Micskó András: Trump szerint a világ

Alig öt hét telt el Trump Putyinnal való találkozója óta, de ez elég volt arra, hogy az amerikai elnök hátat fordítson akkori álláspontjának. A fagyos Anchorage meleg hangulata gyors dermedésnek indult a langyos londoni őszben.

Anchorage

Alaszka optimista hangulata, ami az ártatlan idealisták lelkébe belopta a közeli békemegállapodás reménységét, még a tamáskodók számára is váratlan gyorsasággal illant el. Ma sem tudjuk, pontosan hol is repedt meg a felek között a jég. Ennek jeleit kutatva talán nem felesleges emlékeztetni, hogy a találkozó a tervezetthez képest igen rövid ideig tartott. A megrendelt katering ment a levesbe. Aztán Putyin is megírt szöveget olvasott fel, és Trump is nagyon rövid volt, de még ebben a rövid nyilatkozatban is utalt arra, hogy bár minden másban történt előrelépés, de egy, a legjelentősebb kérdésben nem sikerült megegyezni. Hogy mi lehetett az? Az orosz támadás leállítása.

Washington

Aztán mindjárt „másnap”, Trump Washingtonban fogadta Zelenszkijt és európai sleppjét. Bár az elnök, nyilván a kényes pontok részleges taglalása nélkül megegyezett Putyinnal egy többé-kevésbé lehetséges forgatókönyvben, de hétfőn már egy másikat tártak elébe. S bár az első se tűnt számára lehetetlennek – van az a pont, ahol Moszkva hasznos szövetséges lehet – de ebben a másodikban minden bizonnyal szerepelt a nagy ellenfél, Kína neve is.

Hogy mit mondott ott Zelenszkij, az nem sok vizet zavar. Nyilván pénzt és fegyvereket kért, hogy legyőzhesse az oroszokat. Trump meg biztosította, hogy ha elég elszántak az elszántak, és kisajtolják polgáraikból az árát, akkor annyi fegyvert vehet, amennyit csak akar. Sokkal érdekesebb, hogy mit mondott a Coalition of willing, mert ez fordította meg Trumpban a borjút.

House Rules Committee

A kifejezést az MIT professzora, L.P. Bloomfield alkalmazta először 50 évvel ezelőtt, a fentnevezett bizottság meghallgatásán. Azt állította, hogy azokon a pontokon, ahol az ENSZ együttműködésének hiányával kell számolni, önkéntes koalíciók létrehozásával kell érvényesíteni az USA külföldi politikáját. A fogalmat aztán Kissinger vezette be a köztudatba. Az a Kissinger, aki az orosz-kínai szövetség felbomlasztásának kitervelője és végrehajtója volt!

Ha bárki azt gondolná, hogy ez a willing csak egy képviselőházi bizottság előtt elhangzó bon mot, téved. Az USA ezt alkalmazta 1994-ben Haiti ellen, 1999-ben Koszovóban, 2001-ben Afganisztánban és 2003-ban Irakban is. – és ezek közül csak a legelsőt támogatta ENSZ-határozat, azóta egyet sem. A névválasztás tehát nem véletlen – és ez volt Starmer washingtoni mondanivalójának lényege, augusztus 18-án.

Starmer

Ha Európa utóbbi éveinek történéseiben van min csodálkoznunk, akkor az kétségkívül Starmer. A globalisták szerencsés mellényúlása: Starmer nemcsak szolgál, hanem gondolkodik is. Macron, Scholz, Merz, Kallas vagy az Unió bármely üresfejű hatalmasságának összes politikai eredménye eltörpül alig egy éves teljesítménye mellett. Ennek fényében nincs mit csodálkozni azon sem, hogy Liz Truss és Rishi Sunak teljes tehetségtelenségről árulkodó mutatványai után Starmer lemosta a konzervatívokat az Egyesült Királyság politikai térképéről.

