Nyitókép forrása: körkép.sk/archív

 

A szlovákiai kis- és közepes gazdák képviselői ma ismét a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) épülete előtt tüntetnek Pozsonyban.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gazdák már az ünnepek előtt is a PPA előtt tiltakoztak amiatt, hogy a mezőgazdasági minisztérium alá tartozó intézmény nem tesz eleget a Főügyészség felszólításának, hogy betekintést adjon az úgynevezett „kereszteződésre” vonatkozó dokumentumokba. Miről van szó?

 

Újra Pozsonyban a gazdavezérek – Ezúttal az állami hivatal előtt sátorozva küzdenek az igazukért

 hirdetes_810x300  

 

A mezőgazdasági támogatások odaítélésénél jelenleg egy adott földterületre vonatkozóan bárki benyújthat támogatási kérelmet. Az is, akinek egyébként semmilyen jogi kapcsolata nincs az adott földterülettel. Ezt kihasználva jellemzően a nagy mezőgazdasági (pl. dán) vállalatok szándékosan ugyanarra a területre is igényelnek támogatást, amelyre az adott kisgazda. A PPA pedig arra hivatkozva, hogy nem tudja, ki valójában a jogosult és nem illetékes igazságot tenni, egyszerűen nem ítéli meg a támogatást. A jogviszonyok tisztázása évekig húzódhat, amit a tőkeerős vállalat kibír, miközben a kisgazda egyre nehezebb helyzetbe kerül.

 

 

A kis- és közepes gazdák országos tüntetéseinek eredményeként a vonatkozó törvényt úgy módosították, hogy (március óta) az érintett felek betekintést kaphatnak egymás irataiba. Az ügy a tisztségviselőknek elég kellemetlen: a papírok tartalma ugyanis azt is megmutathatja, hogy mely cégek milyen gyakorisággal és mely területekre eszközölnek ki kereszteződést.

 

František Oravec kelet-szlovákiai gazda szintén azok közé tartozik, akik emiatt nem jutnak támogatáshoz. Ő a J&T befektetőcsoporthoz tartozó ESIN vállalattal kénytelen harcolni. Bár joga most már éppenséggel lenne a dokumentumok megtekintésére, a PPA azonban egyszerűen nem ad számára időpontot erre vonatkozóan. Pedig a Főügyészség erre felszólította a PPA-t, a mezőgazdasági minisztérium pedig engedélyt adott Oravecnek az eljárásban való részvételre.

 

“Mi nem hektárokat, hanem embereket képviselünk” – A gazdák kitartanak

 

A probléma az előző tüntetés óta sem oldódott meg, ezért a gazdák ma délelőtt 9 órától a PPA épülete előtt gyülekeznek, hogy nyomást fejtsenek ki a döntéshozókra és felhívja a figyelmet a jogszabályok „képlékeny” értelmezésére.

 

A helyzet ugyanis nem változott. Elfogadnak egy törvényt, aminek betartása továbbra sincs szavatolva, következmények nélkül megszegik maguk a döntéshozók, a hivatalnokok, a minisztérium pedig csak széttárja karjait. Az elmúlt évek tüntetései és a politikusok, miniszterek nyilatkozatai pedig egyértelműen mutatják, hogy gyakorlatilag senkinek sem áll érdekében megváltoztatni a jelenlegi mezőgazdasági rendszert, ami a nagyjátékosokat hozza helyzetbe.

 

Patthelyzet: Nem hozott megoldást a gazdák és a kormány tárgyalása

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.