Ján Baránek politológus szerint Andrej Kiska köztársasági elnök újévi beszéde szokatlannak mondható – pozitív értelemben. Nagy figyelmet szentelt a virtuális térben megmutatkozó határtalan szabadság problémájának. Meglepő módon dicsérte is a kormányt, de nem mulasztotta el megemlíteni a legfontosabb kihívásokat. 

 

Az államfő beszédében elmondta, hogy a 2017-es évnek Szlovákia kifejezetten jó gazdasági állapotban indul neki. A kérdés az, hogy meg tudja-e tartani a munkanélküliség csökkenésének és a gazdasági bővülésnek a tendenciáját, és tud-e az állam a magasabb életszínvonal érdekében jobb szolgáltatásokat nyújtani.

 

Kiska az igazság évének nevezte a 2017-es évet, mivel szerinte idén kiderül, hogy a hangzatos tervekből valóság válik-e, ellenkező esetben a realitás könyörtelen tükröt tart elénk.

 

 hirdetes_810x300  

A köztársasági elnök beszélt az oktatásügy megreformálásának fontosságáról, hogy az „lépésről lépésre alkalmazkodni tudjon egy teljesen új korszakhoz. Hasonlóképpen kiemelte az egészségügyet érintő kihívásokat, amelyek a miniszter és a kormány előtt állnak.

 

Kiska beszédében foglalkozott a romapolitikával is:

 

„Egyes helyeken nagyobb rendre van szükség, de olyan tervre is szükségünk van, amely kifejezetten a gyermekeket próbálja meg kiemelni a nyomorból.”

 

Az államfő a biztonságpolitika kapcsán arra intette a polgárokat, hogy próbáljanak meg különbséget tenni a valós biztonsági kihívások és a politikai célú félelemkeltés között.

 

„Én is hasznosnak tartanám, ha minden olyan politikustól, aki valamilyen formában félelmet akar ébreszteni, megkérdeznék, hogy milyen módon és formában valósítja meg a biztonsági erők reális modernizációját”

 

A korrupcióról sem feledkezett meg, és bírálta az igazságszolgáltatást:

 

„Az ország vezetésének egy része még mindig úgy tesz, mintha nem történne semmi. Nem akarok ítélkezni a bíróságok fölött, de úgy gondolom, hogy ez a mély ellentét, az óriási politikai gyűlölködés és a belőle eredő vádaskodás nem egészséges. Az illetékes politikusoknak a felelősségvállalást érintő olyan újításban kéne gondolkodniuk, ami megszabadítja országunkat a korrupció béklyójától”

 

Baránek: az internetes gyűlöletkeltés fontos probléma

 

Az, hogy a köztársasági elnök fontosnak tartotta beszédében megemlíteni az interneten megjelenő gyűlöletkeltés problémáját a politológus szerint helyes és arányos megnyilvánulás volt, szokatlan bár, de a szó jó értelmében.

 

„Ez egy nagyon súlyos probléma, és Szlovákiában még mindig alábecsülik, de a világon sok helyen például az interneten terroristasejteket szerveznek meg”

 

mondta Baránek.

 

Dicséret vagy kihívás a kormánynak?

 

A politológus szerint meglepő volt, hogy Kiska háromszor is pozitívan értékelte a kormányt az ország gazdasági állapotát, az oktatásügy és az egészségügy készülő megreformálását illetően.

 

„Most nem arról beszélünk, hogy a háromszoros dicséret jogos-e, inkább úgy gondolom, hogy ezzel az államfő megpróbálja eltörölni a régi kritikákat, illetve igyekszik egy ésszerű dialógust kialakítani a kormánnyal”

 

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: TVnonviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!