Verbiták a világban – Isten nem rasszista (Interjú)

 Nyitókép: Archívum

A szerzetes szó hallatán legtöbbünknek kapucnis, lehajtott fejjel imádkozó, derekán vastag kötelet viselő alak jut eszünkbe, műveltebbek esetleg a Robin Hood „Tuck barátjára“, esetleg a közismert „Smädný Mních” szlovák sörmárkára asszociálnak. Szóba jöhet még a Becherovka, másként benediktíner, amely sokak szerint szintén a a derék szerzetesek egyik világot megjavító, de legalábbis kis időre kellemesebbé varázsoló korszakalkotó nagy találmányai közé tartozik. Ha meg „rend”, akkor esetleg nem rögtön az jut az eszünkbe, hogy már megint micsoda káosz van az asztalfiókban, épp ideje lenne rendet rakni, hanem az, hogy: ferences, bencés, domonkos. Esetleg trappista, de az is inkább a sajtról ugrik be.

A római katolikus verbita rend ennek ellenére a világ legnagyobb missziós rendjei közé tartozik, a világ minden részén vannak rendházaik, ráadásul létszámuk folyamatosan emelkedik. A közösséget 1875. szeptember 8-án alapította Janssen Szent Arnold, német egyházmegyés pap, egy kis holland falucskában, Steylben. Hivatalos elnevezésük az Isteni Ige Társasága, azaz Societas Verbini Divini, SVD. A testvéreket hármas szerzetesi fogadalom – tisztaság, szegénység, engedelmesség – fűzi össze. Más rendektől némileg eltérően a verbita misszionárius kulturális, szociális és műszaki téren is apostolkodhat. Fontos eszközük a modern média, fontos jellemvonásuk a nemzetköziség: a Missziósházakban különböző kultúrákból származó szerzetesek tevékenykednek. „A testvéri együttélésnek nem lehet akadálya a különbözőség, hanem épp ennek kell sokszínűvé tenni az életüket.”- vallják.

A rend egyik tagja, Juhos Ferenc, Schmotzer Péter római katolikus pébános meghívására érkezett az Ung-vidékre, vele beszélgettünk előadása után.

Van még ismeretlen terület a misszionáriusok számára? Tehát él az úgynevezett bennszülött a nagy őserdő közepén és még semmit sem hallott Krisztusról?

Az én működési területem ugyan Magyarország, de volt alkalmam számos országba utazni, sok idegen kultúrával ismerkedni. A világ változott. Olyan hely a földön, ahol egyáltalán nem hallottak a Megváltóról, lehet, hogy már nincs. De az indiánok között nincs olyan, hogy ateista. Mindenki hívő, kivétel nélkül. Azt, hogy Isten elküldte a Megváltót, hogy elhozza az örök életet, azt nem tudták. Voltak törzsfőnökök, akik egész öreg korukban keresztelkedtek meg.

Tehát egy misszionárius nem is mindig külföldön teljesít szolgálatot.

Hitünk szerint mindenki teljesíthet missziót, aki meg van keresztelkedve, bérmálva. Sőt, ez nem csak joga, de kötelessége is. Akár, mondjuk, egy munkahelyen is. Az egyház ebből a szempontból is egyetemes, tehát nem, mondjuk szlovák, és nem magyar, hanem egyetemes. Az egyház vezetői az újraevangelizáció fontosságáról beszélnek. Európa missziós területté vált.

Ez így kimondva egy kicsit furcsán hangzik, még ha igaz is.

Hát igen, Európa évszázadokon keresztül misszionáriusokat küldött a világba, most meg úgy néz ki, hogy éppen itt van rájuk a legnagyobb szükség. A világ változott, az eszközök is változnak. Már régen tudjuk, hogy a természeti vallásokat egy kicsit valahogy… „kereszténnyé kell alakítani”, hogy „befogadhatóbb” legyen. Afrikában, Indiában nincsen mise tánc nélkül.

Zene, dobok?

Enélkül nem megy. Ghánában voltam, ahol a szerzetes nővér is táncraperdül. Sokan bírálták, hogy na, ezt azért mégsem kellene. De hát ott így lehet tartani egy négyórás misét.

Nálunk már egy egyórást is alig néhányan hallgatnak végig.

Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy misét „hallgatni”. Részt venni benne, örömmel megélni – ez is az evangelizáció része kell, hogy legyen. Az egyház nem a pápa és nem a püspökök, hanem mi, valmennyien.

Volt olyan hely, ahol az önök tevékenységét bizalmatlanul fogadták? Netán ellenségesen?

Nem igazán. Ahol voltunk, látták, hogy valami újat hoztunk. Erre is vágynak az emberek.

Hogyan zajlik egy verbita egy napja?

Röviden összefoglalva: a reggeli mise után mindenki megy a dolgára. A misszió fontosabb a rend számára, mint akár a rendszeres imádkozás. Kórházakat, akár nagyobb intézményeket is vezetnek verbiták. Kiterjedt a szociális tevékenységünk, például gyűjtést végzünk a ghánai vízhiány enyhítésére, kutak létrehozására. Éhes, szomjas ember nem vesz a kezébe Bibliát.

Magyarországon a verbiták 1916-ban jelentek meg, először a katonai lelkipásztorokat helyettesítették. A háború után a kommunisták szemében, mint ahogy az összes többi rend tagjai is, nemkívánatos személyek lettek. Sokan külföldre távoztak, mások az 1956-os hullámmal hagyták el az országot. 1990 után a közösség újjáalakult, Magyarországon és Szlovákián kívül a világ hetvennégy országában vannak rendházaik.

Ahogy az már elhangzott, a világ megváltozott. Az újraevangelizációhoz új eszközök kellenek, ha zene, akkor zene, ha tánc, hát tánc. Egy mai fiatalt ezenkívül szinte semmi mással nem lehet becsábítani a templomba. Isten útjai kifürkészhetetlenek és ahogy Szent Ágoston mondta: „Aki jól énekel, az kétszeresen imádkozik.” A magyarországi verbita elöljárók nagy része már külföldi: ázsiaiak, afrikaiak, indiaiak végeznek magyar lelkipásztori szolgálatot. Isten legjobb tudomásunk szerint egyelőre nem rasszista.

Tóth Ferenc