Guinness-rekord híd, sorozatgyilkos, Magyar Kálvária Sátoraljaújhely nevezetességei – Képekkel

Nyitókép: Körkép.sk – Cserkészek a 100. országzászló alatt (a szerző felvétele)

Mielőtt megmagyaráznánk a címben rejlő látszólagos ellentmondásokat, tudnunk kell, hogy a határ szlovákiai oldalán élő magyarok számára „magyarba” menni afféle misztikus, félig-meddig vallásos élmény volt. Még akkor is, ha sem a magyarországi magyarok – akik a szlovákokkal együtt „cseheknek” neveztek minket – sem az echte szlovákok, akik szerint mi mindannyian elmagyarosodott szlovákok lennénk, az efféle lelkesedést magasról nem értik.

Julis néni, aki egy stílusosan piros pettyes, mintegy tízliteres zománcozott fazék még forró töltöttkáposztával szállt fel a kirándulóbuszra, ezt az egész problémát igen világosan és plasztikusan elmagyarázta a magyarországi sofőrnek. (A szerencsétlen az utasok „kiejtésére” tett valami szánalmas célzást.) Kifejtette, hogy mi itten nemzeti identitásunkat próbáljuk ápolni napi szinten, és az ilyen … alakok (nem alakokat mondott) jobban tennék, ha nem ugrálnának, ezenkívül azt meg pláne jobban tennék, ha inkább a saját házuk tájékán söprögetnének, mert Magyarországon nem olyan nehéz magyarnak lenni, tessék csak ugyanezt megpróbálni a határ másik oldalán. A hölgy azután igazságosan szétosztotta a fazék tartalmát az utasok között, majd, mivel a sofőr átértékelte álláspontját és előhúzott egy üveg barackpálinkát – „ő nem úgy gondolta” – szintén kapott egy adagot.

Egyszerű ember számára a most már szomszédos országban volt kapható az igazi görögdinnye, ami annyival jobb a görög görögdinnyénél, hogy nem is érdemes róla beszélni. És akkor még nem említettük a túró rúdit. Innen jött a farmer („rifle”) és az „igazi” rockzene, kapcsolt áruként meg a szabadság, amiből ideát valahogy mindig kevesebb volt. A legkézenfekvőbb lehetőség a határátkelésre Sátoraljaújhelyen kínálkozott, már csak azért is, mert más határátkelőhely közel s távol nem létezett. A hagyományos gasztroélvezeteken túl mára sokkal többet nyújt: országos mértékben is jelentős turista- és kulturális központtá vált.

Természeti fekvése mindezt nagyban elősegítette. Sátoraljaújhely, Neustadt am Zeltberg, Nové Mesto pod Siatrom, mind ugyanazt jelenti: Sátorhegy előtti. Valóban, legrégebbi neve Sátorelő volt. Petőfi, országjáró körútja során e hegyeket „múlhatatlan szépségűeknek” nevezte, márpedig egy híres poéta nem dobálózik magasztaló jelzőkkel csak úgy.  Az „Újhely” rész a tatár pusztítás után érkezett telepesekre utal. A város a Zemplén- hegység keleti peremén, egykori kaldera (beomlott vulkán) köré épült. A kissé hosszadalmas elnevezést a köznapi használatban leggyakrabban az „Újhel” helyettesíti, így, „l”-lel. Történelme az ősidőktől az írásbeliség korán át napjainkig terjed. Pálos-piarista kolostora XIII. századi, mellette a Rákóczi-kápolna, ahol a család több tagjának szíve nyugszik. A zsidó vallásúak körében Teitelbaum Mózes csodarabbi sírja az egész világon ismert zarándokhely, ahová születésének, halálának évfordulói idején mindig nagyszámú látogató érkezik.

A város a tokaji borvidékhez tartozik, az „Ungvári pincék” elnevezésű pincesora a Világörökség része. Bortemploma egyedülálló a világon. Ha már a hírnévnél tartunk, a helyi piarista gimnáziumban érettségizett Kossuth Lajos, itt született ifjabb Latabár Árpád, a világhírű komikusdinasztia tagja, és itt telepedett le, pontosabban kisbányácskai birtokán Kazinczy Ferenc, amelyet később Széphalomnak nevezett el.

A modern kori látványosságok leglátványosabbika kétségkívül a 700 méter hosszú „Nemzeti összetartozás hídja”. Anélkül, hogy láttuk volna, máris a jogos nemzeti büszkeség dagaszthatja keblünket, mindjárt két okból is: a híd egyrészt magyar szakemberek munkája, a tervezéstől a kivitelezésig, másrészt Guinness-rekorder. A világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídjának tanúsítványát a francia Guinness bíró adta át a város polgármesterének.

A lélegzetelállító látványt nyújtó híd a Sátoros-hegyek két tagja, a Vár-hegy ás a Szár- hegy között feszül. Az átkelés nem gyenge idegzetűeknek való, a függőhidak mindig lengenek, ráadásul egy szakaszon üveglapon kelhetünk át, mintegy a nyolcvan méteres mélység fölött lebegve. Azért mellette is el lehet haladni, szerencsére, nem mindnyájan tudunk ekkora adrenalinlöketet elviselni. A magasban szinte állandóan fúj a szél, kesztyű – sapka – sál még enyhe tavaszi napokon is nagyon ajánlott.

