Nyitókép: A kép mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Feltettem a húslevest főni, és miközben azt a súlyos kérdést oldottam, hogy krumplipürét vagy sült krumplit készítsek a disznókarajhoz, hallgatom Ficot. A szlovák miniszterelnök új szokása szerint vasárnaponként sajtótájékoztatót tart még a vitaműsorok előtt. Kitaláltam, hogy püré lesz. Végighallgattam az adok-kapokot. 80 éve a világháború leverésének. Egy közönséges háziasszony ugyan mit elmélkedik erről a konyhában? Semmit! Ugyanis nem elmélkedünk, hanem ott él a felmenőink emlékezetében, hogy mi a közünk egy-egy háborúhoz. Ha tetszik, ha nem. Erről viszont tudok mesélni, míg fő a krumpli…
Kezdjük itt: Az emberek nem politikai meggyőződésüknek hűséget esküdve békepártiak, hanem keresztényi, emberbaráti, szolidáris és empatikus voltuk miatt. Tehát ők nem Orbánnak, Ficonak, Gyimesinek vagy akárkinek hódolnak azzal, ha azt mondják, hogy elég a háborúból, hanem mert nem tudnak elképzelni egy olyan helyzetet, amire ez lenne a megoldás. Az Ő megoldásuk!
A józan eszük és a pénztárcájuk is azt mondatja velük, hogy ez butaság, csakis valami önös érdek lehet háborút támogatni. Hiszen azon nőttek fel, hogy ugyanazon a piacon, ahol most is vásárolnak, ott tanulhatták meg, hogy a háborúval mindig valaki jól jár. A templomjaikban pedig azt, hogy a békesség, az emberbaráti szeretet mindenek felett. Pont az ilyen keresztényi elköteleződésektől adatott meg, hogy Európában a második világháború óta nem volt háború egészen az orosz-ukrán konfliktusig. Ugyanis mindenkinek él egy olyan rokona, aki a világháborúban veszteséget szenvedett, a családokban ismertek ezek a történetek, a bőrükön érezték, hogy iszonyatos veszteség, elkerülendő, rossz és ínséges időket hoz.
A háború a poklok pokla
Ugye micsoda emberek voltak a mi felmenőink! Megélték a poklok poklát, otthon maradt nők, akik egyedül boldogultak gyermekekkel, gazdasággal, nem tudhatták, hogy a háborúba távozott családfők vajon visszatérnek-e, és ha mégis valami csoda folytán, akkor milyen állapotban.
Akik manapság a háborút éltetik, sikerül-e vajon beleérezni a saját felmenőik tapasztalásába? Szemükbe tudnának-e nézni, és el tudnák-e magyarázni, hogy ők bizony az öldöklést támogatják politikai meggyőződésből. Olyan emberek életét veszélyeztetve, akiket nem ismernek, több ezer kilométerre élnek tőlük. De mégis egy jól sikerült marketing azt sugallja, hogy trend ma háború pártinak lenni, amelynek a „Mentsük meg Ukrajnát” díszcsomagolást választották! Az sem gyanús, hogy ennek a politikai igének, amely Szlovákiában a háborút támogatja olyan emberek váltak szószólóikká, akik ezeddig javarészt a diplomáciában dolgoztak: Káčer, Korčok, Naď.
Ez sem furcsa? A diplomaták, akiknek minden képzésük arra irányult, hogy békés módon rendezzenek el különféle konfliktusokat. Igaz, mindannyian vagy a NATO vagy amerikai szolgálatból érkeztek a szlovák belpolitikába (vissza), de a tény, hogy nem azt teszik, amit a laikus ettől a szakmától elvárna, az egészen biztos!