Starmer 5 év fagyos elutasítás után nyolc hónap alatt visszaküzdötte magát az uniós vezetők bizalmába. Mondhatnánk, jóval élesebb kés a globalista elit proxikiállításán, mint a többiek. Megjegyzem, ez a bekötöttség azért megkönnyítette a dolgát. A city pénzügyi körei csak addig tűrik a kicsinyes ellenszenvet, amíg nem sérülnek az érdekei. De a kilépés utáni tartózkodás oldódása így is az ő érdeme. Érve pedig a felek szándékainak egyirányúsága: az ukrán háborún keresztük felszámolni Oroszországot.

Ti will or not to will

Starmer vette hát a nevet, és összeszedte a Trumppal szemben vesztes és emiatt elbizonytalanodott európai vezetőket, de ajánlata túlterjedt a szokásos közös gyűlölködés isteni kéjének csoportos élvezetén. Felvette a háború történetébe Johnson által beleszőtt szálat, és ajánlatot tett.

Mivel az oroszokat épp Biden bá tolta be a kínaiak alá – hazudta – a kissingeri politikának lőttek. Trumpnak azonban, aki épp most próbálta kedvezményekkel megnyerni magának Putyint, beletörött a bicskája az orosz elnök ellenállásába. Ezzel kátyúba jutott a terv, hogy különválassza ellenfeleit. Ám amíg Putyin Hszi mellett áll, túl nagy a gombóc. Használjuk ki az elnök frusztrációját, és csillantsunk más megoldást neki! Mikor nem áll majd Oroszország Kína mellett? Hát, ha nem lesz! És mikor nem lesz? Ha győznek az ukránok!

Tehát meg kell győzni Trumpot, hogy az orosz-kínai szövetség felbontása lehetetlen, mert ebből az következik, hogy megszüntetni azt csak az oroszok ledarálásával lehet. Meg kell ígérni, hogy állják a költségeket; és rá kell venni Zelenszkijt, hogy biztosítsa az elnököt a kitartásukról. Zelenszkij – aki politikai és fizikai megsemmisítése elől menekül – örömest áll bele minden forgatókönyvbe, ami nem a békeszerződés veszedelmes aláírásáról szól. Gyerünk! Kiáltott hát ős is felvillanyozva.

A mese vége

Európa elájult. A mind pénzükből, mind fegyverzetükből, mind pedig globális politikai befolyásukból kifogyott, ám Trumppal szemben annál nagyobb gyűlöletet tápláló európai vezetők megrészegültek a boldogságtól. Ó, hát persze! Ez az! Ez aztán a príma terv! Már majdnem apátiába estek, hogy ez az amerikai ellenük fordul, és képtelenek lesznek teljesíteni megbízatásukat. De most felcsillant a remény! Ez a Starmer kihúzta őket a lepényből!

Nem tudjuk, hogy így történt-e, de miért ne történhetett volna? A találkozó óta eltelt öt hét történései mindenesetre ezt sugallják.

Bizonyíték I. Az infrastruktúra

2025. augusztus 25-én, épp egy héttel a washingtoni tárgyalások után, több olajfinomítót és export-infrastruktúrát ért találat Oroszországban. Ez legkevesebb 17 %-os kiesést okozott az orosz finomítási kapacitásból (1,1 millió hordó/nap).

A Kirishi finomító részleges leállásáról is beszámoltak, mivel csak háromnegyed kapacitáson működhetett.

A Barátság olajvezeték Unecsa szivattyúállomását támadás érte, ami Magyarország és Szlovákia irányába is átmeneti szállításkieséseket okozott.

Az iSANS (analytic NGO) szerint augusztusban az orosz összkapacitás körülbelül 18,7%-a esett ki.

Más források is idéznek 20 %-os napi kieséseket finomítóüzemeknél egyes napokon. A támadások azóta is folytatódnak. Soha az elmúlt majd’ négy évben ilyen méretű, sikeres támadás nem történt. Több finomító kiesett, az import- és exportmechanizmusok sérültek, belső üzemanyaghiányokról, áremelkedésről lehet hallani, És mi kell ahhoz, hogy az ukránok sikeres csapásokat hajtsanak végre? – amerikai engedély. És amerikai információ.