Tény és való, hogy a híd alaposan átformálta a tájképet. A 25 méteres mélységbe leeresztett vasbeton pillérek hat darab, hét centiméter átmérőjű acélsodronyt tartanak, gyakorlatilag ez hordozza a híd összes többi elemét. A belépődíj ötezer forint, ami nem minden turista – és főleg nem minden turistacsalád – számára megfizethető, cserébe viszont korlátlan ideig tartózkodhatunk a szerkezeten, mármint, ha bírjuk idegekkel. A belépők mindenütt drágák, A Louvre-ban, az Eiffel-tornyon, a londoni óriáskeréken – még a budapestin is. De azért sorok állnak minden ilyen helyen, legalább egyszer mindenki kipróbálja, hisz, amint az köztudott, egyszer élünk. A híd felavatásával egyben létrejött egy hegyeken átívelő kalandpark. Feljuthatunk a Magas-hegyre libegővel, onnan le estleg bobbal, vagy tovább a zip-line nevű félig-meddig kamikaze jellegű szerkezettel, dróton lógva a mélység felett. Aki valamilyen érhetetlen okból kifolyólag esetleg nem kedvelné a rituális harakiri eme modern fajtáját, szerencsére utazhat a barátságos kabinos felvonóval is. Ily módon a bátrak szó szerint a levegőben utazva ismerkedhetnek meg jó néhány hegycsúccsal.

A hegybéli látványosságok része a „Magyar Kálvária”, amely szintén egyedülálló az országban. Jézus szenvedéstörténetének mintájára állít emléket a trianoni döntésnek. Revíziós körök szorgalmazták létrehozását, közadakozásból épült, 1936-ban adták át.  Két évvel előtte állították fel a 100. országzászlót, amely magas kőgúlán lobogva fennen hirdette: lehet még egységes Magyarország. 1938-ban épült a Szent István – kápolna, szintén a hegytetőn. A kálvária a második világháborúban jelentékeny károkat szenvedett, a kommunista rezsim a nacionalistának minősített építményt nem támogatta, inkább hagyta pusztulni. A városvédő egyesület kezdeményezte a felújítását, 1990-ben szentelték újjá. A terméskőből épült bejárati díszkapuhoz meredek hegyi ösvény vezet, turistaszíveket megdobogató szépségű természeti környezetben, erdők, patak mellett.

A kapun túl, a hegycsúcsig tizennégy kis bástyaszerű építmény sorakozik, a 38 elcsatolt várost szimbolizálva, hogy csak néhányat ragadjunk ki: Kassa és Lőcse, Komárom és Pozsony, Fiume és Arad, Kolozsvár és Munkács. A bástyákat emléktáblák, feliratok, idézetek díszítik, felébresztve a látogatóban egyfajta „birodalmi” élményt, amelyet minden nagy ország – USA, Oroszország stb. – fiai érezhetnek: nekik nem kell külföldre menni, hogy hegyet, tengert, sivatagot, nagyvárosokat lássanak. A „Tengerre, magyar!” felszólításnak, amely persze a „Fiume” tábla mellett díszlik, kissé fanyarkás szájízzel eszünkbe juthat: nagyon szívesen engedelmeskednénk, kérem szépen, de hát a mai árak mellett? A stációk sorából kiemelkedik a trianoni egyezmény létrejöttének századik évfordulója alkalmából leleplezett turul-szobor, Matl Péter kárpátaljai szobrász monumentális alkotása.

Van még Sátoraljaújhelynek – azaz „Újhelnek” – egy olyan rendkívüli nevezetessége, amelyből kívülről nem sok minden látható, noha nevének említése tekintélyt és elismerést, sőt, talán némi félelmet is kivált bizonyos körökben. Mármint a nyomozó- és bűnöző körökben. Talán sejti már a kedves olvasó, hogy ez nem lehet más, mint a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, mely 1900-tól áll a helyén.  Itt töltötte fogságát az 1950-es évek elején Határ Győző, talán legismertebb és legközismertebb emigráns írónk, a kommunista rendszer ellen elkövetett nem létező bűnei miatt.  Itt raboskodott Magda Marinkó, a szerb sorozatgyilkos, akire a lesúlyosabb, életfogytig tartó büntetést szabta ki a bíróság.

Itt él a falak között az az ötvenkét éves férfi, aki ötvenhét, egyenként is halálos fejszecsapással ölte meg feleségét és három gyermekét. A legveszélyesebb elítéltek cellájának ajtaja napi huszonhárom órán át zárva marad, séta idejére kéz- és lábbilincset kapnak és három- négy őr vigyáz rájuk. Az épületben található Börtönmúzeum nagy látogatottságnak örvend. Nem kell félni, még sosem esett meg, hogy a kedves látogatót összekeverték volna egy elítélttel, tehát amazokkal ellentétben ki is lehet jönni. Kedves kis szuveníreket is vásárolhatunk, valamennyi a rabok kézügyességét dicséri, bár kissé fura érzés lehet otthonunkban olyan agyagköcsögöt tartani, melyet egy véreskezű haramia fabrikált.

Ha valakinek ennyi látnivaló abszolválása után még maradt jártányi ereje, nyugodtan korcsolyázzon egyet a jégpályán, vagy látogassa meg a városi uszodát. Ha nem, üljön be egy halászlére, amelyet – több független szakértő egybehangzó véleménye alapján – szinte kizárólag az „anyaországban” tudnak rendesen elkészíteni. De aztán már tényleg ideje hazamenni.

Otthonról haza, hazulról otthonra, mint mindig, ahogy Julis néni mondta.

Tóth Ferenc