És a terek néha vagy gyakran megtelnek. Olyan emberekkel, akik legyártják a transzparenseiket For Ukraine, kékbe és sárgába burkolóznak (nem DAC meccsre készülnek, az egy másik mese), lelkesek és komolyan gondolom, hogy jóindulatúak. Azt mesélték nekik a politikai szólamokban, hogy akik így viselkednek, ők a tisztességes, békés emberek. Politikai szólamokban! Ők bizony szeretnének hangot adni annak, hogy jó dolog tisztességes emberként tisztességes Szlovákiában élni, jó dolog műanyag szívószál helyett papír szívószálat használni, textiltáskával üzletbe menni, a saját bögrébe kérni a kávét. Tisztességesek akarnak lenni a szemetük eldobásával is, hol a teknősöket, hol a bálnákat mentik adományaikkal.
Poliitkai ige, bio élőerő
Szóval egy rossz szavunk nem lehet: a tereken bizony ott állnak néha vagy gyakran(?) azok a jóhiszemű emberek, akik ebben a világban jók szeretnének lenni. Leszállnak a képzett politikusok vonatáról, mert elhitték a politikai igét, és bio élőerővé váltak, hogy a politikai hatalomszerzés eszközévé lettek. Igen, ez ugyanolyan hit kérdése, mint ahogy ezeknek az embereknek nagyapja és nagyanyja hitte a templomi igét, és a békesség, a megbékélés fontosságát. Ők most hiszik a teknősök megmenekülését, de még nem láttak olyan teknőst, amelyet ők mentettek meg. Olyan nagyszülőt hamarabb láttak, aki a bőrén érezte a háborút, de sem mentett teknőst, sem mentett bálnát nem láttak. Jóérzésű hittel mentenek továbbra is.
Érzitek, hogy mi hiányzik ebből az egész elköteleződésből a leginkább? A tapasztalás. És ettől válik szomorúvá az egész. Mert igazából lenne tapasztalás, ha a vasárnapi családi ebédek kapcsán meghallanák az élő nagyszülők hangját, hogy milyen volt a fegyverropogást hallgatni, a pincébe menekülni bombariadókor, a fronton a cékla héját majszolni, mert jobb, mint éhesnek maradni. Hogy milyen lehetetett az a kétely, amelyben a „van” magával húzza, a „nem biztos, hogy lesz” félelmét.
Idegen háború mellett tüntikéznek
Ezek a családi legendáriumban keringő történetek valós, megtörtént, elszenvedett múltak. Azoknak az embereknek a múltja, akik azért nem beszéltek talán a borzalmakról, hogy pont azokat az unokákat védjék meg érzelmileg, akik most egy idegen háború mellett tüntikéznek. Drágáim, nem akarok bántó lenni, de nézzétek meg a tudósításokat: a transzparenseket tartók némelyike, háborúban két napot sem élne meg. Honnan veszem? Azok a politikusok, akik őket rászedték – bocsánat: inspirálták – nem adtak ehhez segítségét, hogy mégis hogyan kellene, nem tartottak kezükben fegyvert, nem öltek embert. Ők maguk lettek a politikai paraziták gazdatestei. És mint minden gazdatest veszít az ilyen alkun. Ez nem szimbiózis. Itt az egyik fél – a politikus jár jól.
Háborúból békét
De mint mondtam, jóhiszemű emberek… Akiknek intellektusa, empátiája – ha erre a statisztáláshoz elég – elegendő lehet ahhoz is, hogy a jövőben azon elmélkedjenek, hogy hogyan lehetne a háborúból békét szorgalmazni. Az egy ugyanolyan emberi elvárás lehet! Vállalható, emberbarát. Ha nagyon mélyen sikerül még kutakodni, akkor a teknőcmentés mellett felsorakozik egy következő érv: talán ezzel tartozunk a háborút megélt felmenőknek is!
Ez nem egy anyák napi gondolatfoszlány lett, mint látjátok. Nem olyan idillikus, amilyennek az instastoryk majd mutatják. De hát azok az asszonyok, akik erről többet tudnának mesélni, még nem használhattak instát. Zsigereinkben viszont tovább élnek, kollektív lenyomatukat visszük tovább, és értékké válik bennünk minden, mi bennük értékes volt, és ma is az élet mellett szól. A krumpli pedig megfőtt!
Szőke nő
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
