Tóth Ferenc: Hóvirág, Alzheimer, tőzike, Parkinson – A tavasz első hírnöke

Nyitókép: Körkép.sk

Sokféleképpen jelentkezhet a tavasz, más faluhelyen, más városon. Hogy melegebb van, azt mindenki észlelte, az meg, hogy tél igazából nem is igen volt, már senkit sem érdekel. Na és, kisebb lesz a gázszámla, már az is baj?

A kutyák elcsavarognak szívük választottja után, a macskák szerelmi dala számos lakost késztet vaskos kifejezések használatára, a serdülő ifjúságnak meg első dolga utánanézni, vajon divat-e még a mini. Ha igen, a korosodó férfinemzedék is örvend, természetesen kizárólag esztétikai szempontokból.

A tankönyvek szerint ébred a természet, de inkább még csak álmosan pislog, aminek magunk is tanúi lehetünk, ha vesszük a fáradtságot és kiautózunk az erdőbe. (Az az őrült gondolat, hogy esetleg gyalog is mehetnénk, egyre kevesebbekben ötlik fel. Jó nagy terepjáróval, az igen.) Akárhogy szemlélődünk, első látásra szürke és kopár minden, legjobb esetben barna és kopár. Sehol egy zöld folt, madárcsicsergés csak mértékkel, pont úgy, mint egy hónapja vagy két hónapja, vagy tulajdonképpen ősztől egyfolytában.

Nézd már, igazi virág. Hófehér, rendes zöld levelekkel, a szürkeség kellős közepén. A látvány annyira hihetetlen, hogy az ember inkább hajlamos a saját józan eszében, vagy legalábbis a látásában kételkedni, mint hogy tudomásul vegye a valóságot. És ha közelebb megyünk, még egy és még egy. Aztán tovább haladva az ősztől tartó szárazság miatt éppen csak nedves patakmeder mellett, olyan helyre is akadhatunk, ahol akár szó szerint kaszálni is lehetne a tavasz első hírnökét, a hóvirágot.

A hóvirág második természetes előfordulási helye, különösen nőnap előtt, Kassa belvárosa, ahol tarka, sok rétegű szoknyát viselő ruszin nénikék kínálják az apró csokrokat, ezzel nyitva a szezont. Amit aztán folytatnak az ibolyával és késő ősszel a frissen szedett gombával zárnak.

A nőnapi hóvirágőrület egy időben oly méreteket öltött, hogy védett növénnyé nyilvánították. A tömeges szedés kora azonban véget ért, nagyjából a monstre vállalati nőnapi dorbézolásokkal együtt, amelyek rendszerint azzal végződtek, hogy a nők, mint mindig, szépen elvonultak haza a csokor hóvirággal, vacsorát főzni, a férfiak meg szépen elvonultak a legközelebbi vendéglátó egységbe, tovább tisztelni a nőket.

A hóvirág – latinul Galanthus nivalis, a németek „hócsengőnek”, az angolok „hócsöppnek” nevezik – eltűnésétől azért egyelőre nem kell tartani. Ki gondolná, hogy a Pireneusoktól Közép- és Dél-Európán át a Kaspi-tóig és a Közel-Keletig összesen huszonegy fajtája él? És ezek csak a szabadon élő fajták, a kerti hibridek száma meghaladja a háromszázat.

Az egyszerűség kedvéért a „klasszikus” hóvirág alkotóelemei: egy-két centiméteres gyökérhagyma, két karcsú levél, egy szár, egy virág, három nagyobb, hófehér külső lepellevél, azaz szirom, három kis belső lepellevél, zöld foltokkal.

A hóvirág úgy nagy általánosságban mérgező, ennek ellenére tartalmaz egy GNA nevű anyagot. (Galanthus Nivalis Agglutinin). Ezt a kétezres évek elején Pusztay Árpád magyar kutató Angliában génsebészeti eljárással bevitte a burgonyába, annak tulajdonságait javítandó. Majd kijelentette, hogy az ilyenfajta krumplit ő a szájába nem venné, az biztos. Közlésével kétes értékű ismeretségre tett szert, noha sokkal nagyobbra, mint egész életében kutatóként. Főnökei ennek ellenére nem örültek neki, szóval, jó nagy botrány lett a dologból.

