Nyitókép: Körkép.sk

 

Hatalmi arrogancia. Leginkább ezzel jellemezhető mindaz, amit a brit sajtó és egyes politikai szereplők a csütörtöki Magyarország-Anglia Vb-selejtező mérkőzéssel kapcsolatban megengednek magunknak.

 

Kezdjük a tényekkel:

 

A Puskás Aréna ma Európa legjobb hangulatú stadionja. Ez megmutatkozott az Európa-bajnokság alatt és sorozatban látható a válogatott mérkőzések során is. Mert a magyar szenvedélyes, harcos, küzdő, büszke nép, aki űzi, hajtja fiait, lépjenek bárki ellen is pályára. Dávid küzdelme Góliáttal legtöbbször mesébe illő, érzelmekkel teli véget ér, lásd a franciákkal, portugálokkal, vagy Münchenben a németekkel szemben vívott heroikus küzdelmet.

 

Jó magyarnak lenni az utcákon (többszázezres vonulás), a lelátókon (65 ezer ember) és a pályán is. Ugyanez a szív jellemzi a Ferencváros mérkőzéseit is, és ezt élhettük át kezdetben sokáig a dunaszerdahelyi DAC otthonában is. Mert ezek vagyunk mi, magyarok.

 

Előítélet

 

A csütörtöki magyar-angol Ilyen szempontból már a mérkőzés előtt lefutott volt. Bizonyos médiumok felvezetése, Southgate szövetségi kapitány provokatív nyilatkozata a térdelésről, egyes brit játékosok felkonferálása már sejtette, hogy pontosan tudják, mivel lehet a magyarokat kiprovokálni.

 

Majd a térdelés, vagy épp Sterling gólöröme alig pár méterre a B-középtől csak olaj volt a tűzre. Hogy Boris Johnson nyilatkozatát ne is említsük.

 

Igen, mi szurkolók sem vagyunk szentek. Egy 65 ezres seregben van mindenféle ember. Olyan, aki az angoloknak szurkol, vagy csak csendben elismeri a teljesítményüket. A legtöbb azokból van, akik az utolsó pillanatig űzik, hajtják kedvenceiket, ha pedig kikapunk, felállva tapsolják meg legalább a küzdést.

 

 

A foci nem egy operaelőadás, így a nézők között bizonyára vannak rasszisták is, akik ilyenkor élik ki magukat. Lehetnek úgy pár tucatnyian az egész stadionban. Sok? Kevés? Relatív.

 

Kettős mérce

 

Ilyen provokátorokból akad minden stadionban. Például Münchenben, ahol pride-os „aktivista“ rohant be a pályára provokálni a magyar válogatott játékosait, miközben azok hazájuk himnuszát énekelték. Sok szivárványzászlós „szurkoló,“ a politikai álláspontját jött kifejezni a futballmérkőzésre, nem pedig szurkolni. Voltak ilyenek többszázan. Sok? Kevés? Relatív.

 

Hogy az Eb-döntő előtt egész Londont a feje tetejére állító, fosztogató, verekedő csőcselékről ne is beszéljünk, akik még a Wembleyt is megrohanták és jegy nélkül, beoltatlanul törtek be csürheként a stadionba. Sok ez? Kevés? Relatív.

 

Boris Johnson brit miniszterelnök és a brit sajtó valami miatt mégis úgy gondolta, hogy a magyar emberekbe kell beleállnia. Mindenféle jelzőkkel illetve bennünket, rasszistának titulálva egy egész országot.

 

 

Pedig nem mi igáztuk le a fél világot, nem mi raboltuk el az őslakosok nemzeti kincseit, tettük rabszolgává, földönfutóvá őket saját országukban. Majd amikor ezek leszármazottai immár angolszász földön politikai tényezővé váltak és választásokat tudnak eldönteni, hirtelen előkerült a térdeléssel kimutatott vezeklés. Mert megijedtek.

 

A magyar nem rasszista

 

És aki erre nem hajlandó, az idegengyűlölő, rasszista, kisebbségellenes, stb. A leghatározottabban kénytelen vagyok visszautasítani ezeket a vádakat. Csütörtökön a kapu mögött ugyanis nem volt semmilyen szervezett ellenfélgyalázás. Nem volt semmi olyan történés, ami különösebben kimagaslott volna a brit, német, francia, olasz, vagy bármelyik ország stadionjaiban tapasztaltaktól.

 

Úgyhogy kedves Boris, lécci, lécci, ugyanilyen vehemenciával meséld már el a német haveroknak, hogy nem kell magyar himnusz alatt szivárványos zászlóval rohangálni, mert érzékenyek vagyunk erre mi is. És szólj a kapitalista pénzembereidnek, hogy a multi méhecskék nem önként és dalolva tartják az asztalukon ugyanezt a pride-os zászlót, csak féltik a pénzüket és hogy elvesztik a megélhetésüket.

 

 

Nem mi tehetünk arról sem, hogy a híres nyugat-európai társadalom nagy többsége úgy érzi, nincs szólásszabadság, hogy nem lehet jobboldali gondolkodásúnak lenni, mert a kisebbség hangos, kirekesztő viselkedésétől félnek.

 

Kedves Boris! A kollektív bűnösséget mikor sikerül végre egyéni szintre redukálnotok? A stadionokba belépő személyekről a számonkérhetőség miatt állítólag eleve mindent tudtok. A kamerafelvételek még a fogak tömését is megmutatja. Miért nem használjátok akkor ezeket a felvételeket? Miért kell kollektívan büntetni egy egész nemzetet?

 

Mi még szabadok lehetünk

 

Hogy néz már ki az, hogy mindig a magyar stadion van bezárva? Talán mert ott még megjelenhet a vélemény, ahol még van humor, szenvedély? (Legutóbb Trucker Carlson mesélte el, hogy az amerikai néptől elvették a humort, és azzal együtt a perspektívát is,) Hogy a dehumanizált épületekben perspektíva nélküli egyenruhásítás folyik.

 

Ezt szeretnétek ti is? Ez szimpi Angliának? Pedig az angol ifjak is Budapestre járnak bulizni, ahol jobban érzik magukat, mint otthon. Nem, viselkedni nálunk sem tudnak, a romkocsmák sarkán ugyanúgy patakokban hugyoznak és hánynak, mint a magyarok. Boris, nem annyira menő rámutatni a művileg csinált különbségre.

 

Ha Budapestre jöttök, vegyétek tudomásul, hogy a magyaroknak joguk van a saját meggyőződésük kifejezésére. Kérlek, Boris, hagyd ki a politikát a sportból, és mielőtt a mi portánkon söpörgetsz, tegyél rendet a saját konyhátokban.

 

Októberben jövünk és a Wembleyben találkozunk.

 

Addig is, hajrá magyarok.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 52 olvasónak tetszik ez a cikk.