Gyertyafény a huszárokért és egy eltűnt emlékműért Rimaszombatban

Rimaszombatban gyertyák százai lobbantak fel azokért a huszárokért, akiket 1943-ban a Szabatka-pusztai huszárlaktanyából vezényeltek a keleti frontra. A 33 fiatal élet a Don-kanyar jeges poklában szakadt meg, emléküket a város közössége azóta is hűséggel őrzi.

A megemlékezés most azonban nem csupán a hős huszároknak szólt. A jelenlévők könnyeiket annak az emlékműnek is hullatták, amelyet még 1943-ban emeltek a katonák tiszteletére, s amelyet néhány hete a párkányi Memoriae Patrum szervezet utasítására elbontottak.

A szervezet közösségi oldalán így indokolta a lépést:

„Elkezdtük az 1943-ban készült rimaszombati huszáremlékmű felújítását, valamint áthelyezését. Első lépésben bontással Rimaszombat Szabatka részén, majd alapozással az új és méltóbb helyszínen, a rimaszombati köztemető hősi parcellája mellett.”

Felháborodás és tiltakozás

A bontás híre villámcsapásként érte a várost. A Bástya Egyesület, a cserkészek, a Magyar Szövetség járási vezetése, valamint több városi képviselő egyöntetűen barbár tettnek nevezte az akciót. A közösségi oldalakon záporoztak a felháborodott hozzászólások: egyesek a szlovák hatóságokat okolták, mások a helyi vezetők tehetetlenségét bírálták. Nem maradt el a párhuzam sem az elhúzódó Arany János- és Csodaszarvas-szobor ügyeivel – volt, aki már „a csodaszarvas átkát” emlegette.

Idővel azonban a józanabb hangok is felülkerekedtek: sokan úgy vélték, hogy bár a módszer elhibázott, a szándék jó volt – és a közösségnek most össze kell fognia, hogy méltó helyen, eredeti pompájában állhasson újra a huszárok emlékműve.

Új remény a romok között

A helyi közélet több meghatározó szereplői közösen jelentették be: mindent megtesznek azért, hogy az emlékmű a város területén, az eredeti kövekből épüljön újjá.

Az 1943-as alkotás különleges jelentőséggel bír: vitéz Nagy Kálmán huszárezredes állíttatta, a szobrász Pap Dezső keze munkája. A Nagy család ma is rendíthetetlenül kitart amellett, hogy az emlékművet az eredeti tervek alapján kell helyreállítani.

Ezt az álláspontot képviselte a megemlékezésen is Nagy Kálmán unokája, Ohrné Bedő Csilla, aki megható, de határozott szavakkal emlékeztetett:

„A 33 hős huszár eredeti emlékműve újra állni fog, méltó módon, régi pompájában, ahogyan azt egykor nagypapám állíttatta. A nemzet hálája övezi a hősök emlékét – ezt a hálát kell most mi is tettekkel kifejeznünk.”

A gyász és a fogadalom

A gyertyák fényénél felcsendült a 33 hős huszár neve. A város közössége közösen mondott fogadalmat: nem engedik, hogy a feledés pora fedje el a doni harcok áldozatait.

Az este végén az emlékezők együtt ismételték:

„Esküszünk, hogy a 33 hős huszár emlékét soha el nem feledjük, és emlékművüket újra felállítjuk, hogy örökre hirdesse bátorságukat és áldozatukat.”

A gyertyák lángja így nemcsak a múlt hőseinek emlékét őrizte, hanem egy közösségi ígéretet is: a rimaszombati huszárok emlékműve nem tűnhet el végleg, mert amíg lesz, aki gyertyát gyújt értük, addig a 33 huszár neve örökké élni fog.

Mede Géza

Fotók: a szerző felvételei és közösségi háló