Nyitókép: Körkép-kollázs/rtvs, Komjáthy Lóránt

 

Kedden váratlan (?) bejelentést tett a Magyar Közösség Pártjának elnöke miszerint visszalép a köztársasági elnöki székéért folyó küzdelemtől. A magyarázkodás számomra zavaros, annak a fényében meg duplán, hogy pár hónapja a jelölés miértjét ugyanilyen habitussal adták elő. Most, hogy rájöttek Menyhárt súlytalan és egy óriási felsülés van kilátásban, kiugrottak a süllyedő hajóból. Nincs ezzel gond, hiszen felvállalni azt, hogy a párt, amelyet képvisel az ember már nem tényező a nagypolitikában – kivéve a regionális politizálásban – is egyfajta tökösségre vall.

 

Nálam a bicska mégsem ezért nyílt ki a zsebemben. Menyhárt kibicpályára lőtte a felvidéki közösségünk, ahonnét csak szemlélhetjük az eseményeket, de bele igazán nem szólhatunk. Felelős politikus lévén nem engedte el a kezünket. Már be is ajánlotta a tutit, aki nekünk biztos jó lesz. Egy szlovák jelöltet. Aki ugyanúgy tesz ránk magasról, mint az előtte hetet-havat ígérő Kiska például.

 

Öt éve is ugyanezt akarták lenyomni a torkunkon. Ők tippelik a jelöltet, mi megszavazzuk, aztán jön a Kánaán. Nem jött el és soha nem is fog. Nem kell politológiát végezni ahhoz, hogy tudjuk. Egy magyar ember érdekeit, mindennapi gondjait csakis egy magyar ember tudja képviselni hitelesen. A többi csak önámítás, politikai alkuk, megegyezések rossz eredménye. Szavazataink tízezrei sokat nyomnak a latba, de felvidéki magyar sorsra átváltva nesze semmi fogd meg jól kategória.

 hirdetes_810x300  

 

Természetesen a Most-Híd bizniszpárt sem volt tétlen. A „spolupráca” atyjai a keddi bejelentésre úgy csaptak le, mint gyöngytyúk a zöldtakonyra. A szerkesztőségünkbe eljutott egy kör e-mail, egy ukáz, ami a járási zsoldosoknak tartogat útmutatót arról, hogyan rúgjunk egyet az agóniától szenvedő nemzettársunkba. Jó magyar szokás szerint.

 

Az üzenetben előre megfogalmazott kérdések vannak az MKP vezetőjének és Čaputová asszonynak is. Neki méghozzá kétféle hangnemben is. Jó zsaru, rossz zsaru stílusában. Az e-mail küldője arra kéri a címzetteket, hogy ezeket a kérdéseket bemásolva a megfelelő fórumokon tegyék fel az érintetteknek. Itt tartunk most 2019-ben. Működik az orwelli gondolatrendőrség. Folyik a mirelitpolitizálás. Előre legyártott forgatókönyvek, egy adott kialakult szituációban kéznél lévő kérdések, válaszok. Mert mindenki hülye csak a politikusok tudják merre hány óra.

 

Na, én éppen ezért nem megyek el szavazni. Nem fogok egy olyan bohózathoz asszisztálni, amibe csak látszólag van beleszólásom. Generációk nőnek fel az ígéreteken, az évek múlnak és még mindig egy helyben toporgunk.

 

Nem csak a kiöregedett bútordarabokat kéne kicserélni egy-egy tisztújítás alkalmával „kedves” politikusaink. Hanem a stílust is. Mert ugye az maga az ember.

 

Dian Csaba

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 21 olvasónak tetszik ez a cikk.