Micskó András: 2025 – Egy illúzió története. A demokráciától az autokráciáig (I.)

Nyitókép: SITA

Amerika új elnököt választott, bemozgatta a világot. Ez is És még sok más dolog. Brüsszel látszólag maradt, de mostanság kénytelen az is mást gondolni a dolgokról, mint amit szeretett volna. Hová tart a világ? Ezt igazából csak azon keresztül lehet megválaszolni, ha visszatekintünk mintegy 30 évre és megértjük, hogy mi miért van úgy, ahogy. Gyorstalpaló kisokos ahhoz, hogy hogyan lehet az aktuális eseményeket értelmezni. Annak, aki értelmezni akarja…

Hogy az erőviszonyok és a korábban működő struktúrák átalakulnak a világban, azt még Leyenné asszony is elismerte, a minap. Utolsóként és súlyos lemaradásban. Elmondhatatlanul sajnálatos, hogy minden eddigi történés elkerülte a figyelmét. Sőt, azt kell feltételeznem, hogy szándékosan fordított hátat az intő jeleknek. Szándékosan, irracionális ideológiáinak foglyaként. Sajnálatos, hogy pont a mi kinevezett vezetőnk volt minden látók és felszeműek között az egyetlen világtalan.

Annak idején az első Trump-féle nekifutás sem ébresztett benne semmilyen gondolatot. Még nagyobb baj, hogy a tanácsadóiban sem. A jelenséget anomáliának vélték és nem tendenciának. Orbán 2016-os (!) Trump iránti lelkesedése is csak dühöt váltott ki belőle, gondolatot nem. És nem volt körötte senki, aki felvesse: mi van, ha ebből trend lesz? Nesze neked uniós stratégiai tervezés!

Jellemző, hogy Baerbock még két éve is a 200 éves izolációs megoldást javasolta az „agresszív autokráciákat” okolva a változásokért. A valódi tettesekig – az agresszív demokráciákig – még gondolatban sem jutott el.

Lustaság

Pedig voltak előzmények. A hidegháborús győzelem eufóriája azonban elkényelmesítette még az amerikaiakat is. „Ez egy olyan világ, amelyben egyetlen úr, egyetlen uralkodó van. És a nap végén ez nemcsak a rendszerben lévőkre nézve káros, hanem magára a szuverenitásra is, mert belülről pusztítja önmagát.” – mondta Putyin 2007-ben, a Müncheni Security Conference-en. Eddig tartott a dáridó. Az oroszok jó reggelt kívántak. 2000 óta tartó magáhoztérésük elapasztotta a szabadrablást, az olcsó befektetések lehetőségét a szárazföldön és a Jeges-Óceánon egyaránt. Az orosz mezőgazdaság felfutása további lap lett a széthulló pakliban. Kínában, ami meg épp a tőkekihelyezések miatt vált veszélyesen fejletté, szintén ebben az időben kezdett apadni a profit. A helyzet tehát alapjaiban változott meg. A Reagan-féle egypólusú győzelemhez képest Amerika nem uralta többé a világ egészét. A sajt egynegyed része, nyersanyag, piac, profit, elveszett.

„Nincs okunk kételkedni abban, hogy a világgazdasági növekedés új központjainak gazdasági potenciálja elkerülhetetlenül politikai befolyásra fog változni, és erősíteni fogja a multipolaritást”

– jelentette ki ugyanott az orosz vezető. Sajnos, Leyenné nem volt jelen. A pónikkal játszott Beihornban.

Történet

A XIX-XX. században a világ kirablása, a kivételes nyersanyagbőség és az elképesztő innovativitás az ipar hallatlanul gyors növekedéséhez vezetett – a nyugati világban. Ez a sebesség automatikusan „helyzetbe hozta” a nélkülözhetetlenné vált munkavállalókat is, megteremtve érdekérvényesítésük hatékony formáját, a szakszervezetet. A korszak végén azonban minden megváltozott. A szállítási idő lerövidülése, a kapacitások brutális növekedése, a megszerzett katonai-politikai hegemónia szükségszerűen a termelés kihelyezéséhez vezetett. Oda, ahol közel vannak a nyersanyagforrások, nincs érdekvédelem, és alacsony az életszínvonal. Tehát mindenhova, ahol nincs „európai” civilizáció. Ennek egyetlen, de mindent elsöprő hajtóereje: a profitmaximalizálás.

