Tép, kutat és dúl az Ördög,
Bűn-koncot les lelkemben,
S játszva, Vággyal, Kísértéssel
Fojtogatja életem.
Tagad, átkoz s kételkedik,
Szentély omlik nyomán le,
És e szív, e kételkedő,
Kérdés-haddal gyűl tele.
Jön, mint Barát, irányadó,
Szabadságot ígérő,
(Lelkem mélyén nyughatatlan,
Dúló vágyat ültető),
Elhiteti, mindent lehet,
És hogy szabad
És hogy kell!
Ő majd segít, (ne törődjön
Lelkével a kisember).
S mikor oszlop, falak s templom,
Szentély hullik mélybe mind,
S ő csak bárgyú mosolyóval,
Rosszallóan ránk legyint,
Tudjuk már, hogy elárultuk
Lelkünk rég-volt nyugalmát,
Csillogó, de üres díszért
Adva Kincsünk könnyen át.
S várjuk aztán, felemeljen
Minket drága, égi kéz,
S ígérjük, hogy lelkünk többé
Bűn vermébe sose néz,
Ám ha jön egy új ígéret
S kéjes vágy, mi ránk nevet,
Azt mondjuk, hogy „csak egy kicsit!
Abból bajunk nem lehet.“
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
