Micskó András: Hogyan keressünk pénzt?

Nyitókép forrása: wikipedia

Nos, a történet úgy kezdődött, hogy az egyik alapító ország, Franciaország feltalálta, és 1945-ben be is vezette egyenlítői-afrikai gyarmatain a CFA (Colonies françaises d’Afrique) frankot (XAF). A lényege pontosan ugyanaz volt, mint az euróé, és sok tekintetben hasonlóan is működött. A sikeren felbuzdulva aztán ugyanígy jártak el Nyugat-Afrikában is (XOF). Majd a pénz értékét 1948-tól a francia frankhoz kötötték (s ezt fenntartották az új frank bevezetésekor is).

Emlékezetes, hogy – többségében a 60-as évekig – Franciaországé volt a fél Afrika. Néhány terület státusza különbözött a „közönséges” gyarmatokétól, Mauritánia vagy Algéria pl. „tengerentúli megyék” voltak, de összességében nagyobb terület tartozott a gyarmati sorhoz.

A „felszabadítás” idején az igen okos francia urak felhívták volt országaik figyelmét, hogy legyen bármily szép is az új világ, pénzre mindenképpen szükségük lesz. És ha már megszokták a gyarmati frankot, miért ne tarthatnák ezt meg a továbbiakban is? Hogy az okos érvelés volt-e, ami a sokszor véres függetlenségi harcok végeztével meggyőzte az immár szabad népek képviselőit a frank előnyeiről, esetleg korrupció, netán gazdasági kényszer, csak az igen tájékozottak tudhatják. (1954-ben csak Algériában mintegy 400 000 főnyi francia sereg harcolt az algériaiak ellen. Az áldozatok száma több tízezerre tehető). 

Annyi bizonyos, hogy az újdonsült országok létrehozták a Nyugat-Afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) és a Közép-afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség (CEMAC) intézményét – és maradtak a franknál. Így: Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői Guinea, Gabon, Benin, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Bissau-Guinea, Mali, Niger, Szenegál és Togo. Ez ma körülbelül 300 millió lélek, GDP-ben úgy 470 milliárd amerikai dollár.

Sokan vagyunk, akik úgy tekintünk az euróra, mint valami új találmányra. Az Unió weboldala szerint erre azért volt szükség, mert „a második világháború után kialakult nemzetközi pénzügyi stabilitás nem bizonyult tartósnak. A globális devizapiacokon jelentkező zavarok veszélyeztették az Európai Gazdasági Közösség fő pillérének számító közös agrárpolitika egységes árrendszerét.” Ó! Fő pillérnek számító agrárpolitika? Hát nem a szén és acél közössége volt a kiindulópont? És ha nem, kinek is volt fontos a mezőgazdaság? Csak nem a franciáknak? 

– Nos, talán nem csoda, hogy a történelem sodrában németből lett francia, Robert Schumann az Unió „atyja”! Annak az Uniónak, amely évtizedekkel később pontosan a CFA mintájára bevezeti az eurót!

Az euró bevezetésénél már tapasztalták

De vissza történetünkhöz! Franciaország stabilitást és garanciát ígért, ami azonban nem minden tekintetben szolgálta a gyarmatok érdekeit. Azzal ugyanis, hogy a CFA értékét a frankhoz, majd az euróhoz kötötték, lehetetlenné vált, hogy az egyes országok leértékeljék valutájukat, ezzel pedig jelentősen romlott kereskedelmi pozíciójuk. Pontosan ugyanaz történt velük, mint a dél-európai országokkal az euro bevezetése után: gazdaságuk képtelenné vált a növekedésre, mert a túlértékelt fizetőeszköz mérhetetlenül drágává tette számukra az importot, és olcsóvá az exportot. Nem csoda, hogy a tagok közt sokan látják úgy, hogy országaik valódi gazdasági fejlődését csak akkor lehet elérni, ha megszabadulnak a frankhoz kötött valutától. Azzal érvelnek, hogy túl nagy árat fizetnek a kapott garanciákért.

Ráadásul, az euró bevezetése óta – monetáris közösségek ide vagy oda – annyi beleszólásuk sincs az eurózóna tagjaiként működő európai országok által elfogadott kulcsfontosságú monetáris politikába, mint annak előtte, mint amikor még pénzük egyedül a frankhoz kötődött. És ez még nem minden. Teljesen érthetetlen módon (?) ezek az országok beleegyeztek abba is (CFA szabály), hogy „külföldi pénzeszközeik” 50 (ötven!) százalékát a francia központi bankban, a Banque de France-ban tartsák! Minden megtakarított euro, dollár stb. fele a francia kincstárban köt ki! Egészen elképesztő! Íme, az európai tisztesség újabb szép példája! 

A franciák szerint ugyanis, ez segítség: a valuta stabilizálásának módja. Az érintett afrikai nemzetek azonban „valamiért” gazdasági függetlenségük korlátját látják benne… Hogy mennyire hálásak a gyámkodásért, mutatja a következő táblázat. A szolidaritás és hála „mércéjének” az Oroszország elleni szankciókhoz való hozzáállást választottam, azon az alapon, hogy a gazdasági kooperációval való elégedettség unió-, és franciapártivá teszi az országot. Nos, az adatok szerint túl elégedettek nem lehetnek, 14 országból mindössze 4 szavazott az elítélő határozat mellett! Ha rajtuk múlik, a határozat simán elbukik! Talán nem szimpatikus nekik az arrogancia, a véleményterror és a kizsákmányolás.

CFA országok és szavazataik:

Ennek ellenére, ezek az országok ma is a gyarmati frankot használják. Holott pontosan tudják, hogy kötöttségeik leküzdésének gyógyszere a közös, de Európától (és a franciáktól) független pénzrendszer. El is határozták, hogy bevezetik új pénzüket, az eco-t. A bevezetés céldátuma eredetileg 2020 volt. De a gyakorlatban a folyamat sajnos (francia?) akadályokba ütközik és késedelmet szenved. Ma úgy látják, 2027-ig sikerülhet. Addig – 100 év gyarmati lét után – folyik tovább az újabb 60 éve tartó gazdasági kiszipolyozás. De tegyük a szívünkre a kezünket: ugyan, kit zavar az ilyesmi, ameddig jön a pénz?

Micskó András

Felhasznált forrás: ITT