Hétköznapi csodák – gondolatok a tehetségkutatásról: Az idő hordaléka, 16. rész

Újév napján, a Duna Televízió műsorában ifjú komolyzenei virtuózok kápráztatták el a közönséget és a tévénézőket. Nem sokkal korábban a magyar népzene és néptánc „pöttömnyi mesterei” tartották heteken át lázban a nézőket és hozták egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetbe a szakmai zsűrit.

Ám ha körbenézünk a Felvidéken, itt is találkozhatunk sok tehetséges gyermekkel és fiatallal, elég csak a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó versenyre vagy a helyi értékeket kutató diákok Kincskereső konferenciájára utalni, de sorolhatnánk a különböző zenei megmérettetéseket is, ahol kiválóan felkészült énekesek és hangszeres szólisták mutogatják oroszlánkörmeiket.

   

Ezek a tehetséges gyerekek eltérő körülmények között nevelődnek. Nyilván egy nagyvárosban, ahol jól felszerelt oktatási intézmények, szakiskolák közül választhatnak és kiváló pedagógusok, mesterek irányításával zavartalanul készülhetnek nemcsak egy-egy versenyre, hanem a választott hivatásra is, sokkal nagyobb eséllyel indulhatnak a cél felé, mint azok a kortársaik, akik eldugott kis falvakban élnek, gyakran napi gondokkal küszködve igyekeznek megvalósítani vágyaikat, kiteljesíteni a bennük szunnyadó tehetséget.

Az anyagi tényezők fontosak

A televízió nyilvánossága azonban elmoshatja ezeket a különbségeket és hozzásegítheti az arra érdemes fiatalokat a sikeres induláshoz. De jól tudjuk, hogy a tehetségkutató műsorok még a közszolgálati csatornákon is gyakran a pénzről szólnak, tehát az anyagi tényezőkről sosem lehet megfeledkezni.

Magyarországon persze akadnak közintézmények, állami és magáncégek, amelyek jó értelemben vett reklámlehetőséget látnak a tehetségkutatás eme formájában. Miként vélekedjünk azonban a kisebbségi sorban élő tehetséges magyar fiatalok esélyeiről?

Akik Erdélyből, a Vajdaságból vagy éppen a Felvidékről eljutnak a magyar televízió műsoraiba bizonyára „határtalanul” boldogok, még ha nem is végeznek az élen. Ez a „pillanatnyi” hírnév azonban idővel szertefoszlik, a vetélkedő külföldi résztvevői hazatérnek és ott a kisebbségiek sorsa iránt közömbös állam már nem kíváncsi a tehetségükre, így a legtöbb gyermek legfeljebb csak amatőr marad, vagy végleg felhagy azzal, amiben olyan ígéretesnek tűnt.

Természetesen tájainkon is akadnak, akik a tehetségkutatás és – gondozás fontosságát felismerték és sok mindent tesznek is ennek érdekében. Neveket is említhetnénk, de sajnálatos módon szinte egyetlen tehetős vállalkozó vagy politikus sem található közöttük, akinek van elegendő pénze vagy kapcsolati tőkéje, hogy átsegítse a tehetségeket az anyagi nehézségeken.

Csáky és Bauer azért segítenek

Egy-két kivétel azért akad, mint az EP korábbi képviselője, Bauer Edit vagy az MKP színeiben ma Brüsszelben tevékenykedő Csáky Pál, akik vállalták, hogy a felvidéki tehetségkutatók nyerteseit néhány napra vendégül látják az EU fővárosában és ezzel is bíztassák őket a további munkára.

A felvidéki tehetséggondozás helyszínei elsősorban a magyar iskolák, ahol akad egy-egy lelkes pedagógus, aki szívügyének tartja a rátermett tanulók felfedezését és szakmai támogatását. Természetesen szép számmal akadnak szülők is, akik gyakran anyagi lehetőségeiket meghaladó mértékben egyengetik gyermekük útját. A szülői elfogultság azonban veszélyes is lehet, hiszen előfordul, hogy megalapozatlan elvárásokat támasztanak, amelyeket nem tud teljesíteni és ez akár egy életre szóló frusztráltságot is okozhat.

A felvidéki magyar tehetséggondozásnak azonban igazából hiányoznak az infrastrukturális keretei. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége jobbára csak szerény eszközöket tud mozgósítani, az iskolákban lelkes, de ezen a téren nem kellő tapasztalattal rendelkező tanítók és tanárok vállalkoznak a feladatra.

Talán meglepően hangzik, de a felvidéki magyarság soraiban sokkal több tehetséges ember van, mint ahányat képes eltartani, illetve olyan feladatokkal megbízni, amelyek a kisebbség jövőjét kedvező módon alakíthatják. Továbbra is erőteljes a kontraszelekció, arra a kevés posztra is, amelyre még magunk választhatunk alkalmas személyt jobbára szerényebb képességű, de kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró egyének kerülnek.

A téma az MKP és a Most-Híd számára is közömbös

Sokat mondó az is, hogy a szlovákiai politikai pártok számára ez a téma teljesen közömbös, és ez bizonyos mértékig az MKP-re is igaz, nem is szólva a magyarokat rendszerint csak a választási kampányban megszólító másik pártról, a MOST-HÍD-ról, amelynek már az oktatáspolitikával kapcsolatos álláspontja is meglehetősen ködös.

Az ember csak bámul, milyen sok pénz akad a pártkasszákban óriásplakátokra, különböző tömegszórakoztató rendezvényekre, amelyek célját nyilván nem kell részletezni. Dél-Szlovákiában a potenciális választókat ilyenkor elsősorban magyarországi „művészek” szórakoztatják, akik – mint köztudott – nem ingyen vállalják a fellépést.

Sok ezer és tízezer euró illan el ilyenkor, pedig ha csak a töredékével igyekeznének támogatni azokat a tehetséges fiatalokat, akikről fentebb szó volt, talán saját maguknak is többet használnának, mint a haknizó celebek ripacskodásával.

És ha már fontosnak vélik a választók efféle „meggyőzését”, talán felvidéki előadókat is találhatnának erre a feladatra. Hogy a választási kampány felelősei mégsem így tesznek, nyilván abból a vélekedésből fakad, hogy a kisebbségi magyar előadóművész, és általában a szülőföldjéhez hű kisebbségi magyar értelmiségi „kevesebbet ér” művészi vagy szakmai szinten magyarországi „kollégájánál”, ráadásul csak szűk körben ismerik őket, tehát nem „húzó nevek”.

Sajnos ördögi kör ez, amelyből szinte képtelenség kilépni.

HOMÉROSZ

Nyitókép: origo