Profit

A jelenség megnövelte a tőkekihelyezések nyereségét, mert csak a költségeket mérsékelte, az árszínvonalat nem. A bérszínvonal ilyetén visszafogása a GDP-növekedés lassulásával járt, ráadásul az új technológiák magát az élőmunka mennyiségét is csökkentették. Ez végül egy lefelé tartó spirálba kényszerítette a hozzáadottérték arányt is. Röviden, az egypólusú világrendet kikezdte a szabályozatlanul elburjánzó szabadverseny, amit az amerikai hegemónia szabadított a világra.

Spekuláció

Ám a megváltozott környezet legriasztóbb következménye az lett, hogy a pénzügyi befektetések hozadéka sokkal magasabb lett, mint a működőtőke-befektetéseké. Azaz: érdemesebb volt spekulációkba fektetni, mint a termelésbe. Ráadásul az USA annyi pénzt pumpált a világba, amennyit csak akart, tekintve, hogy a világkereskedelem dollárban zajlik. A folyamat a 2008-as pénzügyi válság képében tört a felszínre. A rengeteg, az Egyesült Államokba áramló pénz – jobb híján – spekulációs befektetésekben landolva banki csődökhöz és pénzügyi összeomláshoz vezetett világszerte.

Ébresztő

Legkésőbb ettől a pillanattól tudni lehetett, hogy a rendszer kimozdult sarkaiból. Már aki lát, annak lehetett tudni. Milyen érdekes, hogy Kína épp 2008 után fogott bele az elektromos autóipar és az akkumulátortechnológiák fejlesztésébe! Az sem lehet véletlen, hogy Musk már 2004-ben belecsapott a Teslába. A Tesla: termelés volt, Amerikában, magas hozzáadottértékkel!

Pszeudoverseny

Az egyetlen hely, ahol mindez csak a nonkonformitás ingerültségét váltotta ki: Európa volt. Pedig a baj mérhető volt, és mérték is. De ebből sem tagállami, sem uniós szinten nem következett semmi. A versenyképességi lecsúszás nőtt. Csak az 15 évbe telt, mire a Nyugat megkezdte a kelet-európai országok integrálását. A magyarázat: a tagországi, versus EU-struktúrák (mint pl. a jogi környezet) „elengedhetetlen” harmonizációja. A késlekedés valódi oka: a tehetetlenség és a motiválatlanság. Még nagyobb baj, hogy ami végül kikényszerítette a bővítést, egyben az innováció kerékkötője lett: az új tagok piacainak megszerzésével járt, ami évekig „tünetkezelte” a bajt. A régiek ebből tartották fenn nyereségüket. Nem a szerkezet vagy a termelékenység javulása, hanem a vasfüggönyön mögött folytatott lenyúlás finanszírozta a kontraszelekciós szakadékot.

A maguk alkotta Lisszaboni stratégiának egyetlen pillanatig sem tudtak érvényt szerezni, holott az már négy évvel az elsőkörös csatlakozások előtt szerepelt a programban!

Leszabályozás

Megfigyelhető, hogy az Unió minden döntése, mint a hírhedt uborkahajlás is, szabályozó jellegű volt, és maradt, mind a mai napig. Azaz a rendszer mindig kényszerítette a vállalatokat – és sohasem ösztönözte. Másszóval, a tervezett irány kialakítására nem pozitív megkülönböztetéssel serkentett, hanem büntetéssel, és kizárással fenyegetett. Míg Kína támogatást adott az akkumulátorfejlesztőknek, Biden 7.000 dollárt tolt minden villanyautóba, az EU vámot vetett ki és betiltotta a benzinmotort!

Leépülés

A baloldal nyugativilág-méretű dominanciája teret engedett a terméketlen, sőt kártékony XXI. századi ideológiák súlyos elhatalmasodásának, és ennek következményei – mint a kvótarendszer például – tovább rontotta az élhető lehetőségeket. A szakértők nemi- vagy nemtelen alapon történő kiválasztása szükségképpen oda vezetett, hogy nem a legjobb képességű kutatók / elemzők / asszisztensek / képviselők kerültek a különböző tanácsadó-, tervező-, kontrollcsoportokba. Következésképp ezek nem is tudták a legjobb megoldásokat szolgáltatni.

A kvótarendszer már kiválasztási kritériumaiban szembe megy a meritokratikus evvel, és a politikai vezető – aki maga is hasonló elvek alapján kerül a kalapba – nem is kaphatja a legjobb tanácsot. Kvótatanácsot fog kapni, amit kvótajelöltek dolgoztak ki, az átlaghoz igazodó kvótaképességekkel. A vezető ezek re támaszkodva álhumán ideológiákon alapuló döntéseket hoz, mert többre ő maga sem képes.

…

Folytatjuk.

Micskó András