Bizonyíték II. – A légtér

Az oroszok elkezdték felszántani a NATO légterét. Érdekes, hogy amikor 2022 novemberében Przewodówban eset rá egy rakéta arra a két szegény lengyel emberre, épp Biden bá sietett kijelenteni, hogy nem annyira forró ám a pitekása! Most meg? 19 orosz drón Lengyelországban! Másnap meg már Románia! Rá két napra az észtek – meg már a dánok is! És nincs vége! A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, az oroszok elveszítették a fejüket. Pont most, hogy négy év után lassan bevégzik, amit négy hétre terveztek.

Aztán lehet, hogy tényleg ők, de nehezen látni emögött a „hasznukat”. Hogy miért lennének ők az a cui, akinek ez tényleg a prodestje? Mert az a drón ott a nyúlketrec tetején, összeragasztva! – az azért talán még egy elhülyített európainak is sok lehet. Meg, állítólag, az észt légtérsértés is egy bejelentett és tervezett út volt… írja a litván védelmi minisztérium. Is.

De legérdekesebbek a heves NATO-reakciók. Hogy elég volt a pitehűtésből! Vége az ő türelmüknek mostmár! Az oroszok tesztelnek és provokálnak. Csapatokat Lengyelországba! Az egyetlen nyitott kérdés, hogy készen van-e már a terv arra is, hogy az európai csapatok mikor vonulnak be a donyecki lövészárkokba. Mert így, pontosan errefelé haladnak a dolgok.

Közben azonban egyetlen térképet, repülési adatot, konkrét tényt sem mutattak be – de nem csak az oroszok nem, mi sem. Viszont az orosz ajánlkozást a közös kivizsgálásra, mind elutasítottuk.

Bizonyíték III. – A londoni vacsora

Ebben a kifeszült helyzetben azt is érdekes volna tudni, mi történ ott Londonban a vacsora előtt, alatt, után és az intervallumokban – ahogy állítólag boldogult Churchill urunk mondta volna az ivásról. Hogy ez a 350 milliárd itt hirtelen, amit a minden befektetést magának akaró MAGA-politika egyszer csak kiutalt a dárda brit hegye számára! Hogy ez mi célt szolgál? Trump vette meg a briteket kilóra, vagy ők kenyerezték le, azzal, hogy beszállhatott a bulijukba – mert azért ott nem piskótákról beszélgettek. AI / Cloud / GPU / OpenAI / Nvidia / Microsoft. Adatközpontok, gépi tanulás, kutatási infrastruktúra, nukleáris energia / energiaszektor, gyógyszerkutatás, egészségügy… ezt kapja Trump. A király asztalánál ülve, a főhelyen. Hízeleghetett neki! Ilyen külsőségek illetik a hódítót a behódolt birodalom asztalánál. De tulajdonképpen érhetetlen. Starmer Oroszország vereségének sanszáért odaadta Amerikának Királysága maradék szuverenitását. A gubernátor…

Tudják, ki volt ott legutóbb ilyenen? – Macron. És mit csináltak? Megállapodást írtak alá a nukleáris elrettentés koordinációjáról az Egyesült Királyság és Franciaország között (Northwood Declaration). Mindössze egy hónappal Washington előtt! Ki rakta össze? – Starmer.

Bizonyíték IV. – Az olajblokád

Az amerikai kormány képviselői, élükön Lindsey Grahammel hangsúlyozták, hogy Európának le kellene állnia az orosz olajimporttal, és Magyarországnak és Szlovákiának is „fel kellene állnia a többi mellé”, mert „az orosz olaj vásárlása gyakorlatilag Magyarországra és Szlovákiára korlátozódik”. Ha nem lépnek, „consequences should and will follow” – annak következményei kell legyenek és lesznek is. Tudjuk, hogy ez korántsem igaz, mert volumenét tekintve az atlanti part országai sokkal többet vásárolnak, mint Szlovákia és Magyarország.

