Akkora mértékű példányszámcsökkenés van az Új Szónál, melyre nem volt még példa a napilap történetében.

 

A zuhanás ráadásul az elmúlt 7 hónapban folyamatosan tart, amire szintén nem volt még példa a Most-Hídhoz közeli napilap történetében.

 

Az Új Szó süllyedése töretlen. Kép: medialne.etrend.sk

 

A korábbi főszerkesztő, Molnár Norbert ugyanakkor tavaly rendkívül sikeres évet zárt anyagialg. Idén ráadásul politikai hátszéllel a Kisebbségi Kulturális Alap élére is megválasztották, ahol euró milliókról dönthet.

 hirdetes_810x300  

 

De menjünk csak sorjában

 

Az Új Szó eladott példányszámának mutatói hónapról hónapra komoly visszaesést produkálnak

 

Május végén már csak alig 16200 darabot adtak el, ezek többsége is előfizető.

 

Tudják ezt a napilapnál is, ezért amennyire csak lehet, igyekeznek leplezni, bagatellizálni a rossz mutatókat, ha kell, akár pontatlan adatok árán is. Nem igaz például a jelenlegi főszerkesztő, Szalay Zoltán által hangoztatott mantra  miszerint a szlovákiai napilapok közül a visszaesés az Új Szónál a legkisebb.

 

A Most-Hídhoz közeli napilap zuhanása ugyanis a szintén a PetitPress által kiadott Sme-jét is meghaladja. Az éves szinten 1 168 darabos példányszámcsökkenés 10 százalékhoz közelít. Ami több, mint a Sme, a Hospodárske Noviny, a Plus 1 deň vagy a Korzár esetében láthatunk. Lásd alább:

 

 

Ehhez az is hozzájárul, hogy egykori olvasóik tömegesen mondják vissza az előfizetést, ahogy arról saját maguk hozzászólásaikban itt a Körképen is beszámoltak.

 

Az Új Szó eladott példányszámának zuhanása ráadásul 2016 decembere óta töretlen, amire nem volt még példa a napilap történetében.

 

Az olvasók egyre kevésbé kiváncsiak a Hidas napilapra

 

December és január között például majdnem ezerrel kevesebbet adnak el, új előfizetőkre pedig már szinte egyáltalán nem tudnak szert tenni.

 

A Most-Híd érdekeit kiszolgáló napilap már rég elveszítette monopolhelyzetéből származó egykori befolyását, és mára a túlélésért küzd.

 

Molnár Norbertnak viszont jól megy

 

És bár az Új Szó zsugorodása töretlen, Molnár Norbert korábbi főszerkesztő anyagi értelemben tavaly rendkívül sikeres évet zárt. A 2016 júliusától főszerkesztő-helyettesként és az online vezetőjeként tevékenykedő, Bugár Béla emberének tartott újságíró e hónapban a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójának választották. Cége bevételei az elmúlt évben ugrásszerűen emelkedtek. 2016-ban majd 62 ezer eurós forgalom mellett közel 10 ezer eurós nyereséget könyvelt el.

 

A pontos számokat megnézve láthatjuk, hogy Molnár Norbert Moshoi Kft. nevű reklámügynöksége 2015-ben még 4252 eurós veszteséget könyvelt el, 2016-ban azonban, amikor a Most-Híd kormányra került, az ő anyagi helyzete is jelentősen javult. Cége 61 927 eurós forgalom mellett már 9869 eurós nyereséggel zárt, ami 674 százalékos!!! növekedés.

 

Molnár Norbert cége tavaly szárnyalt. Forrás: finstat.sk

 

Hogy minek köszönhető mindez, arról a Körkép.sk magát Molnár Norbertet kérdezte.

 

Erről következő cikkünkben számolunk be.

 

Körkép.sk/KZS

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.