A nagy kommentelő

Jellem- illetve jellemtelenség-sorozatunk (A nagy ülőhelyvadász, A nagy határvadász, A nagy sorszámvadász, A nagy ellenőrvadász) következő epizódja az internet népszerű világába vezeti el a kedves olvasót, ahol főleg közösségi oldalakon vagy hírportálokon boldogítják mindennapjainkat az állandóan visszatérő, rendszeres kommentelő kalózok, akik Lesbőltámadó Ruhaszárítókötélként, vállunk helyett virtuális világunkra kéretlenül települő Pom Pomként, kilétüket egyszerűen, de „nagy merészen” felvállaló Janiként feltűnnek „véleményükkel” lépten-nyomon.

Bizonyára mindnyájunkba szemünkbe tűntek már az ilyen nagy kommentelők! Hozzászóló tevékenységük legfontosabb ismérve az építő szándék teljes hiánya, az elvakult és szubjektív látásmód, az érvelés nélküli rombolás, a szánalmas íráskényszer, a jópofiságnak vélt durva személyeskedés és az ebből eredeztethető névtelenség illetve álnév használat.

Mélyebbre ásva a problémakörbe, megállapítható, hogy az internet világa eme hőseinek, nagy hozzászólóinak három altípusát különböztethetjük meg:

   

Első a témától függetlenül mindenkivel és mindennel kötekedő. 

Aki úgy véli, mindenről lehet véleménye, sőt mindent mindenkinél jobban tud, ismer. Napjaink legújabb kori polihisztoraiként száguldanak az interneten, nem ismernek lehetetlent, ha szükségét érzik a megnyilatkozásnak. Ez pedig igen gyakran megtörténik! Akik még nem ismerik őket, néha teljesen feleslegesen és meggondolatlanul reagálnak rájuk, próbálják nekik elmagyarázni a dolgok valódiságát, de jó szándékú fáradozásukért ilyenkor legtöbbször egy durva beszólás a köszönet.

Jobb esetben az sem, mert a nagy kommentelő csak magát olvassa, nem kíváncsi más véleményére, sőt irritálja őt, ha valaki más is okoskodik rajta kívül. Van ennek az altípusnak egy fárasztóan humoros fajtája is, az önmagát viccesnek tartó kommentelő, aki úgy véli, hogy fantasztikus a humorérzéke, és az emberek már alig várják, hogy megnyilatkozzon ilyen formában. Pedig csak az történik, hogy a humorban nem ismeri a tréfát!

Második a személyeskedő, bizonyos embereket, cikkírókat kipécéző. 

Az ilyen minden reggel arra a belső kényszerre ébred, hogy a virtuális sajtó világában megkeresse a számára ellenszenves lapot esetleg cikkírót, és a témától, a leírt véleménytől függetlenül nekiugorjon kipihent aggyal. Természetesen érvek nélkül támad, „okos vagyok, te meg hülye” alapon. Aztán jóleső érzéssel hátradől, a mór mára már megtette kötelességét, felszántotta ezzel a gyalogkakukk, írástudatlan és ellenszenves cikkíróval a virtuális mezőt. Jöhet a következő! Egóját erősíti, hogy sok olvasóban megvan az az emberi gyarlóság, hogy nemtetszést hamarabb kinyilvánítja, az egyetértést pedig meghagyja magánvéleményként. Ezért aztán a nagy kommentelő nyeregben érezheti magát, mivel az ő hozzászólásai uralják a cikk visszhangjának kommentvilágát.

Harmadik a politikai oldalállásból elvakult kommentelő. 

Ez szorosan összefügg az előző kategóriával, mert jellemző az ide tartozó állandó kommentelőkre az elfogultság és az objektív látásmódot leszűkítő jobboldali vagy baloldali politikai szürkehályog, ami gyakran párosulhat némi provokáló jelleggel is, így nagyobb veszélyt jelent. Fizetett és önkéntes provokatőr – kommentelőktöl hemzseg az internet világa, akik feladata nem csupán a valótlanság terjesztése, hanem a bosszantás olyan szintre való emelése, hogy az már kibírhatatlanná válik és kiugrasztja a nyulat a bokorból, a piszkálódás célba ért: a célpont visszareagált az őt ért személyeskedő, gyalázkodó kommentre.

Hát, ilyen a mi fránya, mindennapi virtuális világunk! A valódinál azért veszélyesebb egy kicsit, mert ebben nem szemtől szembe támadnak, hanem hátulról, legtöbbször ismeretlenül, álnéven!

Nem egyszerű, meg kell tanulni együtt élni vele!
Száraz Dénes

borítókép: boon.hu