A hang és a mondanivaló azonban kétségkívül új. Érték már energiavásárlási vádak az Uniót amerikai részről, de ilyen konkrétan, és Magyarországot például, soha. Ez a retorika szeptember elején jelent meg az USA kormányzati nyilatkozataiban. Másszóval augusztus 18. után. Szeptember 4-én a Reuters arról írt, hogy Donald Trump amerikai elnök azt üzente az európai vezetőknek, hogy Európának abba kell hagynia az orosz olaj vásárlását, amely segít Moszkvának finanszírozni az Ukrajna elleni háborúját. Szeptember 13-án a Truth Social-ön Trump azt írja: „Készen állok arra, hogy jelentős szankciókat vessek be Oroszország ellen, amint minden NATO-tagállam beleegyezik, és elkezdi ugyanezt tenni, és amikor minden NATO-tagállam felhagy az olajvásárlással Oroszországtól”. Ez a Willing vegytiszta álláspontja.

Ha hozzáveszem, hogy az Európai Unió 2025. július 18-án, a 18. szankciós csomagban 60-ról 47,60-ra USD-a vitte le az orosz olaj árplafonját, és hogy a balti kikötőkben élesdő vadászat vette kezdetét az orosz árnyékflotta hajóira, az időbeli összehangoltságon túl kétségtelennek látszik, hogy Starmer sikeresen vitte tovább a City Boris Johnson által elindított támadását Oroszország ellen.

Bizonyíték V. – A 80. Közgyűlés

Trump 23-án beszédet mondott az általa annyira lenézett ENSZ-ben. Ismertette fontos szerepét öt háború befejezésében, szkeptikus álláspontját a klímapolitikával kapcsolatban, általános elégedetlenségét magával az ENSZ-szel kapcsolatban. Elmondta megszívlelendő véleményét a bevándorlás pusztító következményeiről (A bevándorlás és az öngyilkos energetikai elképzeléseik lesznek Nyugat-Európa halála!).

Az ukrajnai háborúról azonban mást mondott. Hogy Oroszország „nagy gazdasági bajban van”, amit a háborús költségek és az ukrán támadások súlyosbíthatnak. Oroszország hadműveleti irányítása következetlen és cél nélküli – mondta – és ha [Oroszország] egy „valódi katonai hatalom” volna, [a háborút] egy hét alatt meg lehetett volna nyerni. Ami azonban még az oroszok szokatlan lekicsinylésénél is sokkal markánsabb, az a következő mondat: Ukrajna képes „visszaszerezni mindazt a földet, amit Oroszország elfoglalt”. – több mint fél éves elnöksége alatt soha ilyen állítást nem tett. Ellenkezőleg, eddig mindenhol úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnának területeket kell cserélnie a békéért. De ebben a beszédében a teljes visszafoglalást támogatta. Másszóval, hangosan elismételte a Willing álláspontját!

Konklúzió

Mivel Oroszországnak csak a nyilvános bevételei az olajbizniszből évi 240 milliárd dollárra rúgnak (2024) – a háború kiadásai meg úgy 150-re – kétségtelen, hogy előbbinek csak a lefelezése is erősen megrövidítené Putyin lehetőségeit. Erre azonban semmi esély.

1. A 2024-es EU-s orosz fosszilis import ugyanis mindössze 21,9 milliárd euró volt. És még 9 milliárdért hazudtak be a törököktől és Indiától „finomítottat”. (Csak miheztartásként: a magyar ebből 3,6 milliárd volt, a szlovák 2,6. Tehát az összes vásárlásnak legfeljebb az ötöde. És ebből nincs lehazudva 30%. Érdekes nem?) A teljes orosz exportbevétel kb. 440 milliárd. A 32 ennek 7%-a. Tegyük fel, hogy le tudjuk nullázni. És? Akkor mi lesz?

