A Magyar Közösség Pártja szombati OT-ülésén fogadta el választási listáján. Somogyi Szilárd az egyik meglepetés a jelöltek között. A Mi Magunk mozgalom tagja az MKP listáján a 100. helyen indul. Három társa a 101, 102, 103. helyet kapták.

Az SaS korábbi parlamenti képviselője nem ismeretlen a felvidéki magyarok előtt. A SaS-ből való távozása után nemrég Mi Magunk néven mozgalmat indított. Novemberben megjelent óriásplakátjain azt javasolja: Orbán Viktor legyen az Európai Unió vezetője.

Somogyi Szilárddal beszélgettünk.

Miért döntött az MKP listáján való indulás mellett? 

Az MKP a legutóbbi parlamenti választások alapján a második legeredményesebb párt Szlovákiában, ugyanis a szóba joheto választók 25%-ának a szavazatát meg tudta szerezni. Ezt csak a Smer tudta felülteljesíteni. Így megfelelőbb helyet nehezen választhattam volna.

Miben tud azonosulni a magyar párt törekvéseivel és mennyiben kínál majd valami újat?

 hirdetes_810x300  

Elképzeléseink inkább kiegészítik, és nem kirekesztik egymást. Újat elsősorban azoknak kínálhatunk, akik nem nemzetiségi alapon szeretnének egy új megyét kialakítani Dél-Szlovákiában, valamint azoknak, akik úgy gondolják, hogy a mai nyugdíjasok nem lettek megfelelően kárpótolva a nemzeti vagyon privatizálása során. És sajnos, most már harmadik, szomorú aktualitásként a párizsi vérengzések kapcsán azt is hozzá kell tennünk, hogy azoknak is hangot akarunk adni, akik úgy gondolják, hogy véget kell vetni Európa mostani, tutyi-mutyi, langyos leves irányításának.

Milyen választási eredménnyel lenne elégedett jövő márciusban?

Azt szeretném, hogy az MKP listája 5% fölötti eredményt érjen el. Ez a legfontosabb!

KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!