is bekerült az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumába
- Foci
- |
- 2025. nov. 17.19:40
A volt amerikai külügyminiszter a korrupcióval vádolt ukrán vállalat tanácsadójaként dolgozik. Zelenszkij neve is előkerült
- Külügyek
- |
- 2025. nov. 17.08:52
Király Zsolt: Komáromban ismét kiderült, mennyire szétesett a felvidéki magyar közélet
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 16.01:32
Fico nem csatlakozik a Patriótákhoz, hanem új frakciót hozhat létre a "béke barátaival"
- Friss hírek
- |
- 2025. nov. 17.20:16