2. A többi bevétel csak akkor volna csökkenthető, ha Kína és India sem vásárolna. De fog! Ugyanis elemi érdekük, mint mondták, hogy Oroszország ne veszítsen.

3. Az ukránok elengedték a 18-22-es korosztályt. Az első hónapban 20.000 fölött volt az elmenekülők száma. Ez ugyan minden hónapban csökkenni fog, de mennyien lehettek összesen? A születésükkor kb. 400.000-en/év. De nem tudjuk, hogy hányukat érte otthon az országelhagyási tilalom. Ha tehát az érintettek közül otthon is voltak 1.000.000-an, két év alatt a felük elhagyja Ukrajnát! A maradék semmire nem lesz elég, tehát az ukránok úgy kalkulálnak, hogy két éven belül befejezik a háborút. Ergo ennyi időnk van kapitulációra bírni Putyint. Vajon elég lesz ehhez, ha Magyarország nem vásárol több orosz olajat?

4. Hacsak! Hacsak nem abban gondolkodnak, hogy addigra ott leszünk mi! Ha itt nem fokozódik odáig a hisztéria, hogy addigra európai csapatok vonuljanak be Ukrajnába. Vagy amerikaiak? Hogy mit tervezhet Starmer? Kelet-európaiakat. Mert azok nem fájnak nekik. A vahhabita migránsaik meg biztos nem mennek! Inkább fölgyújtják Londont! Mert akkor Kína egyedül marad. Mi meg meghalunk.

Élet a Kelet-európai-síkságon

Összefoglalva: a gazdasági nyomás nem lesz elegendő. Mindemellett a cél, hogy az oroszokkal végezzenek, nem kifejezetten népszerű Oroszországban. Véleményüket Peszkov tegnapi kijelentése fémjelzi. „Oroszország medve, nem papírtigris!” Hozzátette, hogy a háború – ezt a szót használta: háború – jelenleg „kritikus szakaszában van”, és Oroszország jövője szempontjából létfontosságú, hogy győzelmet arasson. Területek visszaadására pedig nem fog sor kerülni. És az a helyzet, hogy mindeközben innen a szomszédból nem látszik, hová is szorítaná be Putyin győzelme a NATO-t és a Willinget. Maximum az látszik, hogy lecsúszhatnak úgy 17 millió km2 kifosztásáról.

De az látszik, hová tudnák ők Putyint, ha Trump is segít nekik. És most úgy tűnik! Közben itt a keleti síkságon az a tapasztalat, hogy az oroszokat beszorítani veszélyes játék. Aki meg akarja próbálni, előbb költözzön csak ide! Peszkovnál a „létfontosságú” pont ezt a veszélyt jelenti, hogy ha a szükség úgy hoza, el fognak ültetni Ukrajnában pár taktikai rózsabimbót, pontosan a behatoló NATO-csapatok feje fölé. Ezeknek a szirmai azonban itt, a mi szemünk láttára nyílnak majd ki. És ehhez az oroszok minden szükséges előkészületet akkurátusan elvégeztek. A legutóbbi „Zapadon” – ami többek között brit hősök felvonulását váltotta ki Lengyelországban – el is bábozták, hogy mit kell tenniük.

A legriasztóbb azonban az, hogy az én kontinensem ebből nem érzékel semmit. Mi követünk. Követjük a nálunk okosabbakat meg tehetségesebbeket. Mert hiszünk bennük. Ők meg csak a saját megveszekedett ideológiájukban hisznek, és képtelenek bármit feldolgozni, ami ezen kívül van. Például a valóságot. És a szavaik súlya alatt lassan mi is elveszítjük a realitásérzékünket és lassan elsüllyedünk az ájulásig sulykolt egységprogram irrealitásában. És mire a megbabonázott emberek felébrednének, esetleg a szájuk széléig fog érni a pusztulás.

Ez van most, 2025. szeptember 25-én.

Micskó András