Nyitókép: Mede Géza

 

Megjelent a koronavírus a Rimaszombati járásban is. Erről MUDr. Dušan Béreš, a Járási Közegészségügyi Hivatal (JKH) igazgatója, járási tisztifőorvos informálta a nyilvánosságot pénteken, március 27-én. 

 

Közlése szerint idősebb férfi betegedett meg, aki a feltehetőleg fiától kapta meg a vírust. A fiú külföldi munkáról tért haza, ahol fertőzöttel került kapcsolatba. Itthon házi karanténban tartózkodott, de nála nem mutattak ki COVID-19 megbetegedést. 

 

Információink szerint a JKH hatáskörzetében így kettőre emelkedett a megbetegedettek száma. A rimaszombati mellett egy koronavírussal fertőzött beteget tartanak nyilván a Nagyrőcei járásban is. A szomszédos Losonci járásban a napokban már kettőre emelkedett a betegek száma.

 hirdetes_810x300  

 

Jó hír, hogy a március 5-én bejelentett első megbetegedés óta a Központi Közegészségügyi Hivatal csütörtökön jelentette be először két beteg teljes gyógyulását Szlovákiában. Besztercebányán tegnap négy beteget tettek át házi karanténba a Roosevelt kórházból.

 

Ide tartozik, hogy a Központi Válságstáb mellett elkezdtek dolgozni az egyes önkormányzatok mellett működő válságstábok is. A Rimaszombati Válságstáb a napokban szintén hozott intézkedéseket. Ezek főleg a temetéseket és a ravatalozók működését érintik:

 

– a temetőbe csak védőmaszkban szabad belépni

– temetési szertartás végén nem szabad a kézfogásos részvétnyilvánítás

– a temetési szertartás résztvevői csak legközelebbi hozzátartozók lehetnek (max. 10 személy)

– a szertartáson nem vehetnek részt azok a személyek, akiknek karanténban kell lenniük, vagy akiken a vírusos megbetegedés jelei mutatkoznak

– fertőtleníteni kell a szertartási termet.

 

A válságstáb emellett bizonytalan időre elhalasztotta a városnapi ünnepségek megtartását. A május elejei Városnapoknak Rimaszombatban már nagy hagyománya van. Sok vendég jelenlétében ilyenkor értékelik ünnepélyesen a város elmúlt évi tevékenységét és a legjobb polgárok munkáját.

 

Ide tartoznak azok az intézkedések is, amelyeket a Besztercebányai Megyei Önkormányzat Válságstábja hozott a héten. Ezek közül a régiót főleg a karantén központok kialakítása érinti Losoncon és Rimaszombatban. A megye honlapjának információi szerint az internátusok a Központi Válságstáb rendelete alapján lettek kijelölve. 

 

„Amennyiben a karantén központok működtetését az állam fogja biztosítani, a losonci átadására már készen állunk. De dolgozunk azon is, hogy a működést a saját hatáskörünkben biztosítsuk. A jelen pillanatban folyamatban van a központok berendezése és a működési szabályzatok beállítása. A megye kisegítő személyzetet fog toborozni és fel fogja használni önkéntesek munkáját is. A központok megnyitása függ az állam hozzáállásától és a fokozatos igényektől a kapacitás növelésére.” 

 

– írja a honlapon Janka Pálová, aki a karantén központok előkészítésével van megbízva a megye részéről.

 

Mede Géza

Forrás: Rimava.sk, Sobotnik.sk, BBSK.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.