A parlament tegnap megkezdte az Ondrej Dostál-féle állampolgársági törvény vitáját. A törvénymódosítást három ellenzéki képviselő, Peter Osuský, Ondrej Dostál és Martin Poliačik terjesztete be, és megegyezik a törvényhozásban korábban már többször tárgyalt javaslattal.

 

Szeretnék elérni, hogy a törvényből kerüljenek ki azok a rendeletek, amelyek alapján az állampolgár akarata ellenére elveszíti szlovák állampolgárságát, amennyiben egy másik ország állampolgára lesz.

 

A sors fintora, hogy Bugár Béláék a hatalom megtartása érdekében kénytelen megalkudni és korábbi javaslatuk ellen fellépni. A kormánykoalíció, melynek a Most-Híd is tagja, ugyanis elutasítja a mostani törvénymódosítást, így nagy valószínűséggel továbbra is érvényben marad az állampolgárság-kobzó rendelet. Ondrej Dostál április elején nyílt levélben szólította fel Bugár Bélát a javaslat támogatására, amit a vegyespárt elnöke elutasított.

 

 hirdetes_810x300  

A törvénytervezet vitájában Gál Gábor, a Most-Híd frakcióvezetője is felszólalt, rámutatva, hogy a jelenlegi állapot ártalmas az állampolgárokra nézve. A Smer és az SNS azonban elutasítja annak módosítását, így Bugárék kénytelenek voltak lemondani a témáról és nem támogatják a mostani törvényjavaslatot sem.

 

A végső szavazásra még ma sok kerülhet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!