Nyitókép: Topky.sk

 

Nem sokkal azután, hogy a sajtónak sikerült kapcsolatba hoznia Marián Kočnert Ján Kuciak és menyasszonya feltételezett gyilkosaival, Peter Tóth október elején megjelent a rendőrségen és vallomást tett. Titkos tanú lett, ami azt jelenti, különösen nagy horderejű ügyben rendelkezik információval, ami számára kockázatot jelent.

 

Tóth a rendőrségen a sajtónak kiszivárogtatott információk szerint Kočner megbízásából megfigyelte Ján Kuciakot. Néhány héttel később, november végén kiegészítette vallomását. A SME szlovák napilap értesülései szerint egy USB kulcsot adott át a rendőrségnek, melyen más megfigyelt személyek nevei szerepeltek. Többek között szerepelt rajta a Trend hetilap egykori szerkesztője Zuzana Petková és a glob.sk szerkesztője, Martina Ruttkayová.

 

Tóth egyúttal azt vallotta, hogy Richard Sulík ellenzéki politikust is megfigyelte azzal a céllal, hogy kiderítse, Sulík használ-e kokaint. A SME napilap mindezt a nyomozáshoz közel álló forrásra hivatkozva írta.

 hirdetes_810x300  

 

Sulík a hírre reagálva elmondta, hogy meglepte a dolog, és ismét elmondta, hogy nem él kokainnak, soha nem is élt vele.

 

Peter Tóth vallomást tett: Kočner kérésére Kuciakot és további újságírókat figyelt meg

 

Kormánykritikus sajtó a célkeresztben

 

Tóth vallomása szerint megfigyelte még a SME munkatársát, Adam Valčeket, Marek Vagovičot, az Aktuality.sk oknyomozóját, Mónika Tódovát, a Denník N riporterét és Štefan Hríbet, a .týždeň főszerkesztőjét. Mindegyik megfigyelt személy a kormánykritikus sajtó képviselője, akik több Smerhez kapcsolódó botrányt lepleztek le vagy írtak róla. Illetve sokat foglalkoztak Kočner kétes tevékenységeivel is.

 

Daniel Lipšic, a Kuciak-család jogi képviselője két évvel ezelőtt Ruttkayt Tóth partnerének nevezte,  amit az érintettek tagadtak. Tavaly ősszel aztán a Plus 7 deň hetilap azt közölte, hogy Tóthnak egy „viszonylag ismert újságíróhölgy” segített a megfigyelésben. Ruttkay és Tóth ezt is tagadták.

 

Roman Kvasnica, a Kušnír-család ügyvédje szerint a Tóth által elmondottakat fenntartásokkal kell fogadni, mert nem zárható ki, hogy saját bűnrészességéről akarja elterelni a figyelmet a Kuciak-ügy kapcsán.

 

Peter Tóth tagadja, hogy Kočnernek kémkedett volna újságírók után

 

Rendőrségi kapcsolatok is segítették

 

A SME értesülései szerint Tóth megfigyeléseiben Kočner és Norbert Bödör is részt vett valamilyen formában. Norbert Bödör apja az a Miroslav Bödör, aki az SBS Bonul biztonsági vállalatot vezeti, és aki jelentős állami megbízásokat kapott a Smer kormányzata alatt. Az egyik céges vacsorájukon maga Robert Fico is mondott egyszer beszédet.

 

Bödör a sajtó szerint arról adott át információkat Kočnernek, hogy milyen típusú és rendszámú autóik vannak a megfigyelt személyeknek. Ezeket az adatokat rendőrségi ismeretségeiken keresztül szerezte meg. Bödör felesége és Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány felesége közeli rokonságban állnak. Bödörékhez közel állt a ma már csak szintén egykori NAKA-részlegvezető, Róbert Krajmer is, akit Gašpar nevezett ki a NAKA korrupcióellenes részlege élére, és aki ismeretlen okból az elsők között jelent meg a Kuciak-gyilkosság helyszínén tavaly február végén.

 

Szlovák sajtó: Peter Tóth egy volt ŠtB-s ügynököt bízott meg Kuciak megfigyelésével

 

Képbe kerül a PENTA is

 

A személyi összefonódásoknak itt még közel sincs vége. Az egykori titkosszolgálati alkalmazott Tóth a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjainak őrizetbe vétele után pár nappal felvette a kapcsolatot a PENTA befektetőcsoport szóvivőjével, Martin Dankoval. Tóth és Danko arról beszéltek, hogy a négy főgyanúsított őrizetbevételével nem terelődik-e a figyelem Kočnerre, akit a beszélgetésben csak „Pocakként” emlegettek. A beszélgetés idején jelentek meg elsőként azok az információk, miszerint Kočner Alena Zsuzsová gyermekének keresztapja, és hogy Zsuzsová olasz-szlovák tolmácskodást vállalt a vállalkozónál.

 

„Peter, nekem az az információm van, hogy Pocak esetében egyáltalán nem annyira égető a helyzet, mint amilyennek tűnik, és hogy a mértéktartás helyénvaló”

 

írta Martin Danko október 5-én Tóthnak a SME napilap által idézett beszélgetés szerint. És pont ezen napon jelentkezett Tóth a rendőrségen vallomást tenni. Tóth később a PENTA érintettségét tagadta, ahogy azt is, hogy esetleg a PENTA-tól kapott instrukciókat, milyen vallomást tegyen.

 

Maga Danko megerősítette, hogy üzeneteket váltott Tóthtal, bár részleteket nem árult el. A sajtónak azt nyilatkozta, hogy őt meglepte Tóth Kočnerre vonatkozó kérdése, hogy a vállalkozó esetleg érintett lehet a Kuciak-gyilkosságban, ami ő maga valószínűtlennek tartott akkor még.

 

SME.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!