Egy felvidéki magyar kisfaluban komótos hólapátolás közben békésen beszélget a kerítés tövében két öreg szomszéd:
Hallom, megint választások lesznek oda Pozsonyba, az ország házába… Igen, már meg is gyüttek a nagy választási lepedők, teli jelöltekkel! A magyarok mind együtt vannak? Az egyiken igen, a másikon viszont vegyesen, szanaszét! És a Feri, tudod, aki otthon nem beszél magyarul a gyerekeivel, melyiken van, a vegyesen? Azon, hát! És a Csemadok elnök Józsi meg biztos a másikon?
Azon hát! Pedig egy osztályba jártak, igaz, a gyerekeik már egy iskolába se! Pedig azt hittem, meggyütt az eszük ezeknek, és együtt akarnak minket boldogítani Pozsonyból, hiszen olyan kevés már erre fele a mi fajtánk, meg választani se könnyű a kettő közül, hiszen egyikük se akar annyira rosszat, csak a jót képzelik másképp. Nézd a jó oldalát! Két kampánygyűlés, kétszer ingyengulyás meg bor, meg két nótaest is.
Igaz, az egyiken szlovákul is köllött danolni. Én meglennék a vegyesé nélkül, ahol gulyás meg ”gulás” is volt, és csípős paprikát se adtak hozzá. Pedig az a nyakigláb Béla merte ki mindenkinek, aki régebben velünk volt teljesen. Nekem se tetszik az olyan ember, aki minden válaszmondatát a tévében olyan szájbarágósan kezdi, hogy „Tudja,… (Viete,…) vagy Nézze (Pozrite sa…)
Aztán arról beszélgettek az öregek, hogy azt látják a faluban, hogy kétszer van március 15. – egyszer a Csemadok ünnepel az MKP-val, kokárdásan, másnap meg a vegyesek kokárda nélkül. Aztán azt is látják a faluban, hogy az egyetlen kocsma nagytermét ketté kellett választani, mert nem férnek meg egymás mellett a korsók és a fiatalok, sok volt a balhé, pedig mind magyarok.
Aztán azt is látták nyáron a lócán ülve az öregek, hogy a feleségek is nagy ívben kerülik ki egymást, pedig együtt cseperedtek fel, együtt jártak iskolába, egymás pletykáiból éltek, de legutóbb a fonóban a kalocsai hímzésen összevesztek a színeken: a piros-fehér még rendben volt, de a zöld helyett a Feri felsége minden áron kéket akart, mert már biztosan tudta, hogy a férje rajta lesz a vegyes listán, és nehogy szó érje a hímzés miatt a háza elejét.
A hazai focicsapat is azért szűnt meg a faluban, mert amíg az MKP szimpatizáns támadósor rúgta a gólokat a szlovák vendégcsapatnak, addig a vegyes védelem előzékenyen beengedte a gólokat, sőt a balbekk még „dotoho-t“ is kiabált.
Aztán az egyik hazai meccsen úgy összeverekedtek egymással a hazai védők a hazai támadókkal, hogy a vendégcsapat szlovák játékosai még ma is lefordulnak a röhögéstől a székről, ha belegondolnak. A játékvezetők meg érthetetlenül álltak az eset előtt, mert olyat még nem pipáltak, hogy hazai a hazait üsse, erről nem ír a szabályzat.
Azóta feloszlott és asszimilálódott a csapat, a pályát hozzácsatolták a temetőhöz, de mivel nincs a faluban sírásó, mindenki a saját sírját ássa, és az utolsónak kell leoltania a pályaszéli fényszórókat…
A rossebbe az egésszel! De azért elmegyünk szavazni a mieinkre, ugye? El hát!
Száraz Dénes
Nyitókép: Lontó (Forrás: lontov-lonto.szm.com)
Megosztás:
Címkék: Béla csemadok dotoho felvidéki magyar focicsapat Főoldal kokárda március 15. MKP választási gulyás vegyespárt
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