A hóvirág erről persze nem tehet. Leleményes kis növény, a fagyálló folyadékot sokkal hamarabb találta fel, mint az ember. Ezért nem fagy meg. Képes az ún. „termogenezisre” is, ami azt jelenti, hogy tud saját hőt fejleszteni, így kiolvasztja magát a hó alól. Ezenkívül igen értékes alapanyag a gyógyszeripar számára, belőle vonják ki a „galantamín” alkaloidát, amelyet az Alzheimer-kór gyógyítására is alkalmaznak. Érdekességként megemlíthetjük, hogy ezt a kis tavaszi virágot a XIX. században még senki le nem szedte volna. Hazahozni biztos szerencsétlenséget jelentett. Most csak akkor jelent szerencsétlenséget, ha rajtakap egy természetvédő szakember, mert hogy már nem védett, ez nem jelenti azt, hogy csak úgy szabadon kiáshatja bárki eredeti élőhelyéről és hazaviheti a kiskertbe.

Gyerekkorunk egyik nagy traumája az volt, mikor az okos tanító bácsi egy szép napon kijelentette, hogy a hóvirág, amit osztálytársnőinknek hoztunk, igazából nem is hóvirág.

– Hát akkor mi? –  kérdeztük nagyot kacagva, magunk is kíváncsian, mert nem ez volt az első eset, hogy egy pedagógiai erő a nevelési folyamattal kapcsolatos stresszhatások miatt egy szép napon minden előzetes tünet nélkül összeomlik.

– Tőzike – jelentette ki megátalkodottan, majd mivel a pedagógiai szellem még mindig uralkodott rajta, hozzátette: – Leucojum vernum.

Mivel akkoriban éppen sziú indiánok voltunk, tanítónk terveink szerint kínzócölöpön pusztult volna el, lobogó tábortűz mellett, míg hajnalig szóltak volna a tamtamdobok. Így belegázolni a zsenge gyermeki lélekbe?

Később kiderült, hogy igaza volt, ezért megkegyelmeztünk neki. Mifelénk olyannyira létezik a tőzike, hogy hóvirág egyáltalán nincs is, még egy darab se, természetesen a virágoskerteken kívül. A hóvirágnak rokona, mára már olyannyira ritka, hogy a Vörös Könyvben is szerepel, mint veszélyeztetett fajta. Szlovákiában sem nő akárhol, összesen tíz élőhelyen fordul elő (Ezek mindegyike kelet-szlovákiai). Az első tavaszi kis virág itt olykor akkora tömegben terem, hogy szó szerint kaszálni is lehetne.

Egyetlen tő eszmei értéke ötvenes, ami tíz szálnál ötszáz euró, ha meg elkapnak egy-két kosárkával, akkor a jövő évi fizetésed egy fájdalmasan jelentékeny részének már van is helye. Nem nagyon segít a magyarázkodás sem, hogy tulajdonképpen csak a kiskertbe akartad átültetni, hozzájárulva ezáltal e védett faj fennmaradásához. Arrafelé az erdőben, ahol a tőzike nő, amúgy sem nagyon érdemes kóborolni holmi ásóval. Határvadászok leselkednek minden bokorban, akiknek olykor igen nehéz elmagyarázni, hogy miért kóborol valaki kerti szerszámmal a hátizsákjában. Hogy nem akartál senkit elásni, csak néhány védett növényt kiszedni, kizárólag otthoni termesztésre, az nem a nyerő válasz.

A tavaszi tőzike a hóvirágnál valamivel nagyobb. Száranként olykor két virágot is növeszt. A virágot hat egyforma lepellevél alkotja, és amiben biztosan különbözik: minden szirom végén zöld-sárgászöld apró pötty. Szintén tartalmaz galantamínt, amely a már említett Alzheimer-kóron kívül a Parkinson-kór, demencia, ideggyengeség stb. ellen is alkalmaznak.

Kétségkívül kitört a tavasz. Rengeteg tennivaló akad ilyenkor a kertben, de ha van egy kis maradék időnk és energiánk, látogassunk el az erdőbe. Annyi ennél sokkal feleslegesebb dolgot csinál az ember! Akár autóval is, ki bír már annyit gyalogolni. A hóvirág- esetleg tőzikemezők látványa egyedi és megismételhetetlen. És évente csak egyszer fordul elő.

Tóth Ferenc