Beszámoltunk arról, hogy a Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) Érsekújvárban találkozót szervez a polgárokkal a főtéri kultúrház nagytermében február 25-én „Ne higgyenek a médiának! Hallják meg az igazságot!” címen, melyre a kultúrház üzemeltetője engedélyt adott, és első nekifutásra a városvezetésnek sem volt ellene kifogása.

 

Otokár Klein Érsekújvár polgármestere a városi fenntartású cég által előzetesen kiadott engedélyt visszavonatta, és sajtóközleményében meg is indokolta a döntését, amiről szintén beszámoltunk.

 

Hivatkozott többek között arra a tényre, hogy a rendezvény nyilvános kulturális rendezvényként volt bejelentve a 96/1991-es sz. Tt., 1.§-nak 1. bekezdése alapján, ám mint kiderült a szórólapokból, egy választások utáni gyűlés szervezéséről van szó, nem felel meg a hivatkozott törvény követelményeinek, és megkerüli a 181/2014-es választási kampányról szóló törvényt is.

 

 hirdetes_810x300  

„Tak s tou maďarčinou za dunaj poprosim…” 

 

Várható volt, hogy Kotlebáék nem fogadják el egykönnyen a döntést, és igyekeznek majd valamilyen módon kijátszani. A célra alkalmas városi fenntartású épületek bérlését a polgármesteri döntés kizárta, a városi költségvetésre kapcsolódó szervezetek kultúrházait (Matica slovenská, Csemadok) szintén, tehát csak vállalkozók tulajdonában lévő, illetve vállalkozók által bérelt épületek termei jöhettek számításba.

 

Így találtak rá a vasútállomás közelében található Royal vendéglőre, amelyben szalagavatókat, lakodalmakat is szerveznek. Nagytermének befogadóképessége ugyan nem ér fel a főtéri kultúrházéval, viszont a pályaudvar közelsége könnyíti az elszánt Kotleba-hívő turisták érkezését.

 

A Mi Szlovákiánk Néppárt érsekújvári alapszervezetének közösségi oldalán feltüntetett plakáton már ez az új helyszínen hirdeti a szerdai találkozót.

 

A helyszínváltozásról Kotleba hivatalos és közösségi oldalán is ezzel a felhívással tájékoztatják a párt szimpatizánsait.

 

„Figyelem, helyszínváltozás! Cenzúra! Érsekújvár polgármestere megtiltotta, hogy a kultúrházban valósuljon meg a találkozó” – olvasható az értesítésen. Forrás: facebook

 

Az érsekújvári polgármester (Otokár Klein) döntésének helyénvalóságát igazolja néhány olyan hozzászólás (valószínűleg az akciót szervező párt szimpatizánsai részéről), amely az általa kiadott hivatalos sajtóközlemény magyar nyelvű változatához kapcsolódik. Ezek szolidabb változata a szlovák nyelv kizárólagosságára utal az országban, durvább változata pedig újra a Duna folyó túloldalára kívánja Dél-Szlovákiában élő magyar nemzetiségű polgártársait.

 

„Sme snáď na Slovensku nie? Tak s tou maďarčinou za dunaj poprosim…

 

szlovák nyelvről fordítva:

 

Mi ez? Szlovákia primator pisa madarcine?! Szemét!!!!

 

Za dunaj!

 

Na Slovensku po slovensky!”

 

Kommentár nélkül!

 

 

Száraz Dénes

Nyitókép: atlas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!