Nyitókép: Körkép.sk

 

A komáromi természetjárók már április első felében megtapasztalhatták, hogy új arculatot öltött a Vág folyó mente, ugyanis kültéri bútorok kerültek kihelyezésre a pihenni, kikapcsolódni vágyók számára.

 

Komárom város jóvoltából a Vág-Duna torkolatánál, pontosabban a Spicc közvetlen közelében három pihenőágy és egy uzsonnázó asztal – kiegészülve két lócával – teszik kellemesebbé a kikapcsolódást, a már meglévő vízközeli padok szomszédságában. Mellettük környezetbe illő kis hulladéktárolót is találunk, így annak sincs akadálya, hogy óvjuk a természetet, és ne rontsuk szemeteléssel a természeti kép esztétikumát.

 

 

Kicsit távolabb, a Vág-vendéglő közelében öt pihenőágyat találhatunk, a korábban kihelyezett támlás padok kiegészítéseként.

 

A Körkép.sk két alkalommal tekintette meg a kirándulóhelyet, először mindjárt április elején, majd pedig május első hetében.

 

Elmondható, hogy a kültéri bútorok nagyon nagy népszerűségnek örvendenek; a padok, a pihenőágyak jó idő esetén szinte mindig foglaltak. A látogatók között egyaránt jelen vannak a szépkorú hölgyek, urak, akik az uzsonnázó asztal mellett társalognak, kártyáznak, sörözgetnek, de ugyanígy a jövendő elé néző ifjú párocskák, akik egymás kezét fogva veszik birtokba a dupla pihenőágyat, és persze nem maradnak el a kisgyermekes apukák, anyukák sem, akik porontyaikkal a víz közelébe merészkednek, kavicsot dobálva a folyó hullámzó habjai közé.

 

 

A kora nyári idő, mely már áprilisban beköszöntött, s májusra is visszatért, a napimádóknak még a fürdőruhás napozást is lehetővé teszi. Aki valóban barnulni szeretne, annak a délelőtti órákban érdemes itt lazulnia, ugyanis akkor tűznek a nap sugarai a pihenőágyak irányába.

 

Bízunk benne, hogy a folyóparti szakaszok tovább bővülnek majd ehhez hasonló, kikapcsolódást szolgáló kültéri bútorokkal, mert népszerűségük ezt az igényt igazolja.

 

 

És ha végre valóban kijuthatnánk a Vág és a Duna összefolyási pontjához, az igazi Spicchez, ha nem gátolnák azt több évtizede meglévő üzemi kerítések, az lenne a komáromiak számára, és a két nagy folyó torkolatát felkereső turisták számára az igazi ajándék!

 

 Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.