Vincze András: Elment Lúdas Matyi…

Na, akkor ennyit a mesékről… Joao Janeiro kispadváltása – Kisvárdáról ment a DAC-hoz – újfent beárazta a magyar labdarúgást, például sokaknak tanulságot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a messziről jött edzők számára mennyit ér valójában az NB I.

És nem, nem bántom én a portugál edzőt, hiszen annyiszor leírtuk már, hogy a profizmusban nem az érzelmek diktálnak (és tessék, most sem!), mégis van bennem némi keserűség, mert ha jobban a történet mögé nézünk, akkor az arcunkba üvölt a tény: az icipicit még a magyar élvonalnál is gyengébb vagy – hogy ne legyek ennyire végletesen kritikus – ugyanolyan nívót képviselő bajnokságban szereplő csapat kispadjára ült át. És tudom – legalábbis ezt többször is olvastam az edzővel készült interjúkban –, a családi kötelék mindennél erősebb az esetében: Kisvárdára nem jött, mert objektív okok miatt (tanulás) nem jöhetett el a Janeiro família, míg Dunaszerdahelyen – és ez szintén nyilatkozatból vett részlet – állítólag van portugál tannyelvű oktatás, így végre együtt lehet a gyerek, anya és apa.

(…)

Röviden a lényeg: az látszott, hogy a játékosok tűzbe mennének Joao Janeiróért, az edző pedig teljes szívvel szereti a kisvárdai munkát, és sokan – látva az eredményeket és ezzel párhuzamosan a számtalanszor megénekelt népmesei csodát – arra gondolhattak, íme, itt van az a külföldi tréner, aki olyan magyaros lelkű.

(…)

Ehhez a „magyar álomhoz” képest Joao Janeiro kisvárdai edzősködése fél évig sem tartott.

Nyilván lesznek, sőt már vannak is magyarázatai a váltásnak (úgymint: együtt lesz a család), ettől függetlenül a szakmai kihívás fontosságával (úgymint: dobogós helyen áll a tabellán a Kisvárda), valamint az érzelmi töltettel (úgymint: remek volt az összhang edző és csapat között) immár leszámolhatunk, azt ugyanis elképzelni nem tudom, hogy ilyen helyzetben akad sportember, aki képes egyik pillanatról a másikra kilépni, kivonni magát a megkezdett, és a jelek szerint igencsak tartalmas sikerrel zajló munkafolyamatból, mondván, momentán akad ennél nagyobb kihívás.

(…)

Nem szeretnék azzal a hatásvadász szöveggel érvelni, hogy na, ugyanezt nem csinál(hat)ná meg a Herthánál edzősködő Dárdai Pál, de az a helyzet, hogy – ugyanezt nem csinál(hat)ná meg a Herthánál edzősködő Dárdai Pál.

S hogy miért nem?

Na, ez fontos kérdés, holott a válasz nyilvánvaló: hát azért nem, mert „a” Bundesligáról van szó…

Arról a részletről pedig írni is nehéz, hogy – ha hinni lehet a híreknek – százezer euró volt az edző kivásárlási ára; és ha ez így lenne (bár nagyon-nagyon bízom abban, hogy nem így történt, vagy ha igen, akkor, könyörgök, ne harminchat és fél millió forintot érjen csupán a magyar élvonal marketingszempontból is fontos, a csapatával dobogós helyen álló szakvezetője, hanem legalább százötvenmilliót, mert annyi pénzből már klubszinten lehet tervezni a következő fél idényre…), szóval, ha így lenne, akkor erősen el kell gondolkodni azon, vajon megfelelő szakmai védettsége van-e a labdarúgásunknak.

Már az sem kellemes, amikor az ideszédülő légiósok arról nyilatkoznak, hogy az NB I remek ugródeszka nekik, főleg, ha arra gondolok, hogy trambulinról én is tudok seggest ugrani a medencébe, na de tripla csavart szaltót már nem, és pontosan ez a helyzet a mi pályáinkon kalimpáló külföldiekkel: tisztelt futballisták, érdemes lenne megtanulni még lőni, cselezni és fejelni is, és ha lehet kérni, akkor a felvett honoráriumokért cserében tripla olyan jól, mint a magyar gyerekek!

És sajnos Joao Janeiro döntése arra is rávilágít (ha már a környezet szakmai biztonságáról és hitelességéről esik szó), hogy edzőként a tizenkét csapatos élvonalban nem érdemes, de nem is lehet fél idénynél hosszabb távra tervezni (és azért ez elég szomorú a jövőképet illetően…), ugyanakkor a portugál edző döntése abból a szempontból is furcsa, hogy a DAC-nál sem erősebb a szakvezetőkbe vetett bizalom, ha azt a statisztikát vesszük alapul, hogy a dunaszerdahelyi futballklubnál az utóbbi hét év sodrásában Joao Janeiro a tizedik edző… (…)

nemzetisport.hu – -elment Lúdas Matyi – Vincze András publicisztikája